Már nem hajtanak annyira a megtakarításainkra
2025. április 3.
Kamatemelésre vártak, helyette kamatcsökkentéseket kaptak az államtól a befektetők: idén már második alkalommal mérsékli a Bónusz állampapír kamatát az ÁKK. Közben az is kiderült, hogy annyira nem veszik a háztartások az állampapírokat, hogy átalakították a 2025-ös év finanszírozási szerkezetét, így 400 milliárddal kevesebb pénzt szednének be a lakosságtól.
Már nem akar magas kamatokkal ringbe szállni a lakossági megtakarítók pénzéért a magyar állam, az is igaz, hogy ő maga nyírta ki teljesen a versenyt, hogy egyeduralkodóvá válhasson a piacon. Miután folyamatosan megszabja, hogy az intézmény befektetők kötelezően egyre több állampapírt tartsanak, ráadásul – ahogy a Blochamps Capital magyar privátbanki piacelemző cég korábbi közleményében írta – a Nemzetgazdasági Minisztérium finom piaci pressziója a szolgáltatókra eddig hatásosnak látszik, nem kapnak érdemi alternatívát a megtakarítók, ha állampapírból máshova vinnék a pénzüket.
Miközben emelkedik az infláció (februárban 5,6 százalékra nőtt), és már maga az Magyar Nemzeti Bank is harmadszorra módosította az idei átlagos inflációra vonatkozó előrejelzését, az állampapíroknak csökken a kamata. Az inflációkövető Prémium Magyar Állampapírok (PMÁP) a kamatfordulókor sorra árazódnak át a kamatprémiumtól függően 3,95-5,2 százalékos kamatozásúra (ezeket ebben a cikkünkben szedtük táblázatba), ráadásul a Bónusz Magyar Állampapírok kamatát idén már másodszorra csökkenti az állam.
Az 1,25 százalék kamatprémiummal most kapható két BMÁP-sorozat (2028/R és 2030/N) értékesítését az ÁKK lezárja, utoljára április 4-én, pénteken lehet vásárolni belőle. Az új, 1 százalékos kamatprémiumot kínáló sorozatokat (2028/R1 és 2030/N1) pedig hétfőtől, április 7-étől lehet megvásárolni. Az ötéves BMÁP az utolsó két évben további 1 százalék hűségprémiumot fizet, így a hosszabb lekötést jelentő értékpapírban a teljes kamatprémium a futamidő végén 2 százalékot tesz majd ki. (A mostani sorozatnál ez még 2,25 százalék.) Mindkét új állampapír-sorozat induló kamata 7,32 százalék lesz, majd ezt követően háromhavonta változik az aktuális aukciók függvényében. Vagyis az emelkedő hozamkörnyezetben az állam másodszor csökkentette a kamatprémiumot, így a kamatot is a jelenleg egyik legnépszerűbb állampapír esetében.
Szerinte ennek a helyzetnek a kezelése érdekében a lakossági állampapírokból valamekkora részt ki lehet engedni és intézményi állampapírokba átterelni, illetve az intézményi állampapírok súlyát növelni az adósságfinanszírozásban. Ennek nyomán további lakossági állampapírkamatok csökkentése jöhet el - mondta Nagy Márton, hozzátéve, hogy ettől még nem lesz az intézményi papírokkal egyenlő szinten a kamat, kell adni prémiumot a lakosságnak, azonban a prémiumból, ami jelentős volt, lehet faragni.
Ezután jelentették be az alacsonyabb kamatprémiumú BMÁP papírokat.
Március végére a lakossági állampapír-állomány mindössze 44 milliárd forinttal csökkent. Ugyanakkor 278 milliárd forinttal emelkedett az első negyedévben a lakossági tulajdonú intézményi állampapírok becsült állománya. Főként diszkont kincstárjegyekbe áramlott sok pénz. Így a lakossági állampapírok és a lakossági tulajdonú intézményi állampapírok becsült együttes állománya március végére 13 125 milliárd forintra emelkedett, ami 233 milliárd forinttal haladta meg a december végi 12 892 milliárdot. Csak közben jelentős átalakulás történt.
Az átrendeződés hatására a PMÁP aránya a lakossági állampapírok között 59 százalékról 47 százalékra csökkent, a FixMÁP és BMÁP együttes aránya pedig 19 százalékról 32 százalékra emelkedett. Az első negyedévben a befektetők egy része az intézményi papírok, ezen belül leginkább a diszkont kincstárjegyek felé fordult.
Az ÁKK a 2025-ös finanszírozási tervén módosítást hajtott végre, ezt kedden hozták nyilvánosságra. Ebből kiderült, hogy a korábban tervezett 1323 milliárd forintról 915 milliárd forintra, 408 milliárd forinttal csökkentették a háztartások nettó finanszírozási összegét. A különbséget az intézményi befektetőktől szednék be.
Vagyis az állam deklaráltan kevésbé számít a lakosságra, mint korábban.
*kamatforduló után
Forrás: Azénpénzem.hu gyűjtés az allampapir.hu adatai alapján
*2025.04.02-án délután a Magyar Államkincstárnál - azénpénzem.hu gyűjtés
Szerző: Lovas Judit
Címkék: állampapír, infláció, PMÁP, ÁKK, Államadósság Kezelő Központ, Prémium Magyar Állampapír, Bónusz, diszkont kincstárjegy, hozam
Kevesebb kamatot ad az állam a pénzünkre
Fotó: clipart.com
Már nem akar magas kamatokkal ringbe szállni a lakossági megtakarítók pénzéért a magyar állam, az is igaz, hogy ő maga nyírta ki teljesen a versenyt, hogy egyeduralkodóvá válhasson a piacon. Miután folyamatosan megszabja, hogy az intézmény befektetők kötelezően egyre több állampapírt tartsanak, ráadásul – ahogy a Blochamps Capital magyar privátbanki piacelemző cég korábbi közleményében írta – a Nemzetgazdasági Minisztérium finom piaci pressziója a szolgáltatókra eddig hatásosnak látszik, nem kapnak érdemi alternatívát a megtakarítók, ha állampapírból máshova vinnék a pénzüket.
Miközben emelkedik az infláció (februárban 5,6 százalékra nőtt), és már maga az Magyar Nemzeti Bank is harmadszorra módosította az idei átlagos inflációra vonatkozó előrejelzését, az állampapíroknak csökken a kamata. Az inflációkövető Prémium Magyar Állampapírok (PMÁP) a kamatfordulókor sorra árazódnak át a kamatprémiumtól függően 3,95-5,2 százalékos kamatozásúra (ezeket ebben a cikkünkben szedtük táblázatba), ráadásul a Bónusz Magyar Állampapírok kamatát idén már másodszorra csökkenti az állam.
Ismét alacsonyabb lesz a Bónusz kamat
A 3 hónapos diszkont kincstárjegy hozamához igazodó Bónusz állampapírból február végén indított új sorozatot az állam. A kincstárjegy hozamra rakódó 1,5 százalékos kamatprémiumot akkor 1,25 százalékra csökkentették. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) most arról tájékoztatott, hogy tovább vágják, mindössze 1 százalékra csökkentik a kamatprémiumot a jövő héttől kapható új sorozatoknál.Az 1,25 százalék kamatprémiummal most kapható két BMÁP-sorozat (2028/R és 2030/N) értékesítését az ÁKK lezárja, utoljára április 4-én, pénteken lehet vásárolni belőle. Az új, 1 százalékos kamatprémiumot kínáló sorozatokat (2028/R1 és 2030/N1) pedig hétfőtől, április 7-étől lehet megvásárolni. Az ötéves BMÁP az utolsó két évben további 1 százalék hűségprémiumot fizet, így a hosszabb lekötést jelentő értékpapírban a teljes kamatprémium a futamidő végén 2 százalékot tesz majd ki. (A mostani sorozatnál ez még 2,25 százalék.) Mindkét új állampapír-sorozat induló kamata 7,32 százalék lesz, majd ezt követően háromhavonta változik az aktuális aukciók függvényében. Vagyis az emelkedő hozamkörnyezetben az állam másodszor csökkentette a kamatprémiumot, így a kamatot is a jelenleg egyik legnépszerűbb állampapír esetében.
Nagy Márton megmondta
A nemzetgazdasági miniszter a hét elején tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a lakossági finanszírozás mindig is fontos elem volt az állam finanszírozásában, de egyben a legdrágább is. A lakossági állampapírok kamatfelára 50-70 bázisponttal meghaladja az intézményi papírokét, a kamatkiadások közben jelentősen emelkedtek – mondta Nagy Márton a Portfolió beszámolója szerint.Szerinte ennek a helyzetnek a kezelése érdekében a lakossági állampapírokból valamekkora részt ki lehet engedni és intézményi állampapírokba átterelni, illetve az intézményi állampapírok súlyát növelni az adósságfinanszírozásban. Ennek nyomán további lakossági állampapírkamatok csökkentése jöhet el - mondta Nagy Márton, hozzátéve, hogy ettől még nem lesz az intézményi papírokkal egyenlő szinten a kamat, kell adni prémiumot a lakosságnak, azonban a prémiumból, ami jelentős volt, lehet faragni.
Ezután jelentették be az alacsonyabb kamatprémiumú BMÁP papírokat.
Vége a magasabb kamat reményének
Az év elején sokan még abban reménykedtek, hogy ha a PMÁP kamatfizetéseket és magukat a befektetéseket is meg akarja tartani az állam, akkor 8 százalékra emelheti a kamatokat, hogy az vonzó legyen a befektetők számára. Mint láthatjuk, már nincs ilyen célja az államnak. A jelenlegi kamatszinten pedig új megtakarítások nem igazán érkeznek, de összességében – legalábbis egyelőre – nem csökkent érdemben az állomány.Március végére a lakossági állampapír-állomány mindössze 44 milliárd forinttal csökkent. Ugyanakkor 278 milliárd forinttal emelkedett az első negyedévben a lakossági tulajdonú intézményi állampapírok becsült állománya. Főként diszkont kincstárjegyekbe áramlott sok pénz. Így a lakossági állampapírok és a lakossági tulajdonú intézményi állampapírok becsült együttes állománya március végére 13 125 milliárd forintra emelkedett, ami 233 milliárd forinttal haladta meg a december végi 12 892 milliárdot. Csak közben jelentős átalakulás történt.
Merre áramlott a pénz?
A már átárazódott PMÁP sorozatok visszaváltási aránya az év eleji állományhoz viszonyítva 30 százalék körüli, míg az egyéb lakossági állampapírok tekintetében nem történt komolyabb visszaváltás. Az első negyedévben továbbra is a Fix Magyar Állampapír (FixMÁP) volt a legnépszerűbb lakossági termék, a bruttó értékesítése meghaladta az 1 000 milliárd forintot, így a teljes negyedéves lakossági bruttó értékesítés fele áramlott a végig fix kamatot biztosító állampapírba. Az év első három hónapjában népszerű volt a lakossági befektetők körében a pénzpiaci hozamokhoz igazodó Bónusz Magyar Állampapír (BMÁP) is.Az átrendeződés hatására a PMÁP aránya a lakossági állampapírok között 59 százalékról 47 százalékra csökkent, a FixMÁP és BMÁP együttes aránya pedig 19 százalékról 32 százalékra emelkedett. Az első negyedévben a befektetők egy része az intézményi papírok, ezen belül leginkább a diszkont kincstárjegyek felé fordult.
Elengedték a tervet
Idén eddig összesen 1278 milliárd forintot fizetett ki az állam a lakossági állampapírok esetében kamatra és a lejáró sorozatokra. Ehhez képest a teljes növekedés a lakosság kezében lévő állampapír-állománynál 233 milliárd forint volt, az is az intézményi papíroknak köszönhetően.Az ÁKK a 2025-ös finanszírozási tervén módosítást hajtott végre, ezt kedden hozták nyilvánosságra. Ebből kiderült, hogy a korábban tervezett 1323 milliárd forintról 915 milliárd forintra, 408 milliárd forinttal csökkentették a háztartások nettó finanszírozási összegét. A különbséget az intézményi befektetőktől szednék be.
Vagyis az állam deklaráltan kevésbé számít a lakosságra, mint korábban.
A Prémium Magyar Állampapírok friss, átárazódás utáni kamatát itt szedtük táblázatba.
A betéti kamatokat (forint, euró, dollár, svájci frank) itt kalkulálhatja.
A lakossági állampapírok kamata 2025. április 2-án
Állampapír neve | Futamidő | Éves kamat | Éves kamat számítása | Kamat változása |
---|---|---|---|---|
Euró Magyar Állampapír 2028/U | 6 év | 2,70% | 3 hónapos Euribor | Negyedévente |
2025.05.23 | ||||
Bónusz Magyar Állampapír 2028/R április 4-ig | 3 év | 7,25% | 3 hónapos dkj-hozam +1,25% | Negyedévente, 2025.05.24. |
Bónusz Magyar Állampapír 2030/N április 4-ig | 5 év | 7,25% | 3 hónapos dkj-hozam + 1,25%, 2028.09.26-tól 2,25% | Negyedévente, 2025.02.26.. |
Prémium Magyar Állampapír 2032/J | 8 év | 7,90% | 2025.04.22-től Infláció + 0.5%, 2029. 04.22-től infláció+1,00% | 2025.04.22 |
4,20%* | ||||
Kincstári Takarékjegy | 1 év | 5,50% | 2024.10.01 | |
Kincstári Takarékjegy II. | 2 év | 6,00% | 2024.10.01 | |
Fix Magyar Állampapír | 3 év | 6,50% | 2024.10.01 | |
Magyar Állampapír Plusz | 5 év | 5,75-6,75% | EHM* 6,23% | 2024.11.04. |
1.évben | 5,75% | |||
2. évben | 6,00% | |||
3. évben | 6,25% | |||
4. évben | 6,50% | |||
5. évben | 6,75% | |||
Nyomdai Magyar Állampapír Plusz | 5 év | 5,50%-6.75% | EHM* 6,23% | 2024.10.05 |
Első 6 hónap | 5,50% | |||
Második 6 hónap | 5,75% | |||
2. évben | 6,00% | |||
3. évben | 6,25% | |||
4. évben | 6,50% | |||
5. évben | 6,75% | |||
Babakötvény 2033-43/S | Infláció + 3,00% | |||
6,70% | 2025.02.01 | |||
Babakötvény 2032/S | 20,60% | Infláció + 3,00% | 2025.12.01 |
Forrás: Azénpénzem.hu gyűjtés az allampapir.hu adatai alapján
Diszkont kincstárjegyek árfolyama és hozama*
Dkj neve | Lejárat | Eladási árfolyam (%) | Eladási hozam (%) |
---|---|---|---|
D250528 | 2025.05.28 | 99,1292 | 5,75 |
D250625 | 2025.06.25 | 98,6917 | 5,75 |
D250723 | 2025.07.23 | 98,2133 | 5,90 |
D250821 | 2025.08.21 | 97,8314 | 5,70 |
D251029 | 2025.10.29 | 96,7153 | 5,85 |
D251223 | 2025.12.23 | 95,8865 | 5,85 |
D260218 | 2026.02.18 | 94,9538 | 5,96 |
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Lovas Judit
Címkék: állampapír, infláció, PMÁP, ÁKK, Államadósság Kezelő Központ, Prémium Magyar Állampapír, Bónusz, diszkont kincstárjegy, hozam
Kapcsolódó anyagok
- 2025.04.23 - Megérkeztek az új lakossági állampapírok
- 2025.04.22 - Leleplező ábrák a lakossági megtakarításokról
- 2025.04.10 - A választások után drágul a mobil, a net
- 2025.04.08 - Márciusban megállt a drágulás
- 2025.04.07 - A nyugdíjasokon spórolna a kormány?
- 2025.04.04 - Már visszafogja a keresletet a lakásárak emelkedése
- 2025.03.25 - Zúdul ki a pénz a Prémium Magyar Állampapírból
- 2025.03.14 - Nagyobb az infláció, mint az állampapírok kamata
- 2025.03.11 - Tovább emelkedett az infláció
- 2025.02.28 - Menekül a pénz a Prémium Magyar Állampapírból
- 2025.02.24 - Nem ad több kamatot az állam
- 2025.01.24 - Leálltak az emberek az állampapír-vásárlással
- 2025.01.22 - Mennyit kapok a pénzemre?
- 2025.01.20 - Elárulták az emberek, mit tesznek az állampapírok kamatával
- 2025.01.15 - Nagyot zuhannak a lakossági állampapírok kamatai
További kapcsolódó anyagok