Kétszámjegyű lett az ipari visszaesés
2020. május 7. Márciusban a nyers adatok szerint 5,6 százalékkal, a munkanaphatással korrigált adatok szerint pedig 10 százalékkal csökkent az ipari termelés a járvány miatti leállások eredményeként. Az áprilisi teljesítmény még gyengébb lehet.Jókora csökkenést eredményezett a magyar iparban a koronavírus-járvány: márciusban éves összevetésben – a nyers adatok szerint - 5,6 százalékkal, a munkanaphatással korrigált adatok szerint pedig 10 százalékkal esett vissza az ágazat termelése. Szemben a januári 2,4 százalékos és a februári 4,1 százalékos többlettel. A járványhatás erejét mutatja, hogy a márciusi visszaeséssel a naptárhatással és szezonálisan igazított adatok szerint a 2017-es szintre csökkent az ipari termelés volumene.
„Az biztos volt, hogy márciusban süllyedés lesz, csak az volt a kérdés, milyen mértékben csökken a termelés" – mondta Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője. Hozzátette, a most megjelent márciusi adat egyelőre csak előzetes becslés, a végleges szám ettől eltérhet. Az viszont már látható, hogy járványüzemmódba kapcsolt az ipar. Márciusban az autógyártás jelentős csökkenést könyvelt el. Az ipar alszektorai közül egyedül az élelmiszeriparban gyorsult a növekedés, ez a járvány miatti felvásárlásokkal magyarázható.
„Márciusban csak a hónap közepétől kezdték beszüntetni a termelést az egyes üzemek, áprilisban viszont már szinte az egész hónapban álltak, így a negyedik hónapban még rosszabb eredményre lehet számítani. Az áprilisi adat két számjegyű csökkenést mutathat. Ugyanakkor a legfrissebb hírek szerint májusban már több üzem, köztük az autógyártók is fokozatosan újraindítják a termelést. Várhatóan májustól már kedvezőbb adatok érkezhetnek az iparból" – tette hozzá a K&H szakértője.
A járvány még tart, de kérdés, hogy lesz-e újabb hulláma és az mennyire érinti majd a magyar és a nemzetközi ipari termelést. Ezen keresztül az ellátási láncokat és a keresletet. Egyelőre bizonytalan, hogy a leállás után milyen mértékben és tempóban tud visszakapaszkodni az ipar a járvány előtti szintek felé. A mostani helyzet szerint az ipari termelésből részlegesen kiesik másfél hónapra jutó gyártás. Azért csak részlegesen, mert sok üzem nem állt le márciusban, áprilisban. Németh Dávid szerint a jelenlegi kilátások alapján kérdés, hogy az év egészében egy vagy két számjegyű lesz-e a visszaesés. Ezt viszont tompíthatják a gazdaságvédelmi intézkedések, a kedvezményes hitelprogramok, valamint a gazdaság vártnál gyorsabb talpra állása is.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: koronavírus, járvány, statisztika, ipari termelés, KSH, elemző
Kapcsolódó anyagok
- 2021.11.05 - Gondban a magyar ipar, kényszerszünetek a járműgyártásban
- 2020.06.12 - Padlóra került a magyar ipar
- 2020.06.09 - Már a járvány előtt rosszabbul érezték magukat a magyarok
- 2020.06.04 - A járvány drasztikusan betett a kiskereskedelemnek
- 2020.05.28 - Márciusban több szakmában is csökkentek a bérek
- 2020.05.27 - Küszöb felett a munkanélküliség
- 2020.05.22 - Ezek az adósok kerülhetnek nagy bajba
- 2020.05.07 - A focistákat is leértékeli a járvány
- 2020.05.07 - Nem elég drága a benzin? A kormány felsrófolja!
- 2020.05.06 - Látszik a pánikvásárlás a bolti adatokon
- 2020.05.02 - Koronavírus: megjelentek a felmérés részletei
- 2020.04.29 - Inaktívként tartják nyilván az állásukat vesztők többségét
- 2020.04.27 - Nagyobb a baj, mint amire a kormány számított
- 2020.03.31 - Már látszik: vége a bérek száguldásának
További kapcsolódó anyagok