Szupermarketet is nyitnak, és bővítik az online vásárlás lehetőségét

Kétezer terméket bekékít az Auchan

Benzinkútjaik népszerűsége is egyre nő
Fotó: Auchan
2017. július 7. Július 6-tól az Auchan nemzetközi szinten, így Magyarországon is – a hazai kiskereskedelemben egyedülálló módon – egészségmegőrző programot indított. Egy szakértői gárda véleményezése alapján 2000 terméket látnak el megkülönböztető jelzéssel. Az áruházlánc az idén másban is újít.

Az Auchan tavaly novembertől indította el online vásárlási szolgáltatását, ami számos esetben a Tesco megemelt díjainál kedvezőbb szállítási költséget jelent a neten rendelőknek. Sokszor hirdettek kifejezetten nulla forintos akciót. Problémát jelentett viszont, hogy a szolgáltatást nem sok területen lehetett elérni. A cég most bejelentette: 2017. második felére szeretne teljes lefedettséget elérni Budapesten és vonzáskörzetében.

A vevőket azonban nem csak ezzel a lehetőséggel igyekeznek csábítani. A hiperek mellett ugyanis hamarosan megjelenhetnek az Auchan logós szupermarketek is – már a városok belső részein. Az első ilyen áruházat Szekszárd belvárosában nyitják.
Az Auchan hűségprogramja három éve fut, az idén a kártyatulajdonosok száma már eléri az egymillió főt. Júniusban bővítettek, ekkortól már a céges partnerek is részesülhetnek az egyéni kedvezményekből a Bizalomkártya Business segítségével.
Az áruházlánc újítása még, hogy – a hazai kiskereskedelemben egyedülálló módon – egészségmegőrző programot indított, az „élet kék” jelzéssel. A nemzetközi kezdeményezés keretében Magyarországon mintegy kétezer terméket látnak el megkülönböztető jelzéssel. A felkért szakértői bizottság (ebben helyet kapott diabetológus, dietetikus, toxikológus, de például gyermekgyógyász is) szigorú kritériumok mentén választja ki azokat a termékeket a kínálatból, amelyeknél az összetevők minősége és tápértéke kiemelt figyelmet kap.

Az áruházlánc a projekt indulásával egy időben elindította egészség-tanácsadó mobil applikációját (ez is az „élet kék” jelzést kapta) az Auchan Bizalomkártya-tulajdonosai számára. Az applikációban a vásárlás végén automatikusan megjelennek a vásárolt termékek adatai, amelyek alapján felhasználójának segít jobban megismerni saját táplálkozási szokásait, valamint személyre szabott tanácsokkal és az egészséges életmódot támogató termékek ajánlásával segíti a kiegyensúlyozott életmód kialakítását.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok