Áprilisban várható az igazi elszámolási nagyüzem
2015. március 6.
Az ügyfelek mostanra érzékelhetően tisztában vannak azzal, hogy jelenleg nincs más dolguk, mint várni bankjuk értesítését az elszámolásról. Az események igazán a következő hónapban pörögnek majd fel. Az egyik bank úgy számol, hogy negyven új munkatárs bevonására is szükség lehet. Akad pénzintézet, amely az autóhitelesek számára csak néhány fiókban teszi majd lehetővé az ügyintézést.
Mint arról korábban beszámoltunk, akadt bank, amelyik már március elején megkezdte a tisztességtelennek minősített kamat-, és díjemelések, illetve a kettős árfolyam alkalmazása miatt a devizaadósoknak járó pénz visszatérítését. Ez azonban még csak a kezdet. Márciusban legfeljebb azok kaphatnak pénzt vagy értesítést (a még élő hitelek esetében a tartozást csökkenti a korábbi „túlszámlázás”), akiknek az esete egyszerűbb. A bonyolultabb ügyletek, a forintosításra váró jelzáloghitelek elszámolása biztosan áprilisra marad. Igazán nagy feladat ezekkel kapcsolatban hárul a bankokra.
Jelzálog- és személyi hiteles ügyfeleit valamennyi bankfiókban kiszolgálja a Budapest Bank (BB), de az autóhitelesek számára a kifizetés lebonyolítását öt országosan kiemelt fiókban végzik majd. A BB – mint érdeklődésünkre elmondták – a zavartalan ügyfélkiszolgálás érdekében az adósmentéssel kapcsolatos feladatok végrehajtására szintén biztosít többlet erőforrásokat. Hangsúlyozták azonban, hogy telefonos rendszerükön és honlapjukon keresztül is minden olyan információt megkaphatnak majd az ügyfelek, amelyek számukra időmegtakarítást jelentenek. (A nagybankok tájékoztatóihoz az itt található táblázatban közvetlen linkekkel is bárki eljuthat)
Az UniCreditnél az elszámoláshoz elengedhetetlen plusz létszámot belső átcsoportosítással biztosítják. Úgy gondolják ugyanis, hogy a „helyismeret”, vagyis a termékek, a piac, a szabályozás, az ügyfelek igényeinek ismerete, a belső szervezet és a felelősségi körökben való tájékozottság kiemelten fontos hatékonysági tényező. Mint hangsúlyozták: a várható ügyfélérdeklődések és az esetleges panaszok kezelésére kifejezetten az elszámolás és a forintosítás sajátosságaihoz igazított kiszolgálási folyamattal készülnek.
A K&H-nál arról beszéltek, hogy igyekeznek a normál munkaidő keretein belül elvégezni az elszámolással és forintosítással kapcsolatos feladatokat, de felkészültek arra is, hogy a helyzet változhat. Amennyiben szükséges, túlóráról, munkaerő-átcsoportosításról vagy akár plusz munkaerő bevonásáról is döntenek. A becsült ügyfélmegkeresések alapján jelenleg úgy látják, a csúcsidőszakban (ez április második felére várható) negyven plusz főre lehet szükség.
Itt mindent elolvashat az elszámoltatásról és a forintosításról
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: elszámolás, forintosítás, autóhitelesek, Erste, CIB, Budapest Bank, UniCredit, K&H, OTP
Készülnek a rohamra a bankok
Fotó: Latzer Anna
Mint arról korábban beszámoltunk, akadt bank, amelyik már március elején megkezdte a tisztességtelennek minősített kamat-, és díjemelések, illetve a kettős árfolyam alkalmazása miatt a devizaadósoknak járó pénz visszatérítését. Ez azonban még csak a kezdet. Márciusban legfeljebb azok kaphatnak pénzt vagy értesítést (a még élő hitelek esetében a tartozást csökkenti a korábbi „túlszámlázás”), akiknek az esete egyszerűbb. A bonyolultabb ügyletek, a forintosításra váró jelzáloghitelek elszámolása biztosan áprilisra marad. Igazán nagy feladat ezekkel kapcsolatban hárul a bankokra.
Nem fog csúszni az OTP a devizahiteles elszámolással annak ellenére, hogy a törvény értelmében erre lehetősége lenne - közölte a bank a Privátbankárral. (Korábban a K&H már tudatta: a per ellenére időben elszámol ügyfeleivel.) A döntésben persze nyilvánvalóan szerepet játszott, hogy a legnagyobb magyar bankhoz már megérkezett a Kúria döntése. A legfelsőbb bírói fórum pedig (ellentétben az OTP reményeivel) fenntartotta a bank egyoldalú kamatemeléseinek tisztességtelenségét megállapító másodfokú határozatot. (Az OTP-nek a perbeli döntés alapján érvényes határidő május harmadika, a K&H-nak pedig május ötödike lenne.)
Az Erste korábban sajtótájékoztatón mondta el, hogy a bank munkatársai eddig már 55 ezer munkaórát fordítottak az elszámolásra való felkészülésre. Sok új dolgozót is felvettek, de a gyorsabb ügyintézés érdekében átmenetileg két új budapesti ügyfélközpontot is nyitottak. A CIB is bővítette létszámát – tudta meg az Azénpénzem. Emellett a bank az elszámolással érintett szerződéssel rendelkező ügyfelek kiszolgálására a meglévő ügyfélszolgálat mellett egy ideiglenes irodát is megnyit. Ott persze a CIB Lízing és CIB Ingatlanlízing ügyfeleivel is foglalkoznak majd.Jelzálog- és személyi hiteles ügyfeleit valamennyi bankfiókban kiszolgálja a Budapest Bank (BB), de az autóhitelesek számára a kifizetés lebonyolítását öt országosan kiemelt fiókban végzik majd. A BB – mint érdeklődésünkre elmondták – a zavartalan ügyfélkiszolgálás érdekében az adósmentéssel kapcsolatos feladatok végrehajtására szintén biztosít többlet erőforrásokat. Hangsúlyozták azonban, hogy telefonos rendszerükön és honlapjukon keresztül is minden olyan információt megkaphatnak majd az ügyfelek, amelyek számukra időmegtakarítást jelentenek. (A nagybankok tájékoztatóihoz az itt található táblázatban közvetlen linkekkel is bárki eljuthat)
Az UniCreditnél az elszámoláshoz elengedhetetlen plusz létszámot belső átcsoportosítással biztosítják. Úgy gondolják ugyanis, hogy a „helyismeret”, vagyis a termékek, a piac, a szabályozás, az ügyfelek igényeinek ismerete, a belső szervezet és a felelősségi körökben való tájékozottság kiemelten fontos hatékonysági tényező. Mint hangsúlyozták: a várható ügyfélérdeklődések és az esetleges panaszok kezelésére kifejezetten az elszámolás és a forintosítás sajátosságaihoz igazított kiszolgálási folyamattal készülnek.
A K&H-nál arról beszéltek, hogy igyekeznek a normál munkaidő keretein belül elvégezni az elszámolással és forintosítással kapcsolatos feladatokat, de felkészültek arra is, hogy a helyzet változhat. Amennyiben szükséges, túlóráról, munkaerő-átcsoportosításról vagy akár plusz munkaerő bevonásáról is döntenek. A becsült ügyfélmegkeresések alapján jelenleg úgy látják, a csúcsidőszakban (ez április második felére várható) negyven plusz főre lehet szükség.
Itt mindent elolvashat az elszámoltatásról és a forintosításról
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: elszámolás, forintosítás, autóhitelesek, Erste, CIB, Budapest Bank, UniCredit, K&H, OTP
Kapcsolódó anyagok
- 2015.05.19 - Kétszázezret is kaphatsz, ha bankot váltasz!
- 2015.04.28 - Elszámolás: erre kell figyelni!
- 2015.04.25 - A kisvállalkozók deviza autóhitelét is elszámoltatnák
- 2015.03.30 - Végtörlesztők figyelem! Kedden lejár a határidő
- 2015.03.27 - Devizahiteles vagy? Egymást tapossák érted a bankok
- 2015.03.23 - Milliárdokat fizetett vissza az ügyfeleknek az MKB
- 2015.03.23 - Jöhetnek a kilakoltatások!
- 2015.03.19 - Pörög a banki elszámolás
- 2015.03.18 - Az elszámolás miatt bankszünnapot tart az UniCredit
- 2015.03.16 - Devizások: egészen új világ jön!
- 2015.03.12 - Elszámolás: a végtörlesztőknek is járhat vissza pénz
- 2015.03.09 - Hiteles vagy? Most légy észnél!
- 2015.03.04 - Elszámolás: a pénz vagy a papír számít?
- 2015.03.03 - Hogy fizetnek a bankok?
- 2015.02.23 - Mit várhatnak a devizások?
- 2015.02.18 - Mennyi jár vissza a banktól? Majd ő megmondja!
- 2015.01.22 - Már közeledik az elszámolás!
További kapcsolódó anyagok