Kész, kidobták őket a tőzsdéről
2017. február 22. Elrendelte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a TWD Investments részvények törlését a tőzsdéről. Mint megállapították: a kibocsátó nem tud megfelelni az átlátható működés követelményeinek, és a minimális szakmai elvárásoknak sem. Az MNB más kibocsátókkal szemben is intézkedett.A BÉT vezérigazgatója korábban három részvény helyezett büntetésként „karanténba”. (Az elkülönítéssel sújtott cégek minimum 6 hónapot töltenek eredeti kategóriájukból kiemelve, ez az időtartam újabb 6 hónappal, ismételten meghosszabbítható.) Köztük volt a legenyhébb, T kategóriában szereplő TWD Investments. A cég azonban nem úszta meg ennyivel.
Mint ma bejelentették: az MNB 2017. március 1. napjával elrendelte a TWD Investments részvények tőzsdei terméklistáról való törlését. A cég ugyanis részvényeinek értékéről és hozamáról, illetve a társaság megítélését érintő legalapvetőbb információkról sem tájékoztatta a befektetőket és az MNB-t. A közlemény szerint a jegybank által feltárt – a kibocsátó belső működésében rejlő – rendkívül súlyos és kiterjedt jogsértések miatt a TWD nem tud megfelelni a tőzsdei nyilvános részvénytársaságok átlátható működési követelményeinek, és a tőzsdei szereplésre vonatkozó minimális szakmai elvárásoknak sem. Ezzel a cég negatívan befolyásolja a tőzsde intézményének megítélését is.
A felügyeleti intézkedések már jó ideje szinte alig létező részvényeket sújtottak. A TWD Investments 10 forintos névértékű papírjait 2010-ben vezették be a börzére, ahol csekély forgalmat bonyolított. A legmagasabb árat 2012. január 23-án érte el, akkor 2040 forintért született rá üzlet. Az utolsó kötés tavaly október 5-én 2,4 forintért történt. A 2009 május 22-én bevezetett KEG részvények névértéke 100 forint, maximális ára 2009 május 25-én 2000 forint volt, az utolsó üzlet azonban 2016 május 30-án 30 forintért született.
Az MNB azt is közölte, hogy tavaly ősszel – a TWD Investments Nyrt. mellett – több célvizsgálatot is indított a tőzsdei kibocsátók legutóbbi éves, illetve féléves jelentéseinek tartalmi vizsgálatára. Ennek eredményeként több cégre 2 millió és 4 millió forint közötti felügyeleti bírságokat szabtak ki. A szintén a T kategóriában kereskedett KEG Közép-európai Gázterminál Nyrt. (KEG Nyrt.) esetében a jegybank – a részvénykereskedés felfüggesztése mellett – határozatában felszólította a társaságot a 2015. évi pénzügyi jelentésének közzétételére. A cég ennek azóta sem tett eleget, ezért az MNB – a tőzsdei kereskedésre korábban elrendelt moratórium fenntartása mellett – célvizsgálatot indított annak feltárására is, hogy a KEG Nyrt. mulasztásáért terhel-e valakit személyes felelősség. Szerző: LG
Címkék: befektetés, tőzsde, részvény, MNB
Kapcsolódó anyagok
- 2017.09.07 - Tényleg nőhet még a magyar részvénypiac?
- 2017.06.06 - Újra nekifut a tőzsdének a Waberer's
- 2017.05.25 - Felfüggesztették a WINGHOLDING kötvényeinek kereskedését a tőzsdén
- 2017.04.24 - Vigyázat, minden tőzsdés regisztráció törlődik!
- 2017.04.12 - Közel hétmilliárdért aggódhatnak a befektetők
- 2017.03.13 - Teljesen lenyeli Mészáros az Opimust
- 2017.03.13 - Felcsúti tőzsdejátékok
- 2017.03.03 - Új részvény a tőzsdén
- 2017.03.01 - Hatalmas sikerek ért el a magyar tőzsde, ezért változik a vezetés
- 2017.02.13 - Börtönt hozhat az árfolyam manipulációja?
- 2017.01.08 - Karanténba tettek három részvényt
- 2017.01.06 - Újabb cég távozik a tőzsdéről, mert drága
- 2017.01.04 - Kivonul a tőzsdéről az Externet
- 2016.11.25 - Norbi ismét kihúzta a gyufát a felügyelettől
További kapcsolódó anyagok