Keresetek: igazán az állam húzott bele
2017. augusztus 22. Az átlagos havi bruttó munkajövedelem az idei első félévben 304,4 ezer forint volt. A keresetek alakulásáról közzétett adatokból (lásd a táblázatot) kiderül, hogy a változás a legnagyobb a költségvetési szférában volt.Az idén júniusban a bruttó átlagkereset 297 300 forint volt, ami 14,4 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál – tette közzé a KSH. Az első félévben a bruttó átlagkereset 290 300 forint volt. Az év első hat hónapjában a bruttó és a nettó keresetek egyaránt 12,5 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Mint a statisztikai hivatal kiemelte: a növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással.
Utóbbit jól mutatják a változási adatok is. A KSH arra is kitért, hogy a költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 108 ezer fő – az adóváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült, ennek összege átlagosan 9000, illetve 8500 forint.
A keresetek alakulása, 2017. január–június | ||
---|---|---|
Átlagkereset (Ft) | Változás* (%) | |
Bruttó | ||
Vállalkozások | 304 400 | 11,1 |
Költségvetés | 264 200 | 16,0 |
Nonprofit szervezetek | 249 600 | 10,3 |
Nemzetgazdaság összesen | 290 300 | 12,5 |
Ebből: | ||
közfoglalkoztatottak | 81 700 | 3,2 |
Nettó | ||
Vállalkozások | 202 500 | 11,1 |
Költségvetés | 175 700 | 16,0 |
Nonprofit szervezetek | 166 000 | 10,3 |
Nemzetgazdaság összesen | 193 100 | 12,5 |
Ebből: | ||
közfoglalkoztatottak | 54 300 | 3,2 |
*az előző év azonos időszakához képest Forrás: KSH |
A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (574 100 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén a legalacsonyabbak (179 800 forint).
A fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 2,3 százalékos növekedése mellett a reálkereset 10,0 százalékkal emelkedett.
Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 193 100 forintot tett ki. 2017-ben a családi adókedvezmény a kétgyermekes családok esetében emelkedett, befolyásolva a nettó keresetek nagyságát és változását. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlagot a KSH 201 000 forintra becsli. Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: kereset, bér, KSH
Kapcsolódó anyagok
- 2018.01.19 - Rosszabbul keres, mint az átlag?
- 2017.11.16 - A felét sem költhetjük, mint egy átlag európai
- 2017.09.20 - Döbbenetes kereseti számokról beszélt Varga
- 2017.07.13 - Ennyivel nőttek valójában a bérek!
- 2017.06.23 - Munka, házasság? Nem mindegy, melyik megyében él
- 2017.06.12 - Minden hetedik magyar munkást vesznek palira
- 2017.05.16 - Létminimum alatt él a lakosság több mint harmada
- 2017.04.20 - Látványosan ugrottak meg a magyar bérek
- 2017.01.03 - Felmérték, ennyire kínzó a munkaerőhiány
További kapcsolódó anyagok