Alacsonyabb jövedelem és hitel mellett az átlagos költség közel 20 százalék
2021. február 17.
Az idén majdnem minden banktól csak a korábbinál nagyobb összegű személyi kölcsönt lehet igényelni. Ezzel sokakat eleve kiszűrhetnek a hitelezhető körből. A kevésbé tehetőseknek –ha egyáltalán kapnak – sokkal drágábban mérik a kölcsönt.
A vírusjárvány első hulláma alatt leállították a bankok a fogyasztói hitelezést, mivel a kormányzat 5,9 százalékban maximálta a kölcsönök árát. Elsőként a személyi kölcsönök kínálata tért vissza (még az alacsony kamatozás mellett is). Mostanra pedig, miután már nem hatályos a járvány miatti kamatplafon, stabilizálódni is látszik ez a piac (a nagyobb szereplők jelenlegi kínálatának egyes feltételei itt találhatóak).
Az Azénpénzem.hu összehasonlította a járvány előtti és a mostani kínálat jellemzőit. Feltűnő, hogy szinte mindenütt megemelték a személyi kölcsön legkisebb felvehető összegét. A Cofidis Fapados kölcsönének legalacsonyabb igénylehető összege a duplájára (400 ezerről 800 ezerre) nőtt. Az Erste sem tartja már a 400 ezret, de itt félmillió forint is felvehető. Az MKB az alsó küszöböt 300 ezerről emelte félmillióra. Már az OTP is csak efelett foglalkozik a hitelkérelmekkel (korábban ott is 300 ezer forint volt az alsó küszöb).
A minősített fogyasztóbarát kölcsönök – derült ki korábbi összeállításunkból – átlagosan 9,6 százalékba kerülnek. A mostani gyűjtésünk szerint a „simák”átlaga 13,3 százalék. Mindjárt másképp néz azonban ki a helyzet, ha a teljes hiteldíjat (THM) a legjobb és a legrosszabb minősítésű adósokra külön számoljuk ki. Eszerint a minősített kölcsön átlagosan 8,3 százalékba kerül azoknak az adósoknak, akiket akár lasszóval is megfognának, míg a kevésbé kívánatosak ugyanezért 11,8 százalékot fizethetnek.
A minden külön címke nélküli személyi kölcsönökért, amit jelenleg a nagyobb szereplők kínálnak, a jó adósok átlagosan még 7,7 százalékot sem fizetnek. A kedvezőtlenebb minősítésű ügyfelek számára azonban az átlagos THM meghaladja a 19,5 százalékot. A különbséget jól érzékeltetheti, hogy számításaink szerint egymillió forintos kölcsön kétéves futamidő mellett a jó adósoknak összesen nem egészen 60 ezer forintba kerülhet (a teljes kifizetendő összeg nem éri el a 1,06 milliót), míg a nem annyira kívánatos adósoknak ugyanezért körülbelül 200 ezer forintot kell kifizetniük. Persze, ha egyáltalán kapnak pénzt. A törlesztő ugyanis ebben az esetben majdnem 50 ezer forint.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Címkék: hitel, kölcsön, személyi kölcsön, bankok, hiteldíj, Cofidis, Erste, OTP, MKB, Raiffeisen, Takarék, CIB, Unicredit
Kényszerítik a nagyobb eladósodást a bankok
Fotó: Azénpénzem
A vírusjárvány első hulláma alatt leállították a bankok a fogyasztói hitelezést, mivel a kormányzat 5,9 százalékban maximálta a kölcsönök árát. Elsőként a személyi kölcsönök kínálata tért vissza (még az alacsony kamatozás mellett is). Mostanra pedig, miután már nem hatályos a járvány miatti kamatplafon, stabilizálódni is látszik ez a piac (a nagyobb szereplők jelenlegi kínálatának egyes feltételei itt találhatóak).
Az Azénpénzem.hu összehasonlította a járvány előtti és a mostani kínálat jellemzőit. Feltűnő, hogy szinte mindenütt megemelték a személyi kölcsön legkisebb felvehető összegét. A Cofidis Fapados kölcsönének legalacsonyabb igénylehető összege a duplájára (400 ezerről 800 ezerre) nőtt. Az Erste sem tartja már a 400 ezret, de itt félmillió forint is felvehető. Az MKB az alsó küszöböt 300 ezerről emelte félmillióra. Már az OTP is csak efelett foglalkozik a hitelkérelmekkel (korábban ott is 300 ezer forint volt az alsó küszöb).
A hitelfék szabályai miatt a legalacsonyabb kölcsönösszeg emelése szinte automatikusan zárhat ki sokakat a hitelfelvételből. Félmillió forintos jövedelem alatt az adósságteher 50 százalékra rúghat. Ez különösen akkor jelenthet akadályt, ha például van valakinek hitelkártyája. A hitelkártya-keret 5 százaléka is mérsékli ugyanis a felvehető hitelt, még akkor is, ha egyetlen fillért sem hívtak le belőle.
A Raiffeisen is emelt, de csak a 200 ezres minimumot 300 ezerre. Ugyanígy tett a Takarékbank is. A CIB Előrelépő személyi kölcsöne már nem igényelhető 10 millió forintig (a felső határ 8 millió), online igénylés esetén azonban legfeljebb 3 millió forintra lehet számítani. Az Unicredit új személyi kölcsönt vezetett be, amelynek az összege a korábbi 0,3-7 millió forint helyett 1-5 millió forint lehet. (A változás minden esetben a járvány előtti időszakhoz képest értendő.)Aki rászorul, örülhet, ha drágán is, de kap kölcsönt
Az Ersténél a 100-150 ezer forintos jövedelemmel rendelkezők 500-1490 ezer forintos kölcsönt kaphatnak, pokoli drágán. A teljes hiteldíj (THM) ugyanis nekik 20,41 százalék. A legolcsóbban (THM 8,21 százalék) a hitelt a 250 ezer forint feletti jövedelemmel rendelkező, 8-10 millió forintot felvevőknek mérik. Hasonló megkülönböztetés persze más banknál is akad.A minősített fogyasztóbarát kölcsönök – derült ki korábbi összeállításunkból – átlagosan 9,6 százalékba kerülnek. A mostani gyűjtésünk szerint a „simák”átlaga 13,3 százalék. Mindjárt másképp néz azonban ki a helyzet, ha a teljes hiteldíjat (THM) a legjobb és a legrosszabb minősítésű adósokra külön számoljuk ki. Eszerint a minősített kölcsön átlagosan 8,3 százalékba kerül azoknak az adósoknak, akiket akár lasszóval is megfognának, míg a kevésbé kívánatosak ugyanezért 11,8 százalékot fizethetnek.
A minden külön címke nélküli személyi kölcsönökért, amit jelenleg a nagyobb szereplők kínálnak, a jó adósok átlagosan még 7,7 százalékot sem fizetnek. A kedvezőtlenebb minősítésű ügyfelek számára azonban az átlagos THM meghaladja a 19,5 százalékot. A különbséget jól érzékeltetheti, hogy számításaink szerint egymillió forintos kölcsön kétéves futamidő mellett a jó adósoknak összesen nem egészen 60 ezer forintba kerülhet (a teljes kifizetendő összeg nem éri el a 1,06 milliót), míg a nem annyira kívánatos adósoknak ugyanezért körülbelül 200 ezer forintot kell kifizetniük. Persze, ha egyáltalán kapnak pénzt. A törlesztő ugyanis ebben az esetben majdnem 50 ezer forint.
A nagyobb szereplők személyi kölcsöneinek egyes feltételei itt találhatóak
Nézze meg karikatúránkat is!
Címkék: hitel, kölcsön, személyi kölcsön, bankok, hiteldíj, Cofidis, Erste, OTP, MKB, Raiffeisen, Takarék, CIB, Unicredit
Kapcsolódó anyagok
- 2022.08.17 - Egekben a személyi hitelek kamata, akad 20 százalék feletti ajánlat is
- 2021.04.13 - Itt az újabb számladrágítási hullám
- 2021.04.06 - Megnövelték az NHP Hajrá keretét
- 2021.03.30 - Ezerrel adósít el az állam
- 2021.03.23 - Nem kérhetnek pénzt tőlünk az adóslistás adatainkért
- 2021.03.12 - Az unióban tavaly a magyarok adósodtak el leginkább
- 2021.02.15 - Változtat a hitelfék szabályokon az MNB
- 2021.02.10 - Százezrek vágnának bele a támogatott lakásfelújításba
- 2021.02.08 - Személyi kölcsön: a minősítés nem minden
- 2021.02.01 - Tényleg megrohanják a bankokat a hiteligénylők?
- 2021.01.27 - Még mindig nincs minden banknál számlahitel
- 2021.01.23 - Büntethetik a bankok a hosszan tartó moratóriumot
További kapcsolódó anyagok