Karikó Katalin kijavította a kormány megtévesztő táblázatát

2021. április 26. A keleti vakcinák hatékonyságát bizonyította volna a kormány által a hétvégén közzétett táblázat az oltás utáni megbetegedésekről és halálozásról, azonban egyre többen arra hívják fel a figyelmet, hogy az teljesen szakmaiatlan, sőt visszafelé sülhet el. Karikó Katalin, a Pfizer vakcinák fejlesztésében résztvevő biokémikus számos ponton egészítette ki a táblázatot.

Valószínűleg két legyet akart ütni egy csapással a kormány azzal a táblázattal, amit vasárnap tett közzé a Facebookon a Magyarországon használt vakcinákkal oltottak második oltás után bekövetkezett fertőzéseiről és a halálozásokról. Az egyik célja a keleti vakcinák (orosz, kínai, azaz a Szputnyik-V és a Sinopharm) hatékonyságának bizonygatása, a másik az ellenzék lejáratása. (Unos-untalan oltásellenességgel vádolják az ellenzéket, teljesen figyelmen kívül hagyva a valóságot, hogy azok mindenkit az oltás felvételére biztatnak.)

A táblázathoz semmilyen érdemi magyarázatot nem fűztek, és egyre több szakértő hívja fel a figyelmet arra, hogy ezek a számok – ha egyáltalán igazak, de tegyük fel, hogy azok – önmagukban semmilyen következtetésre nem alkalmasak. A kormány szerint „ezekből az adatokból jól látható, hogy minden Magyarországon használt vakcina hatékony és erős védelmet nyújt a fertőzés ellen.”  Mindenkit arra kérnek, hogy éljen az oltás lehetőségével. Az oltás életet ment – áll a kormány bejegyzésében.

A Telexnek Ferenci Tamás biostatisztikus, az Óbudai Egyetem docense magyarázta el egy hosszabb cikkben, hogy miért szakmaiatlan ez a táblázat. (Érdemes elolvasni.) Szerinte ez a táblázat egy szégyen, és őszintén reméli, „hogy csak és kizárólag politikusok vettek részt az összeállításában, és nem itt tart a magyar gyógyszerügy, nem itt tart a hivatalos szervek tudományos felkészültsége, mert ez ilyen formában egy szegénységi bizonyítvány”. Ami még rosszabb – véleménye szerint – lehet, hogy épp az oltásellenesek számára lesz kitűnő muníció.  

Világhírű kutató tette helyre a kormányt

Közben Karikó Katalin biokémikus, a szintetikus mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója is, aki a Pfizer oltás fejlesztésében vett részt, helyre tette a kormány táblázatát. A kutató Facebook bejegyzésben reagált, és ki is egészítette a kormány adatait. (Lásd lent!) Mint írja, a táblázatot sokan elküldték neki, ezért kiegészítette a szükséges információval. Amit sajnálatosan lehagytak róla, az elhunytak korára nem tud semmilyen adatot, de egy ilyen közleményben azt is kötelező lett volna feltüntetni.

Tehát 4 hónap alatt halt meg 32 idős ember100 ezer Pfizer-beoltottból, akiket az öregek otthonában beoltottak, és krónikus betegségben szenvedtek. A kínai vakcina eseten 2 hónap alatt halt meg 16 ember 100 ezer beoltottból, akik krónikus betegségben nem szenvedtek.

Még kutatónak sem kell lenni ahhoz, hogy valaki realizálja, megfelelő kontrollal lehet csak összehasonlítani valamit, vagy historikus kontrollal. A betegségek mellett a beoltottak es elhunytak korát is fel kell tüntetni, különben ez teljesen félrevezető információ. Azt kellett volna feltüntetni, hogy Magyarországon 4 hónap alatt 100 ezer idős, krónikus beteg emberből hányan haláloznak el az öregek otthonában. Illetve krónikus betegséggel nem rendelkező 100 ezer emberből hányan halnak meg 4 hónap alatt.  A kutató a krónikus betegek vakcinálásáról az információt a kormány hivatalos honlapján találta.  


Forrás: Karikó Katalin Facebook oldala

Szerző: L.J.
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok