Kamukedvezményekkel sózták el a hitelkártyákat
2018. július 13. Olyan ígéretekkel kecsegtetve szerzett hitelkártyásokat a Budapest Bank, amelyek teljesítése eleve reménytelen volt. A régi ügyfeleknek ajánlott kedvezményeket pedig sokan csak külön erőfeszítésekkel kaphatták meg.Az MNB már megbüntette a Budapest Bankot (BB), mert a Tesco hitelkártyákat úgy reklámozták, hogy nem vagy nem eléggé derült ki, hogy azok mennyire drága kölcsönt adhatnak. A legfrissebb határozatból pedig az derül ki, hogy a bank megtévesztő módon próbált ügyfeleket szerezni, pontosabban megtartani. Még mindig rendszeresen sóznak hitelkártyákat a gyanútlan vásárlókra – részleteztük korábban. Na, a BB-nél tulajdonképpen pont ez történt.
A BB a hitelkártya szerződésük megszüntetését kezdeményező ügyfeleket a kártya megtartására, további használatra ösztönző ajánlatokkal kereste meg. Ha ügyfelük vállalta, hogy eláll felmondási szándékától, a bank pénzvisszatérítést, illetve díjelengedést (például késedelmi díj, a vásárlási összeg meghatározott része, éves kártyadíj), illetve egyéb kedvezményeket ígért.
A jegybank célvizsgálatának eredménye szerint azonban a BB nem vagy nem a vállalt összegben, illetve határidőn belül, számos alkalommal pedig csak panasztételt követően írta jóvá az ajánlatban szereplőkedvezményt, noha a fogyasztó a szükséges pénzügyi feltételeket teljesítette. A bank emellett ajánlatával megtévesztő módon olyan ügyfeleket is megkeresett, akik a kedvezmény feltételeinek a hirdetményben foglalt kitételek szerint eleve nem feleltek meg.
A jogsértés miatt az MNB ma közzétett határozatában 7,5 millió forint bírságot szabott ki a Budapest Bankkal szemben, egyúttal kötelezte a bankot, hogy ajánlataival csak az igénybevételre jogosult fogyasztókat keresse meg, továbbá a kedvezményeket a vállalt feltételek szerint teljesítse. A jegybank enyhítő körülményként értékelte, hogy a hitelintézet már az eljárás alatt megkezdte az ügyfélmegtartó program felülvizsgálatát, s az elmaradt kedvezmények jóváírását is.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: hitelkártya, MNB, bírság, Budapest Bank, Tesco, kedvezmények
Kapcsolódó anyagok
- 2019.09.09 - Górcső alá vette az MNB a hitelkártyás szerződéseket
- 2019.07.22 - Terjed a külföldi hitelkártyázás
- 2018.12.05 - Újra megjelentek a hitelzsonglőrök
- 2018.08.28 - Van miből bírságot fizetnie az NHB Banknak
- 2018.08.17 - Budapest Bank: a hétvégén nem lesz kártyás ügyintézés
- 2018.08.10 - Botcsinálta ügynökre csapott le az MNB
- 2018.07.25 - Az MNB 24 milliós bírságot szabott ki a Raiffeisenre
- 2018.07.23 - Diszkontláncot indít a Tesco
- 2018.05.16 - Ismét gond van az Auchan hitelkártyákkal
- 2018.05.02 - A nagy hitelkártyás csőbehúzás
- 2018.04.21 - Nagyot ugrottak a hitelkártyás költések
- 2018.03.09 - Jó évet zárt a Budapest Bank
- 2018.03.05 - Visszafizet 19 milliót hitelkártyásainak az OTP
- 2017.11.21 - Szabályszegés a Tesco és Auchan hitelkártyáknál
További kapcsolódó anyagok