A bankok az állami sarc nagy részét (eddig) magukra vállalták

Kalkulálja jövő évi számladíját!

2012. november 19. Az eddig nyilvánosságra hozott kondíciók alapján elkészítettük azt a kalkulátort, amelyen egyszerűen bárki megnézheti: milyen drágulásra kell számítania bankjánál. A díjemelés esetenként meghökkentően magasnak tűnik, pedig – mint kiszámoltuk – összességében a bankok jókora részt magukra vállalnak az új adóteherből.

A legdrágább és a legolcsóbb bankszámlák között az idén már hatvanszoros különbség is akadt. A tranzakciós illeték 2013-as bevezetése alapján logikusnak látszott, hogy ez az eltérés tovább nő. A jövő évi kondíciók (a várható számlaterheket itt kalkulálhatja) azonban inkább azt mutatják, hogy átlagosan közeledtek a költségek. Persze emögött (mint minden átlagnál) jókora a differencia. A számlahasználat módja és intenzitása szerint is. A banki szolgáltatást alapszinten igénybe vevők díjai számításaink szerint 13,8 százalékkal emelkedtek. Az új adónem 15 százalék feletti drágulást hozott volna. Sokkal durvább lett volna a helyzet azoknál, akik mindent igyekeznek bankszámlájukról intézni. Ha az idei számladíjakhoz teljes egészében hozzáadjuk a kormányzati intézkedés hatását, akkor az ügyfeleknek majdnem 43 százalékos tehernövekedést kellett volna elszenvedniük. Számukra a díjemelkedés nem éri el a 3 százalékot. Persze átlagosan.

A sebtében közzétett új feltételek helyenként nem könnyen értelmezhetőek. Több banknál egyszerűen hozzácsapták díjaikhoz a korábbi vagy az új (egy-, illetve két-három ezrelék) adóterhet. Ennek a módszernek akkor van jelentősége, ha a bank (igen helyeselhetően) előre megszabja, mekkora az a maximális összeg, amit költségként felszámít. Abban az esetben viszont, ha „újraindul” a számítás (tehát az eredi díjakat követően kalkulálják az illetéket), akkor a felső korlát is összeadódik.  Ezekben az esetekben mi a hatezer forintot így vettük figyelembe.
Számításainkhoz az alapszámlánál 70 ezer forintos, két részletben kártyával felvett jövedelemmel kalkuláltuk. A másik végletet a 350 ezer forintos bérátutalással rendelkezők jelentik, akik háromszor 30 ezer forintot vesznek fel kártyával, amúgy mindent számlájukról utalnak, illetve kártyával költik el a többi pénzüket. Kérdés persze, hogy a továbbiakban (például a bankadó örökkévalóságát várhatóan kimondó kormánydöntés hatására) nem következik-e be további díjemelés. Különösen azért, mert a kártyás vásárlás után egyelőre csak három pénzintézet számít fel díjat (kalkulátorunk ezt egyelőre még nem tartalmazza – ahogy némely régi típusi bankjegykiadós kedvezményt sem –, hiszen ezt még csak a tájékozódást megkönnyítő lehetőségként fejlesztettük ki).

Vízválasztó lehet majd a kártyás fizetés

A kártyahasználat után ráadásul nem is azonos mértékben kell fizetniük a Budapest Bank (BB), az FHB és a Raiffeisen ügyfeleinek. Utóbbiak a korábbi kormányzati döntés (a már elfogadott törvény) egy ezrelékes, míg a BB már a mai szavazás két ezrelékes mértékét hirdette meg. A bankok ugyan eddig kínosan ügyeltek arra, hogy a hatályba léptetés előtt 60 nappal közzétegyék új kondícióikat, de mivel a törvény csak 15 napra kötelezi őket (mint azt a felügyeletnél portálunknak hangsúlyozták), még bőven akadhat változás.

Némi zavar egyébként (tulajdonképpen teljesen érthető módon) már eddig is érzékelhető volt. A K&H ugyanis két részletben emelt. Elsőként a számlavezetési díjakat növelték, majd 2013. január 7-i hatállyal a bankkártyáknál is drágítottak. A Gránit bank október 27-én értesített ügyfeleit, hogy a jövő évtől változnak majd kondíciók, amit november elsejétől a honlapon lehet megtekinteni. November hatodikán azután közölték: még nem született döntés a tranzakciós illeték áthárításáról, így 2013. január elsejével díjaik biztosan nem emelkednek.


Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok