Júniusban 20,1 százalék volt az infláció

2023. július 7. 2023. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 20,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,3 százalékkal nőttek – adta hírül a KSH.

Júniusban folytatódott az infláció mérséklődése, az árak 12 hónap alatt 20,1 százalékkal emelkedtek – derül ki a KSH legfrissebb adataiból. Az infláció januárban tetőzött 25,7 százalékkal, februárban 25,4 százalék volt, márciusban 25,2 százalék, áprilisban 24 százalék, májusban pedig 21,5 százalékot ért el.

Egy éves összehasonlításban még mindig brutális, 29,3 százalékos az élelmiszerárak emelkedése.  Ezen belül leginkább az édesipari lisztesárué (53 százalék), a kenyéré (48,6 százalék), a tejtermékeké (41,4 százalék), a tojásé (40,1 százalék), a vaj és vajkrémé (35,6 százalék), a péksüteményeké (33,3 százalék), a száraztésztáé (30,4 százalék), a tejé (26,7 százalék) és a sajté (23,3 százalék) emelkedett. A termékcsoporton belül a liszt (5,8 százalék) és az étolaj (3,1 százalék) ára nőtt a legkisebb mértékben.

A háztartási energia 34,3 százalékkal drágult, ezen belül a vezetékes gáz 43 százalékkal, a palackos gáz 44,6 százalékkal, az elektromos energia 26,6 százalékkal. A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 18,7 százalékkal, ezen belül a szeszes italoké 24,4 százalékkal nőtt.

A tartós fogyasztási cikkekért 6,1 százalékkal, ezen belül a konyha- és egyéb bútorokért 14,6 százalékkal, az új személygépkocsikért 14,5 százalékkal, a fűtő- és főzőberendezésekért 13,9 százalékkal, a szobabútorokért 9,5 százalékkal kellett többet fizetni. Az állateledelek ára 47,6 százalékkal, a mosó- és tisztítószereké 36,9 százalékkal, a testápolási cikkeké 24,1 százalékkal, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 11,5 százalékkal lett magasabb.

A járműüzemanyagok 20,2 százalékkal drágultak. A szolgáltatások díja 14,4 százalékkal emelkedett, ezen belül az autópálya-használat, gépkocsikölcsönzés, parkolás 27 százalékkal, a sport- és múzeumi belépők 26,1 százalékkal, a járműjavítás és -karbantartás 22,1 százalékkal, az üdülési szolgáltatás 21 százalékkal, a lakásjavítás és -karbantartás 18,5 százalékkal, a taxi 18,2 százalékkal került többe.

Egy hónap alatt is áremelkedés volt

Miközben májusban már csökkentek az árak áprilishoz képest, júniusban ismét belendült az áremelkedés, ugyanis a fogyasztói árak átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek egy hónap alatt. Az élelmiszerek ára ugyanakkor 0,4 százalékkal csökkent. Ezen belül az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 3,2 százalékkal, a vaj és vajkrém 2,8 százalékkal, a tej 2,7 százalékkal, a sajt 2,3 százalékkal, a száraztészta 1,6 százalékkal került kevesebbe. A csokoládé és kakaó 1,9 százalékkal, a sertéshús 0,8 százalékkal drágult. A háztartási energia ára 2,1 százalékkal mérséklődött, ezen belül a vezetékes gázért 4,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. A járműüzemanyagok ára 2,2 százalékkal emelkedett. A mosó- és tisztítószerek ára 2,4 százalékkal, a testápolási cikkeké 0,6 százalékkal, az állateledeleké 1,1 százalékkal magasabb lett. A szolgáltatások 0,9 százalékkal drágultak, ezen belül az üdülési szolgáltatásokért 6,6 százalékkal, a társasházi közös költségért 1,5 százalékkal, a lakbérért 0,8 százalékkal többet kellett fizetni.

Magas a maginfláció

A maginfláció májusban a fogyasztói árak emelkedésénél magasabb volt, 20,8 százalék, ami egyelőre tartósan magas inflációt vetít előre. A nyugdíjas infláció pedig 21,2 százalékon alakult.

6 havi drágulás

Érdemes megnézni, hogy 6 hónap átlagában mit mutatnak az inflációs adatok. Idén június végéig átlagosan 23,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak 2022. első 6 hónapjához képest. A nyugdíjasok esetében ennél nagyobb, 25,1 százalék volt a drágulás. Az élelmiszerek 38,4 százalékkal, a háztartási energia, fűtés 42,9 százalékkal, az üzemanyagok 22,1 százalékkal drágultak.

Szerző: L.J.
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok