Június 16-án zárul az OTP társasházi pályázata
2019. május 27. Kevesebb mint 3 hetük maradt a társasházaknak, hogy akár több mint egymillió forint vissza nem térítendő felújítási támogatásra pályázzanak az OTP Business-nél. Az idén tizenegyedik alkalommal meghirdetett Társasházi Pályázat 15 lakóközösséget, összesen 12 millió forinttal támogat.A társasházak és a lakásszövetkezetek már február 11-étől pályázhatnak három kategóriában - Ezermester, Biztonság és Közösségépítés - az OTP Business vissza nem térítendő támogatására. Az idén 11 éves kezdeményezés célja a társasházak környezetének korszerűsítése és szépítése, a közösségi élet kialakításának, illetve fenntartásának támogatása, valamint a lakóépületek és a lakók biztonságát szolgáló fejlesztések ösztönzése. Az érintetteknek azonban már csak néhány hetük maradt a június 16-ai határidőig, hogy a pályázat weboldalán található egyszerűsített űrlap kitöltésével benyújtsák jelentkezésüket.
Országszerte több tucat lakóközösség mindennapjait könnyítette vagy szépítette meg az elmúlt évtizedben a Társasházi Pályázat. A legtöbb ilyen beruházást tapasztalataink szerint pusztán forráshiány miatt halogatják, ám a támogatásokkal rövid időn belül elérhetővé válnak a lakók által évek óta vágyott fejlesztések – mondta Csonka Tibor, az OTP Business ügyvezető igazgatója.
A szakmai zsűri kategóriánként öt pályázatot díjaz. Emellett a nyertes pályázatokat benyújtó közös képviselők vagy lakók további 100 ezer forint értékű ajándékutalványt kapnak. Egy lakóközösség egyszerre több kategóriában is adhat be pályázatot, és több célra is nyerhet támogatást. Azoknak a lakóközösségeknek, amelyeknek korábban nem volt bankszámlájuk az OTP-nél, és a pályázat miatt nyitnak, 6 hónapig számlavezetési díjat sem kell fizetniük.
Díjazás mindhárom kategóriában:
- I. helyezés: 1 300 000 Ft
- II. helyezés: 1 000 000 Ft
- III. helyezés: 800 000 Ft
- IV. helyezés: 600 000 Ft
- V. helyezés: 300 000 Ft
Kategóriák:
- EZERMESTER: energetikai és strukturális fejlesztés, zöld beruházás, üzemeltetési fejlesztés, hulladékgazdálkodás stb.
- BIZTONSÁG: védelem és biztonság, akadálymentesítés, tűz és vagyonvédelem stb.
- KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS: közösségi terek, játszótér, kertrendezés, kerékpártároló
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: társasház, OTP, pályázat, támogatás
Kapcsolódó anyagok
- 2024.08.12 - Tizenöt társasház nyert 30 millió forintot az OTP Bank Társasházi pályázatán
- 2023.08.04 - Megvannak az OTP Business Társasházi pályázat nyertesei
- 2022.02.21 - Pénzhez juthatnak a társasházak
- 2021.05.10 - Közeleg az OTP társasházi pályázatának határideje
- 2019.08.28 - Lombház a gyerekeknek, LED lámpák az épületekbe
- 2019.05.24 - Az OTP adta a lakáshitelek 41 százalékát
- 2019.05.21 - Megy a CIB és az Erste az OTP után
- 2019.05.21 - Megérkezett Magyarországra az Apple Pay az OTP-seknek
- 2019.05.15 - Figyelmezteti az OTP a cégeket
- 2019.02.11 - Újra itt az OTP társasházi pályázata
- 2018.12.14 - Így okosítható takarékosan a társasház
- 2018.08.28 - 20 milliót osztanak ki társasházaknak
További kapcsolódó anyagok