Állítólag a bérek is emelkednek majd

Jövőre már itt a Kánaán!

2016. április 14. Valami nagyon ráijeszthetett a kormányra, a nemzetgazdasági miniszter ugyanis váratlanul bejelentette: 2017-ben a mostani 27 százalék helyett mindössze 5 százalékos lesz majd a tej, a tojás, a baromfi forgalmi adója. Az internethasználat és az éttermi szolgáltatások 18 százalékkal adózhatnak. Annyira jól megy már az országnak, hogy mindez belefér a költségvetésbe.

A jövő évi költségvetés biztosítja, hogy mindenki léphessen egyet előre – hangsúlyozta Varga Mihály (képünkön). A nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy a sertéshús után 2017-ben már a tejet, a tojást és a baromfit is csak 5 százalékos áfa terheli majd. Emellett az internethasználat és az éttermi szolgáltatások adóterhe is csökken, a jelenlegi 27 százalékról 18 százalékra. Számításaink szerint így a tojás átlagára darabonként 39 forintról 32 forintra, a tej litere 218 forintról 180 forintra csökken (a kalkulációhoz a KSH által közzétett márciusi árakat vettük alapul).

A nethasználat és az éttermi ebéd majdnem 7,1 százalékkal lehet olcsóbb majd a mostaninál. Persze a részletektől sok minden függhet, hiszen emlékezetes, hogy a sertés esetében már a törvény hatálybalépése után két hét kellett ahhoz, hogy az adóhivatal (NAV) közzétegyen egy tájékoztatót arról, mi tartozik a sertéshúsok közül az öt százalékos áfa alá. Ebből például az derült ki, hogy a zsírszalonnán maradt a magas áfateher. A tojás és a tej egyértelmű (legalábbis most így gondoljuk), de a baromfinál már előfordulhatnak majd furcsaságok.  Ha ilyen nem lesz, akkor minden pipihús (abban még nem is merünk reménykedni, hogy például a kacsa és a liba is, ami ugye, szintén baromfi) 17,3 százalékkal kerülhet majd kevesebbe, de halról szó sem esett.

Azt továbbra sem tudjuk, mi lesz a cafeteriával


Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI megkeresésére közölte: az áfakulcs csökkentését továbbadják majd a vásárlóknak a kereskedők, ahogy a sertéshús esetében is tették. Ugyanakkor a fogyasztói árak csökkenését a decemberi árakhoz kell majd viszonyítani, amelyek magasabbak vagy alacsonyabbak is lehetnek a jelenleginél, a mezőgazdaság körülményeinek alakulásától függően. (A statisztika a sertésnél mutatott némi furcsaságot.)

Az intézkedéseket persze az érintett ágazatok (a nemrégiben még tüntető tejesek ezúttal hallgattak) lelkesen üdvözölték. Így tett a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége is, bár az ő arcukról esetleg később lefagyhat majd a mosoly, ha a cafeteria mai rendszerét valóban kettős bérrendszerré alakítják át (esetleg SZÉP-kártyástul) a miniszterelnök egy hónappal ezelőtti bejelentésének megfelelően. A béren kívüli juttatásokról mindenesetre (bár azért ez is érintheti a költségvetést) Varga egyetlen szót sem ejtett.

Beszélt viszont sok más, az ország népének szívét felderíthető intézkedésről. Mint mondta: a jövő évi költségvetési intézkedések a reálkeresetek emelkedésének irányába tett lépések. Az áfacsökkentés persze eleve jókorát taszít lefelé az infláción, így a reálbérek akkor is nőnek, ha amúgy a jövedelmek egy fillérrel sem. A nemzetgazdasági miniszter azonban kijelentette azt is, hogy a kormány „megnyitja a béremelés lehetőségét”.Ehhez szerinte a szükséges források rendelkezésre állnak majd.

A kormány még ezeken felül is munkálkodik mindenki jólétén (ahogy többen is fogalmaztak portálunknak, alighanem valami nagyon ráijeszthetett a kabinetre). A miniszter hangsúlyozta: az adócsökkentés melletti másik nagy, az elmúlt években is kiemelt irány az otthonteremtés, a gyermekvállalás támogatása lesz. A minisztérium számításai szerint 2017-ben nagyobb számban indulnak meg az állami támogatást is élvező építkezések, ezért a támogatásokat 100 milliárd forinttal megemelik a tervezetben.
                                                                                             
Az adócsökkentés miatt kieső bevételekre, illetve az otthonteremtési támogatások növelése miatt emelkedő kiadásokra fedezetet jelent a gyorsuló gazdasági növekedés és a fehéredő gazdaságnak köszönhető pluszbevételek; az idei 2,5 százalék után jövőre 3,1 százalékkal bővülhet a gazdaság – állította Varga. Arról is beszélt, hogy a büdzsében 2,4 százalékos GDP-arányos hiány mellett az államadósság is tovább csökken.


Mit mondanak minderre az elemzők?


Virovácz Péter, az ING Bank elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában kifejtette, a 2017. évi költségvetés szignifikáns lazítást jelent, mivel a tavalyi évi konvergenciaprogramhoz képest 0,7 százalékponttal romlik a 2017-re tervezett hiány. Az elemző szerint a fogyasztói kosár nagyjából 6,5 százalékát érinti az áfacsökkentés, ami számításaik szerint 0,4 százalékponttal csökkenti az inflációt 2017-ben.

Barczel Vivien, az Erste Bank makrogazdasági elemzője kommentárjában hangsúlyozta, hogy  jövőre a tárca 3,1 százalékos gazdasági növekedéssel számol, ami felülmúlja az Erste 2,6 százalékos elemzői előrejelzését. A szakértő szerint a különbséget az okozhatja, hogy jövőre a kormány a gazdasági növekedést tovább segítő intézkedéseket hozhat, azonban ezek egy része még nem ismert. Az elemző szerint az áfacsökkentések hatásaként az infláció a korábban vártnál lassabban emelkedhet jövőre, és elmaradhat a jelenlegi, 2,4 százalékos várakozástól.

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok