Jövőre is marad a kötelező akciózás a boltokban

2023. november 23. Mintha a kormány sem hinné el a KSH által kimutatott egyszámjegyű inflációt, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) ugyanis bejelentette: a kötelező bolti akciózást 2024. június végéig meghosszabbították. A tárca erről kiadott közleményében egyúttal odaszúrtak a jegybanknak is.

A kormány 2023. június 1-től vezette be a kötelező bolti akciózást. Az előírt árengedmények mértékét augusztustól 15 százalékra emelte. A rendelkezés értelmében ezt 20 termékcsoportra kell alkalmazni.  A kötelező akciózási szabályok pedig továbbra is kiterjednek a korábbi 8 árstopos termékfajtára is úgy, hogy heti rendszerességgel legalább 2 termékfajtában kell valamennyi terméket a beszerzési árhoz viszonyítva minimum 15 százalékkal olcsóbban kínálni. 

Mint most az GFM jelezte, javaslatukra a kormány 2024. június végéig meghosszabbította ezt az intézkedést. Ezt az „infláció további visszaszorítása érdekében” tették. Ebből úgy tűnik, mintha maguk sem igazán hinnék el a KSH által nemrégiben kimutatott egyszámjegyű inflációt. Annak ellenére, hogy a tárca közleménye kifejezetten hivatkozik erre, sőt azt is rögzíti, hogy „a kormány korábban teljesítette vállalását”. 

A Nagy Márton által vezetett minisztérium most is odaszúrt a jegybanknak, amikor arról értekezett, hogy a „családok, a munkahelyek és a gazdaság megvédése érdekében a kormány átvette a jegybanktól az infláció elleni küzdelem feladatát és felelősségét”. Emellett ismételten leírták, hogy a gazdasági növekedés helyreállítását jelentősen akadályozza a növekvő pozitív reálkamat, amely a magas, inflációt meghaladó jegybanki kamat miatt állt elő. (Erről az ellentétről részletesebben itt írtunk.)

Szerző: BVJ
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok