Jövő nyártól négybetűs rendszámtáblák jönnek
Schanda Tamás a minisztérium közleményében hozzátette, az átállás felmenő rendszerben történik meg, az új formátumú táblákat az újonnan forgalomba helyezett járművek kapják meg jövő nyártól. A jelenlegi karakterkészlet használatával már csak néhány évig biztosítható a rendszámok kiadása. A mostanit felváltó formátum tartósan megoldja a gépkocsik hatósági jelzéssel való ellátását - fejtette ki.
Az államtitkár a közleményben kiemelte: "a felmenő rendszerű bevezetés semmiféle adminisztrációs többletterhet nem jelent a tulajdonosok, üzemeltetők számára, kiadásaikat nem növeli. A forgalomban lévő hatósági jelzések a továbbiakban is használhatók, azokat nem kell új táblákra cserélni. A hosszabb rendszámok a járműpark természetes ütemű megújulásával, fokozatosan váltják majd fel a régieket".
A jövő júliustól kiadható rendszámok a latin ábécé szerinti két magánhangzóból vagy két mássalhangzóból, majd újabb két betűjelből és három számjegyből állnak. Ékezetes magánhangzók vagy a dz kivételével kétjegyű mássalhangzók nem szerepelhetnek rajtuk. A táblákon Magyarország címere mellett az európai zászlót jelképező kék mezőben tizenkét sárga csillag látható fehér H jelzéssel.
Egyszerűsödnek az ideiglenes rendszámtáblák is, az eddigi "E", "M", "P", "SP" és "Z" betűjelűek helyett, szintén felmenő rendszerben, egységesen "I" betűjelűeket adnak majd ki. A taxik a jövőben TX, a Magyar Honvédség járművei HA, a rendőrség járművei RA, az Országos Mentőszolgálat járművei MA, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járművei NA, a büntetés-végrehajtási szervezet járművei pedig BA betűjelű rendszámtáblákkal közlekedhetnek. A muzeális jellegű járművekre kiadható OT rendszámok készlete szintén kimerülőben van, azok a továbbiakban a két betűjel mellett az eddigi három helyett négy számjegyet tartalmaznak majd.
A környezetkímélő járművek világoszöld alapszínű táblái és a gépkocsi kerékpárszállító eszközére szerelhető szürke alapszínű jelzések a hosszabb formátumban is kiadhatók lesznek. A módosított előírások változatlanul lehetővé teszik az egyénileg kiválasztott vagy egyedileg előállított rendszámok engedélyezését - áll a közleményben.
Szerző: MTI
Címkék: rendszámtábla, négybetűs, ITM, Innovációs és Technológiai Minisztérium, autósok, kerékpár, gépkocsi
Kapcsolódó anyagok
- 2021.08.25 - Eltűnik a Skoda Fabia kombi
- 2021.08.19 - Nőnek az eladások, tovább drágulhatnak az autók
- 2021.07.30 - ITM: nem drágulnak a rendszámok
- 2021.06.14 - Hiánycikk lehet a bicikli?
- 2021.06.14 - Mától lehet villanyautóra pályázni
- 2021.03.24 - Félmillió robogó fut kötelező nélkül az utakon
- 2021.03.10 - Drága a casco? Kössön újat!
- 2021.03.04 - Egyre több és öregebb autó fut a magyar utakon
- 2021.01.26 - Márkaszervíz vagy független? Kiderítették, mikor mi éri meg
- 2021.01.21 - Csúcsra járt a használtautó-piac
- 2021.01.18 - Itt a kátyúszezon, alig fizetnek az útkezelők
- 2021.01.05 - Nagyot zuhant a használtautó-behozatal is
- 2021.01.04 - Ötödével esett vissza 2020-ban az új autók piaca
- 2020.12.10 - Kevés az új autó, ez betett a casco felfutásának is
- 2012.01.21 - Értelmetlen a rendszámcsere
További kapcsolódó anyagok