Jönnek az érintőkártyák CIB-nél
2017. március 23. Számos bank már teljes egészében lecserélte bankkártyáit, a CIB-nél eredetileg most márciusban lépett volna hatályba az üzletszabályzatnak már az érintőkártyákat jelző módosítása. Erre most nem került ugyan sor, de június 19-étől már jöhet a változás.Akadt olvasónk, akik bosszúsan, más viszont elégedetten állapította meg, hogy miközben több bank már teljes egészében érintősre cserélte kártyáit, a CIB még egyáltalán nem ad ilyen plasztikot. Ez a helyzet azonban rövidesen megváltozhat, bár a bank eredetileg már mintha márciusra tervezte volna a váltást.
A bankkártyák üzletszabályzata ugyanis egy 2017 elején kelt hirdetmény szerint még ebben a hónapban megváltozott volna. Végül azonban a változtatásra (aminek a lényege az, hogy bekerül az érintéses fizetés) csak június 19-étől kerül sor. Ettől az időponttól jókorát drágulnak a cibes plasztikok. A Visa Inspire kártya éves díja több mint 23 százalékkal emelkedik, a mostani 5600 forint helyett 6900 forintba kerül majd.
A bank a drágulást más szolgáltató számára megfizetett költségelemek díjának változásával, illetve saját informatikai rendszerei, kockázatvállalásával indokolja. Néhányan talán még ezt sem bánják az időközben egyre népszerűbb érintőkártyák megjelenése miatt.
A kártyacsere módjáról és intenzitásáról a CIB érdeklődésünkre csak annyit mondott el, hogy valóban tervezi a contactless kártyák bevezetését. Annyit sikerült még megtudnunk, hogy a mostani plasztikok leváltása automatikus lesz, amiről minden érintett ügyfelet előzetesen értesítenek.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: bankkártya, érintőkártya, kártyacsere, díjak, CIB
Kapcsolódó anyagok
- 2017.09.15 - Nagyot ugrott a kártyás vásárlás
- 2017.06.20 - Vigyázat, nem működnek a CIB kártyái
- 2017.06.15 - Nem véletlenül hasít az érintéses fizetés
- 2017.06.12 - Több napra korlátozza a bankkártyákat a CIB
- 2017.05.08 - Így verhetnek át a bankszámlával
- 2017.05.03 - Még fizetnek is a bankkártyásított mobilért
- 2017.03.25 - Robbanhat a kártyaelfogadási piac
- 2017.02.02 - Döbbenetes költési adatokról számolt be egy bank
- 2017.02.02 - Az ügynököknél is lehet kártyával fizetni
- 2016.12.28 - Robbanásszerűen terjed az egyérintéses fizetés
- 2016.12.20 - Tényleg mindenütt használható lesz a bankkártya?
- 2016.07.29 - Így kártyázz okosan!
- 2016.06.15 - Veszélyesebbek az új bankkártyák?
További kapcsolódó anyagok