Közeledik a fűtési szezon, érdemes ellenőriztetni a kazánt

Jön a szigorítás a kályháknál is

Fotó: Latzer Anna
2015. szeptember 24. Közeledik a fűtési szezon, ami előtt célszerű átvizsgáltatni a kazánokat. A megfelelő karbantartással állítólag a fogyasztás akár 20 százalékkal is alacsonyabb lehet. A hibákra is jobb most rábukkanni, azok ugyanis hajlamosak teljes leállást éppen a legnagyobb terhelés (a leghidegebb napok) idején produkálni. Ha viszont csere kell, azt mostantól minden korábbinál alaposabban át kell gondolni.

A szakemberek szerint minden fűtési szezon elején célszerű egy gázcirkószerelővel ellenőriztetni a kazánt. Van, aki esküszik arra, hogy folyamatos karbantartással és tisztítással a gázfogyasztás akár 20 százalékkal is csökkenthető. Az viszont tény, hogy számos (nem csekély összegbe kerülő) javítást meg lehet így előzni. Arról nem is beszélve, hogy az esetleges hibák hajlamosak éppen a leghidegebb napokon leállást okozni (ez a terhelés növekedésével logikusan következik be). Nem egyszer szembesül azonban ilyenkor a csak ellenőrzést kérő tulajdonos azzal: a hiba akkora (vagy a javítása annyira drága), hogy jobb cserélni. Az idén ezt talán minden korábbinál jobban meg kell tervezni.

Seidl Gábor, a Vaillant Saunier Duval Kft. ügyvezető igazgatója a konferencián kiemelte: a korszerűtlen gázkészülék cseréje mintegy 30 százalékos energiamegtakarítást hozhat. A hazai támogatási rendszerről elmondta: a 30-40 százalékos vissza nem térítendő támogatás nem szünteti meg a feketemunka vonzerejét az árérzékeny lakosság körében. „A hazai gázkészülékpiac három szegmensből áll: prémium, középső és alsó kategória. A prémium termeknél az árak inkább növekednek majd, a középső kategória viszont a nem eléggé erős hazai középosztály miatt megszűnőben van. A gyártók az árérzékeny hazai piacon alapvetően az alsó kategóriákban versengenek egymással” - mondta.
Hiába akarták sokan a szigorodó uniós szabályozás miatt nyáron megejteni a cirkócserét, a hagyományos készülékekre már nem kapták meg az úgynevezett tervengedélyt. Szeptember 26-tól ugyanis az uniós elvárásoknak megfelelően – mint arról korábban írtunk – már csak a 86 százalékosnál magasabb hatásfokú berendezés lenne telepíthető (aminek ára a „hagyományosnak” duplájáról indul). A kormány időközben kitolta a határidőt, de így is érdemes átgondolni, milyen berendezést szerez be valaki.

Legalább félmillióba kerülhet a minőségi ugrás


A lakossági vásárlóknak további kilenc hónapjuk van arra, hogy a kereskedőknél raktáron lévő 20 ezer hagyományos kazán valamelyikét beszereljék – jelentették be a múlt héten a Világgazdaság konferenciáján. Mostanra már a Magyar Közlönyben is megjelent az erről szóló rendelet. Eszerint a magánszemélyeknek (de csak nekik) 2016. július elsejéig van lehetőségük arra, hogy használatba vetessék az új szabályoknak nem megfelelő kazánokat és bojlereket. Egyetlen fűtési szezon nyerhető tehát, aminek a végén már számolni kell azzal, hogy a még raktáron levő hagyományos kazánok elfogynak, vagy a szükséges engedélyek beszerzése válik lehetetlenné.

Ilyen jelentős váltásnál, mint amire most kényszerülnek a gyártók és felhasználók, arra sem árt gondolni, hogy a kifutó típusok javításához meddig szerezhető be alkatrész. A Bosch projektmenedzsere az említett konferencián arról beszélt, hogy cégük még 15 évig gyártja ezeket, de a szerelők közül többen már most kétségeiknek adnak hangot.

A Bosch szakembere úgy látja, hogy a kondenzációs gázkazánárak hamarosan visszaesnek a mostani hagyományos kazánok áraira. Nem csak ez a kiadás sújtja azonban a kazáncserére kényszerülő háztartásokat. A füstgázkivezető rendszert ugyanis ilyenkor biztosan újra kell építeni. Ez praktikusan új kéménybélelést jelent.  Emellett gondoskodni kell a vízelvezetés megoldásáról is. Még a halasztás előtt megkérdeztünk több kivitelezőt is arról, mekkora macera egy ilyen csere. Röviden ezt kell végigjárni: be kell szerezni egy kéményseprői szakvéleményt, majd gázterv és a szokásos ellenőrzések, beüzemelés szükséges. Az egész projekt ára nagyban függ attól, milyenek a helyi viszonyok, de rossz esetben a kiadás a milliós nagyságrendet is elérheti (arra jutottunk, hogy félmillióval általában is számolni kell). Tény viszont, hogy a kondenzációs berendezések egyértelműen jobb hatásfokkal üzemelnek, így ezekkel spórolni is lehet.

Uniós támogatás, bankhitel is segíthet


A Magyar Gázipari Vállalkozók Egyesületének elnöke, Versits Tamás az MTI tudósítása szerint arra is figyelmeztetett, hogy az uniós szabályozás folytatódik, 2018-tól a szilárd tüzelésű és az egyedi helyiségeket fűtő berendezések hatásfokára is szigorúbb szabályok vonatkoznak majd. A fűtéskorszerűsítés pedig valóban jókora terheket róhat egy-egy háztartásra. Úgy tűnik, erre is lehet majd megoldás. Szintén a Világgazdaság által szervezett konferencia egyik háttérbeszélgetésén ugyanis a mostani hétéves ciklus lényeges újdonságaként emelték ki, hogy már a lakossági energiahatékonysági beruházások is kaphatnak uniós forrásokat.

Szalai Gabriella, a Magyar Energiahatékonyság Intézet (MEHI) programigazgatója kifejtette: 2014-2020 között 450 milliárd forintnyi forrás áll majd rendelkezésre erre a célra, amelynek 40 százaléka visszatérítendő, 60 százaléka vissza nem térítendő forrás. Mint kiderült, ezeket kombinálni is lehetne majd. Sőt, akár bankhitellel is segíthetnék az egész folyamatot.

Utóbbival kapcsolatban viszont némi problémát jelenthet, hogy – mint Foltányi Márton, a Raiffeisen Bank régióigazgatója fogalmazott – „a hitelbírálatnál le kell fordítani a számok nyelvére azt, hogy az adott beruházás mekkora megtakarítást eredményez.

Miért nem esik a lakossági gázár, ha esik?


A rezsicsökkentési lázban pedig – tesszük már mi hozzá – a korszerűsítések által elérhető megtakarítások nehezebben kalkulálhatók (a megtérülést persze eleve módosíthatja a központi szándék). A piaci folyamatok mellett az állami akaratot is meg kell tudni ítélni. Ezen a téren pedig elgondolkodtató lehet, hogy miközben zuhannak az energiaárak (ezt az autósok a benzin áralakulásán közvetlenül is érzékelhetik), például a lakossági gázár nem változik.

A Miniszterelnökség államtitkára szerint, mivel a tarifák kiszámíthatósága az elsődleges, most inkább nem csökkennek a lakossági árak, így viszont majd emelni sem kell őket, amikor azt a piac indokolná. A beszerzési ár és az egyetemes szolgáltatóknak való eladás árának különbözete az MVM-nél, vagyis annak nagykereskedő leányvállalatánál, a Magyar Földgázkereskedő Zrt.-nél (MFGK) gyűlik.

A társaság azonban a Világgazdaságnak arra a kérdésére, hogy eddig mekkora árkülönbözetet halmozott fel, nem válaszolt. Azt sem tudták meg, hogy a tarifakiegyenlítésre felhalmozott pénzt milyen formában tartalékolja a társaság az államtitkár által megjelölt, szűkösebb időkre. Az MFGK válaszából ráadásul az derült ki, hogy nem is spájzolnak ilyesmire. Ebből pedig az következne, hogy a drágulást a költségvetésből kell majd állni. Persze ha jut rá pénz.

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!


Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok