Jön a nyomtatott szuperállampapír a postákon
2019. október 28. Hamarosan nyomtatott formában is meg lehet vásárolni a postákon a szuperállampapírt. A nyomdai Magyar Állampapír Plusz többféle címletben is kapható lesz. Az értékpapír névre szóló, személyesen kell megvenni.Kizárólag a postán lehet majd megvásárolni a kinyomtatott Magyar Állampapír Pluszt. A nyomdai MÁP Pluszt az ismertetője szerint 10 ezer, 50 ezer, 100 ezer, 500 ezer, 1 millió és 2 millió forintos címletekben lehet majd megvenni. Akárcsak a MÁP Plusz, ez is 5 éves futamidejű, 5 év eltelte után nem kamatozik tovább, bármikor is váltják vissza.
A kamata fix, sávos. Az állam előre meghatározza, hogy az első 6 hónapra, majd a második 6 hónapra mennyit fizet, és ettől kezdve pedig évente változik a kamat, akárcsak a MÁP Plusz esetben. A kamatokat majd a nyilvános ajánlattételben hirdetik meg – ez egyelőre még nem jelent meg. Mint ismert, a Magyar Állampapír Plusz jelenleg az első 6 hónapra 3,5 százalékos kamatot fizet, a második 6 hónapra évi 4 százalékot, majd a második évre 4,5, a harmadikra 5, a negyedikre 5,5 és az utolsó, az ötödik évre 6 százalékos kamatot, így az EHM (az egységesített értékpapírhozam-mutató) 4,95 százalék.
A futamidő alatt is bármikor visszaváltható az értékpapír. Lejárat előtti visszaváltás esetén az egyes kamatfordulók utáni 5 munkanapos időszakokban 100 százalékos, más napokon 99,75 százalékos árfolyamon tudja visszaváltani a befektető.
A nyomdai Magyar Állampapír Pluszt kizárólag devizabelföldi természetes személyek szerezhetik meg, és ruházhatják át egymás között. Névre szóló, ezért személyesen kell megvenni a postán, és ha valaki másnak vennénk – ajándékként -, akkor neki is meg kell jelennie a vásárláskor.
Ha elveszne, eltulajdonítanák vagy megsemmisülne, közjegyzői eljárás útján kell kérni a semmissé nyilvánítását, és a fizetések letiltását.
Szerző: L.J.
Címkék: állampapír, Magyar Állampapír Plusz, szuperállampapír, ÁKK, nyomdai
Kapcsolódó anyagok
- 2021.09.23 - Nyugdíjkötvény? Ne is álmodjunk róla!
- 2020.09.15 - Itt az újabb rekord, hétezermilliárd fölött a készpénzállomány
- 2020.04.23 - Kiderült: az állam nem számíthat a lakosságra
- 2020.01.14 - Februártól 6,4 százalékot fizet a Babakötvény
- 2020.01.07 - Ennyi állampapírt még soha nem vettek a magyarok
- 2019.11.15 - Döbbenetes: újabb rekordon a készpénzállomány
- 2019.10.29 - November 4-étől vehetjük a nyomtatott szuperállampapírt
- 2019.10.07 - Megérkezett a szigorítás a szuperállampapírnál
- 2019.10.02 - Szigorítás jön a szuperállampapírnál?
- 2019.09.22 - Trükkösen húznak ki pénzt mindenki zsebéből a gazdagok
- 2019.09.20 - Akkor sem adnak a bankok többet a pénzünkre
- 2019.09.10 - Minden pénzt bekebelez a szuperállampapír?
- 2019.08.12 - Újabb csúcson a készpénzállomány
- 2019.08.12 - Teljesült a kormány nagy terve
- 2019.08.01 - Kiderült, miből vettek szuperkötvényt az emberek
- 2019.07.19 - Nem zavarja a bankokat, hogy az állam elviszi a lakosság pénzét
- 2019.07.15 - Már csökken a hiszti a szuperállampapírért
- 2019.07.11 - Hiába a szuperállampapír, mégis több a készpénz
- 2019.07.10 - Hatalmas kamatot tesznek zsebre a bankok a lakosság nevében
- 2019.07.08 - Megvan, miből vett a lakosság szuper állampapírt
- 2019.06.03 - Ezeket az állampapírokat vehetjük
- 2019.05.31 - Az állam minden pénzünket besöpörné
- 2019.05.24 - Június 3-án indul az új szuper állampapír
- 2019.02.20 - Újra kamatot emelt az állam
- 2018.10.19 - Még több állampapírt adna el az OTP
További kapcsolódó anyagok