Jókora csődhullám jöhet még az idén

2020. szeptember 3. Az idei első félévben a vártnál kevesebb vállalat dőlt be, főleg az egyes országok mentőcsomagjai és a csődeljárások befagyasztása miatt. Ez azonban egy elemzés szerint aligha marad így. A hitelbiztosító a csődök számának 26 százalékos növekedésére számít.

Az Atradius hitelbiztosító elemzése szerint a koronavírus elleni intézkedések nyomán eddig kevesebb vállalat csődölt be, mint tavaly ugyanekkor, vagyis a járvány eddig nem okozott csődhullámot. A helyzet azért alakult a vártnál jobban, mert a legtöbb országban a hitelezők átmenetileg nem indíthattak felszámolási eljárást a vevőik ellen, illetve megemelték az adósságküszöböt is. Vanek Balázs, az Atradius országigazgatója szerint a bedőlések sorozata az év második felében kezdődik. – „Vihar előtti csendről van szó, az egyes országok átmeneti intézkedéseinek hatását látjuk. Az év végére azt várjuk, hogy 26 százalékkal több lesz a csőd a világgazdaságban, mint tavaly. A legnagyobb vesztes Törökország lesz 41 százalékkal, őt követi majd az Egyesült Államok és Hongkong 39-39 százalékkal.” – mondta az országigazgató.

Az elemzők úgy becsülik, hogy Európában Portugália (36 százalék) vezeti majd a csődrangsort, utána következik Oroszország (35 százalék), Hollandia (34 százalék) és Spanyolország (30 százalék). A lista első harmadában van Belgium (20 százalék), Olaszország (17 százalék) és Franciaország (15 százalék) is. A legkedvezőbb a helyzet Németországban, ahol az év végéig a bedőlések mindössze 6 százalékos növekedésére lehet számítani.

Az Atradius tanulmánya szerint a jövő évi adatokat az határozza meg, megszületik-e a koronavírus elleni vakcina 2021 első felében, és hogy milyen ütemben enyhülnek a karanténszabályok. Az optimista forgatókönyv szerint a legtöbb országban csökken majd a csődök száma, kivéve azokat az országokat, amelyek későn fagyasztották be a csődeljárásokat. Így például Spanyolország 44 százalékos becsődölési arányra számíthat, de romlik majd a helyzet Ausztráliában (34 százalék), Kanadában és Franciaországban (22 százalék) is.

Magyarországon a vállalkozások 17 százaléka került súlyos helyzetbe a járvány miatt, és 22 százalék számol be romló kilátásokról. A cégek 68 százaléka tapasztal beszállítási problémákat.  Ugyanakkor a nyáron egy hónap alatt majdnem 3 ezer céget alapítottak Magyarországon. Vanek Balázs szerint ezt részben a munkanélküliség növekedése magyarázza, hiszen együtt jár a kényszervállalkozások számának emelkedésével. Az országigazgató ezért is tartja fontosnak, hogy a magyar kormány az ősszel milyen további intézkedésekkel segíti a gazdaságot.

Szerző: Azénpénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok