Beszállnak a turizmus finanszírozásába is

Jó évet zárt a Budapest Bank

2018. március 9. Több mint 11 százalékkal nőtt 2017-ben a Budapest Bank csoport nyeresége, ehhez azonban a jelentős céltartalék-felszabadítás is hozzájárult. Nagyot bővült a lakossági hitelezés és a vállalati lízing, a tervek szerint pedig idén új területekre is beléphet finanszírozóként a bank – derült ki az éves eredményeket ismertető sajtótájékoztatón. A privatizációról egyelőre nincs hír.

Tavaly átlépte a bűvös ezermilliárd forintos határt a Budapest Bank csoport mérlegfőösszege, ugyanis egy év alatt 3,5 százalékkal 1034 milliárd forintra nőtt – jelentette be Lélfai Koppány, a Budapest Bank új elnök-vezérigazgatója, aki 2018. január 1-jén a Magyar Fejlesztési Banktól (MFB), a BB csoport tulajdonosától érkezett a pénzintézet élére. Hozzátette: a privatizációról ő sem tud nyilatkozni, ebben a kérdésben a postaügyért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztost kell kérdezni.

A pénzintézet ügyfelekkel szembeni nettó követelésállománya (671 milliárd forint) 13,5 százalékkal, az ügyfelekkel szembeni kötelezettségállománya (699 milliárd forint) pedig 2,2 százalékkal növekedett. A bankcsoport működési költségei 2017-ben az előző évi szinten maradtak. A bankot továbbra is stabil likviditás és forrásellátottság jellemzi, tőkemegfelelési mutatója tovább erősödött (14,3 százalék). Ez messze a hatóságilag előírt követelmények fölötti szinten van, azaz a bank önfinanszírozó módon képes biztosítani a további növekedést is.

Az eredmény is nőtt

A bankcsoport adózott nyeresége tavaly 14,6 milliárd forint volt. A kiemelkedő nyereséget főként az új hitelkihelyezések – különösen a jelzáloghitelezés, személyi kölcsönök és vállalati lízing terén elért – növekedése, illetve az ennek nyomán növekvő hitelportfólió eredményezte. Ezentúl a javuló portfóliónak köszönhető 2,1 milliárd forint egyszeri értékvesztés és céltartalék-felszabadítás is növelte az eredményt, összesen pedig mintegy 5,5 milliárd forint céltartalékot szabadítottak fel.

Tóth Viktor vezérigazgató-helyettes kiemelte, hogy a Budapest Bank elsősorban kis- és középvállalatokra szakosodott üzletága a teljes kihelyezett vállalati hitel- és lízing állományát (vállalat, lízing, mikro együtt) 13 százalékkal, 411 milliárd forintra növelte. A leszerződött hitel- és lízingállomány 618 milliárd forintra nőtt, miközben a portfólió minősége továbbra is kiváló.
A banknál nyitották tavaly a második legtöbb kkv számlát (ez mintegy 700 darabot jelent), az üzletág folyószámla és lekötött betét állománya 22 százalékkal nőtt.

Idén meglesz a 100 ezer hitelkártya

A bankcsoport lakossági hitelállománya 2017 végére 335 milliárd forintra nőtt (4,6 százalékos bővülés). Tavaly 100 ezer új hitelkártya kibocsátását tervezte a Budapest Bank, amit majdnem sikerült teljesíteni: a végeredmény 90 ezer lett – mondta Tóth Viktor. Ezt döntően a partnereken keresztül (Tesco, Euronics, Media Markt) érték el. Az idén 103 ezer új hitelkártya kibocsátását tervezik. Ugyanakkor a vezérigazgató-helyettes azt is hozzátette, hogy a hitelkártyáknak csak a felét aktiválják az ügyfelek. A személyi kölcsönök folyósítása 66 százalékkal nőtt, az autóhitelezés pedig 30 százalékkal bővült.

A bank a jelzáloghitelezésben is ambiciózus terveket szőtt, duplázni szerették volna a kihelyezést. Végül 63 százalékkal sikerült több jelzáloghitelt folyósítani, mint 2016-ban. Kérdésünkre a vezérigazgató-helyettes elmondta: 28,5 milliárd forint jelzáloghitelt nyújtottak, és összesen 1,1 milliárd forint CSOK-ot folyósítottak. Ez utóbbi 58 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A tervek szerint 2018-ban 40 milliárd forint jelzáloghitelt nyújt majd a Budapest Bank.

Tavaly 29 ezer új lakossági bankszámlát nyitottak az ügyfelek, az idén 52 ezerrel számol a pénzintézet. Az új nyitások száma meghaladja a számlamegszüntetésekét, így folyamatosan növekszik az ügyfélkör.

A Money+ privátbanki üzletágnak és a megújított prémiumbanki szolgáltatásoknak köszönhetően a Budapest Alapkezelő által kezelt teljes vagyon 4,9 százalékkal 567 milliárd forintra nőtt, míg a Budapest Banknál elhelyezett lakossági lekötött betét és látra szóló állomány 5,6 százalékkal nőtt 2016-hoz képest.

2018-as tervek

Az idei terveket ismertetve Lélfai Koppány elmondta: a cél az, hogy az elmúlt év üzleti dinamikáját fenntartva növekedjenek tovább. Hangsúlyozta: a kockázati étvágyon nem változtatnak. Ugyanakkor a bank olyan területek felé nyithat, amelyektől eddig elzárkózott. Példaként említette a turizmust, ezen belül a Kisfaludy szállásfejlesztési programot, amiben a Budapest Bank finanszírozóként részt vehet. Másik újdonság a projektfinanszírozás lehet már meglevő ügyfelek esetében.

Nem teljesítő hitelek

A bank maga kezeli a nem teljesítő hitelek állományát, ezért a 90 napon túli vállalati hitelállomány 3,68 százalékon áll ( a piacon 3,53 százalék az átlag), a lakosság esetében 23,48 százalék az NLP-ráta, a jelzáloghiteleknél pedig 18,7 százalék. Tóth Viktor szerint fontos hangsúlyozni, hogy a fedezettség kérdése a fontos. Márpedig a BB NLP állományához közel 90 százalékos fedezettség társul. A bank tavaly ugyan értékesített kisebb csomagokat, és megfelelő árazás mellett erre idén is nyitottak lehetnek. Ez megtérülés kérdése – hangsúlyozta a vezérigazgató.
Véleménye szerint jól jártak, akik nem adták el a korábbi években a nem teljesítő állományokat, ma ugyanis 12-14 százalékon is megvásárolnak lakossági fedezetlen, érvényesíthetetlen, elévült követelést.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok