Jelentős változások a lakáshitelezésben

2016. január 7. Mindenki az új szocpol (CSOK) lázában ég, közben a lakáshitelezés terén is akad bőven változás. Kivezetett termékekkel, szigorított, kifutatott vagy éppen meghosszabbított akciókkal indult az év.

A legnagyobb figyelmet most a CSOK új feltételei (erről részleteket itt olvashat) kapják. Pedig a 10 millió forintos extra állami kölcsönre jogosultakon (ők a háromgyerekes új lakást vásárlók) kívül sokakat a családi otthonteremtési kedvezmény mellett érdekelhetnek a piaci lakáskölcsönök is. Ezek pedig az új év beköszöntével határozottan módosultak.  

Szintén a lakásra vágyókat érdekelheti, hogy az OTP Lakástakarék január végéig meghosszabbította a Start termékcsalád módozataira vonatkozó 50 százalékos díjkedvezményű számlanyitási akcióját és az Otthon termékcsalád módozataira vonatkozó egy havi betéttel megegyező mértékre csökkentett számlanyitási díjú akcióját. Utóbbi akciót már a társasházak és a lakásszövetkezetek is igénybe vehetik.
A K&H lakáshitele – ebbe beleértve az Otthonteremtő hiteleket is – maximális futamidejét 420 hónapról 360 hónapra csökkentette (így tudomásunk szerint már csak a Gránit Banknál létezik 35 éves futamidejű ajánlat). Az OTP téli ingatlanértékesítési akciója keretében az idén a folyósítási díjat csak akkor vállalja át, ha a hitelfelvevő lakástakarékot is igénybe vesz (erre még külön feltételeket is meghatároznak). A megkötések a hitelkiváltásra továbbra sem vonatkoznak. Az viszont már új, hogy az akció 2016-ban a saját banki hitelkiváltásra is kiterjed (korábban ez csak a más banktól jövőknek szólt).  A MagNet meghosszabbította a folyósítási díj elengedésére vonatkozó akciót, 2016. június 30-ig.

Szinte mindent átszabott, illetve átszab majd az MKB


Az Erste az öt éves kamatperiódusú lakáshitele kamatát ezúttal csökkentette. A bank korábban már kétszer is emelt. Az MKB január 1-jétől korábbi lakáshitele, magánhitele, a Fészekrakó, az Energia Plusz termékek és a Megújulás Hitelprogram keretében nyújtott hitelek értékesítését felfüggesztette. Új termékként 2016. január 4-től bevezették a Kamatkövető lakás- és magánhitelt. Fejlemény még, hogy az Otthonteremtési hitelek díjelengedési akciója kifutott, ezt 2016-ban már nem hosszabbították meg.

Az MKB a kamatrögzítőnek nevezett hitelek esetében a kedvezményes kamat feltételén szigorított. Az előírt megtakarítást már a hitelszerződés tervezetének átadásakor el kell helyezni a banknál. Korábban ezt csak a szerződés megkötésekor várták el. Az előírt megtakarítási összeg maradt. Ez Extra kondíciók esetén 1 millió, Prémiumnál 3 millió, az Exkluzív kategóriában pedig 5 millió forint. (Aki hitelt szeretne felvenni, itt válogathat az ajánlatok között.)

Az MKB egyébként másban is változtat.  Ennek a hónapnak a végén ugyanis kivezetik a hitelfrissítőnek nevezett (kiváltásra szolgáló) lakáshitelt. Mint már a bank közzétette: új hitelkérelmek benyújtására 2016. február 1-től nincs lehetőség.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok