Nem minden befektetés őrizte meg a pénzünk reálértékét
2017. január 6.
Bankbetétben csak veszített a pénzünk az értékéből 2016-ban, ha viszont állampapírban tartottuk a megtakarításunkat, akkor legalább megőrizte a reálértékét. A hosszú kötvényalapok ennél is jobban hoztak, így a szerencséseknek reálértéken is nőtt a vagyonuk az 5-6 százalékos hozamnak köszönhetően.
A novemberi infláció 1,1 százalékos volt, várhatóan hasonló mértékűvel számolhatunk decemberre is. Ez pedig azt jelenti, hogy ha nem tudtuk legalább ennyivel növelni a hozamokkal a megtakarításunkat, akkor a vagyonunk veszített az értékéből. A rossz hír az, hogy még 15 százalékos kamatadó és 6 százalékos eho is csökkentette a hozamot, hacsak nem TBSZ számlán tartottuk a megtakarítást. (Az állampapíroknál pedig nem kellett az eho-t megfizetni.) Vagyis 1,3-1,4 százalékos kamat vagy hozam esetén vagyunk a pénzünknél. (És akkor még nem is vettük figyelembe a befektetés költségeit!)
Bankbetéttel már 1 százalékos kamatot is alig lehetett elérni, ha valaki 2015 decemberében kötötte le a pénzét. A kiemelkedő, top ajánlatok akkor 1,2-1,3 százalékon álltak, csak egy helyen lehett még 2,8 százalékot elérni. El is neveztük a 2015-ös esztendőt a pocsék kamatok évének, ezt viszont 2016-nak a további kamatcsökkentésekkel „sikerült túlszárnyalnia”. Ráadásul az emberek jelentős része már le sem kötötte a pénzét, több ezermilliárd forintot tart a lakosság látra szóló számlán, ami a 0,01 százalékos kamatával biztos értékvesztést jelent.
A lakossági állampapírok viszont segítettek a pénz reálértékének megőrzésében. Ha valaki több évre tette ide a megtakarítását, annak 3 illetve 3,5 százalékkal is kamatozott a pénze, míg a rövidebb, egy éves lekötést választók is 2,75 százalékkal hizlalhatták a vagyonukat 2016-ban. ( A 2015. decemberi top betéti kamatokat és állampapírkamatokat itt szedtük táblázatba.) (A cikk a Befektetési alapok rovat része, a korábbi hozamokat ott megtalálja.)
Mit hoztak a befektetési alapok?
A pénzpiaci alapokból egész évben kifelé vándorolt a pénz a nulla százalék körülire csökkenő hozamoknak köszönhetően. Egy kivételtől eltekintve – ez a Budapest Bonitas 1,3 százalékos hozama – az éves hozam 0,2-0,3 százalék körül alakult. Ez valamivel rosszab, mint amit a lekötött betétek hoztak, de a látra szóló kamatnál jobb. Valójában a pénzpiaci alapokban garantált volt a pénzünk értékének csökkenése.
A rövid kötvényalapoknak viszont kedvezett, hogy az MNB mindent megtett 2016-ban azért, hogy még lejjebb nyomja a pénzpiaci hozamokat. Ezeknél a befektetéseknél sikerült a 2015-ös eredményeket túlszárnyalni. A legjobbak 2,5-4,5 százalékos éves hozamot tudnak felmutatni.
Az igazi nyertesek azonban a hosszú kötvényalapokba fektetők lettek. Mivel a pénzpiaci hozamok zuhanása az államkötvények árfolyamának emelkedésével jár, nő az ebbe fektetők vagyonának értéke. Márpedig a hosszú kötvényalapok ilyen államkötvényeket tartanak jelentős arányban. Szép reálhozamot tehetnek itt zsebre a megtakarítók a 2016-os esztendőre a 4,5-5,9 százalékos hozamoknak köszönhetően.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Forrás: Azénpénzem.hu összeállítás a BAMOSZ adatai alapján.
Megjegyzés: A táblázatba a legnagyobb befektetési alapok közül kerültek ki a legtöbb hozamot elérők.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: befektetési alap, BAMOSZ, rövid kötvényalap, hosszú kötvényalap, pénzpiaci alap, befektetési jegy, hozam, MNB, állampapír
Itt vannak a tavalyi csúcshozamok

A pénzpiaci és kötvényalapok 2016. december 30-i részletes hozamát itt találja.
A pénzpiaci és kötvényalapok egy évvel korábbi, 2015. december 31-i részletes hozamát itt találja.
Alapok toplistája 2016. december 30-án
Megnevezés | Hozam | Megnevezés | Hozam | Megnevezés | Hozam |
---|---|---|---|---|---|
Pénzpiaci | 12 hó | Rövid kötvény | 12 hó | Hosszú kötvény | 12 hó |
Budapest Bonitas Likviditási | 1,30% | Erste Nyíltvégű Kötv | 4,50% | Concorde Kötvény | 5,90% |
CIB Pénzpiaci | 0,60% | Pioneer Rövid Kötvényalap A sorozat | 3,40% | OTP Maxima A | 5,80% |
CIB Hozamgarantált Betét Likviditási | 0,40% | Budapest Állampapír (A) | 3,20% | Aegon Kötvény | 5,70% |
Budapest Befektetési Kártya Tőkevédett | 0,40% | OTP Optima B sorozat | 2,60% | MKB Állampapír | 5,60% |
Erste Likviditási/ Pioneer Pénzpiaci A | 0,30% | Erste Tőkevédett Kamatoptimum | 2,50% | Pioneer Kötvény A | 5,30% |
Megjegyzés: A táblázatba a legnagyobb befektetési alapok közül kerültek ki a legtöbb hozamot elérők.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: befektetési alap, BAMOSZ, rövid kötvényalap, hosszú kötvényalap, pénzpiaci alap, befektetési jegy, hozam, MNB, állampapír
Kapcsolódó anyagok
- 2019.01.04 - Ennyit hozott tavaly a pénzünk
- 2018.02.09 - Több havi hozamtól búcsúztak a befektetők
- 2018.01.18 - Még mindig kedveljük ezt a megtakarítást
- 2018.01.08 - Ennyit hozott a pénzed 2017-ben
- 2018.01.08 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2017. végén
- 2017.12.27 - Mibe fektessem a pénzem 2018-ban?
- 2017.12.15 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2017. december 14-én
- 2017.12.15 - A lakáshitelesek miatt nem kapsz semmit se a pénzedre?
- 2017.11.20 - Ide öntöttük a pénzt októberben
- 2017.11.17 - Pezsgőt bonthatnak a kitartó befektetők
- 2017.10.18 - Ezek most a legnépszerűbb befektetések
- 2017.10.13 - Véget ért a hozamesés?
- 2017.09.15 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2017. szeptember 14-én
- 2017.09.15 - Készül a piac a további hozamesésre
- 2017.08.17 - Így csoportosítják át a pénzüket a befektetők
- 2017.08.11 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2017. augusztus 10-én
- 2017.08.11 - Az inflációt sem hozták ezek a befektetések
- 2017.07.14 - Ha nem kockáztatsz, elpárolog a pénzed
- 2017.07.14 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2017. július 13-án
- 2017.06.20 - Ide tesszük a megtakarításunkat
- 2017.06.07 - Ez a nyerő befektetés
- 2017.05.19 - Ezek az új sláger befektetések
- 2017.05.12 - Így veszít a pénzed az értékéből
- 2017.05.05 - Elviszi a pánik a pénzedet
- 2017.05.05 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2017. május 4-én
- 2017.04.25 - Ez a befektetés lenyomta az állampapírt
- 2017.04.11 - Ennek örülhetnek a befektetők
- 2017.04.11 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2017. április 10-én
- 2017.04.04 - Itt az új lakossági állampapír
- 2017.03.22 - Ezeket a befektetéseket nem szeretjük
- 2017.03.17 - Lassan már le se kötheted a pénzed
- 2017.03.13 - Ezek voltak tavaly a bombabefektetések
- 2017.03.10 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2017. március 9-én
- 2017.03.10 - Most inflálják el a pénzünket
- 2017.02.17 - Hozd ide a pénzed, nem fizetünk érte
- 2017.02.09 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2017. február 8-án
- 2017.02.09 - Itt a szomorú valóság a befektetéseinkről
- 2017.01.26 - Csodaszer, vagy mi a zéróponti víz?
- 2017.01.17 - Már nem ez a kedvenc befektetésünk
- 2017.01.12 - Komolyan ennyi a kamat?
- 2017.01.06 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2016. december 30-án
- 2016.12.27 - Ez lesz a nyerő befektetés 2017-ben
- 2016.12.19 - A stagnálás éve az idei esztendő a befektetési alapoknál
- 2016.12.16 - Hol kapom a legjobb kamatot?
- 2016.11.11 - Így veszítheted el a vagyonod
- 2016.10.13 - Megtakarítanál? Sok jóra ne számíts!
- 2016.09.19 - Átcsoportosítják pénzüket a befektetők
- 2016.09.02 - Szeptemberben ez lehet a nyerő befektetés
- 2016.08.12 - Pénzt hozott a július a befektetőknek
- 2016.07.08 - Ezt tette a brexit a befektetésünkkel
- 2016.06.24 - Ide tesszük a pénzünket a jó hozamok reményében
- 2016.05.05 - Befektetési alapok hozama 2016. május 4-én
- 2016.05.05 - Április nem hozott nyereséget
- 2016.04.15 - Örülhetnek a befektetők, nőttek a hozamok
- 2016.03.04 - Jól jártak, akik kivártak
- 2016.02.12 - Így viszi el az állam a pénzünket
- 2016.01.08 - Ennyit hozott a pénzünk 2015-ben
- 2016.01.08 - Befektetési alapok hozama 2015. december 31-én
- 2015.12.11 - Befektetési alapok hozama 2015. december 10-én
További kapcsolódó anyagok