Sokan kényszerültek tartalékaik felélésére
2023. november 30.
Az infláció sokak megtakarítását felemésztette – hangzott el az OTP Öngondoskodási Index kutatását bemutató tájékoztatón. Akiknek maradt félretett pénze, azok is inkább rövid távon gondolkodnak. Hosszabb távon pedig a sok kicsi is sokat fialhat. Ilyenkor év végén ráadásul érdemes besöpörni az állami támogatást is. Ideális lehet például a pénztári befizetés, de a Tartós Befektetési Értékpapírszámla is.
Az idén a tavalyihoz képest változatlanul 37 ponton áll az OTP Öngondoskodási Index főátlaga. Takács Domokos (a képen), a legnagyobb magyar hitelintézet bankkapcsolati területének ügyvezető igazgatója úgy látja, a mostani nehéz körülmények között ez kedvező fejleménynek értékelhető. Az infláció sokak megtakarításába alaposan belemart, de csak kevesek élték teljesen fel tartalékaikat. Tízből négy bankolónak azonban továbbra sincs semmilyen megtakarítása, akik pedig félretesznek, azok is inkább rövid távon gondolkoznak.
Miközben csökkent a megtakarítással rendelkezők aránya, mégis nőtt azok a száma, akik fontosnak tartották volna, hogy rendelkezzenek váratlan helyzetre félretett pénzzel. Pedig az első lépés megtétele – állította Takács – könnyebb, mint gondolnánk. Bár az a tévhit még mindig sokakban él, hogy túl kicsi összegeket nem érdemes félretenni, az OTP tapasztalatai azt igazolják, a lakosság körében egyre inkább felértékelődnek az olyan egyszerű, átlátható befektetési lehetőségek, amelyekkel akár pár száz forintot is félre lehet tenni. Ilyen például a hitelintézet által júliusban indított Persely, ami a várakozáson felüli sikert hozott. Mostanra már több mint 110 ezer az ilyen számlák száma.
Az OTP felmérése rámutatott arra is, hogy a magyarok szándékban és szavakban sokkal tudatosabbak, mint amit a tetteik mutatnak. Miközben csak a lakosság 25 százaléka gondolja, hogy elegendő lesz az állami nyugdíj, ami enyhe csökkenés is a tavalyi értékhez (27 százalék) képest, mégis mindössze a megkérdezettek 11 százaléka rendelkezik nyugdíjcélú megtakarítással és csak 32 százalék tervez a jövőben nyugdíjas éveire félretenni.
Hasonló a helyzet az egészséggel kapcsolatban is. Az Öngondoskodási Index eredményei alapján a hazai lakosság számára kiemelten fontos az egészséges életmód, és az ehhez szükséges anyagi fedezet megteremtése. Sokan ennek ellenére még mindig nem használják ki a pénztári befizetések után igénybevehető adóvisszatérítést. Erre pedig ketyeg az óra. Aki év végig nem lép, az az idei lehetőségről lemarad.
A megtakarított pénzhez előbb is hozzá lehet férni, azonban érdemes legalább a 3 éves lekötési időszak végéig várni, hiszen ekkorra már 15-ről 10 százalékra csökken az elért hozam után fizetendő adó. Ha ennél előbb, vagyis 3 éven belül szeretnénk felhasználni, meg kell fizetni a hozamra azt a 15 százalékos adót, amit egyébként is be kellene fizetni. A harmadik év végén részlegesen is ki lehet vonni a pénzt a számláról, a fennmaradó megtakarítás pedig továbbra is tartós lekötésben marad (részmeghosszabbítás).
A TBSZ számlán elért hozamokat a júliustól bevezetett 13 százalékos szocho sem terheli.Egyre nő persze az ilyen szempontból tudatosak aránya is. Mint a tájékoztatón az Azénpénzem.hu kérdésére elmondták, a TBSZ (erről a konstrukcióról keretes írásunkban olvashat) négyszeresére nőtt, az egészségpénztárba pedig miközben havonta átlagosan 1,5 milliárd forint érkezik, ez az összeg decemberben 4 milliárd forintra nő. A nyugdíjpénztárba ugyancsak 1,5 milliárd forint az átlagos havi befizetés, az év utolsó hónapjában pedig 5-6 milliárd forintra számítanak.
A cikk megjelenését az OTP Bank támogatta
Szerző: Azénpénzem
Címkék: OTP, bank, megtakarítás, infláció, Öngondoskodási Index, TBSZ, nyugdíjpénztár, egészségpénztár, adójóváírás
Itt az idő, hogy keressen az államtól!
Az idén a tavalyihoz képest változatlanul 37 ponton áll az OTP Öngondoskodási Index főátlaga. Takács Domokos (a képen), a legnagyobb magyar hitelintézet bankkapcsolati területének ügyvezető igazgatója úgy látja, a mostani nehéz körülmények között ez kedvező fejleménynek értékelhető. Az infláció sokak megtakarításába alaposan belemart, de csak kevesek élték teljesen fel tartalékaikat. Tízből négy bankolónak azonban továbbra sincs semmilyen megtakarítása, akik pedig félretesznek, azok is inkább rövid távon gondolkoznak.
Miközben csökkent a megtakarítással rendelkezők aránya, mégis nőtt azok a száma, akik fontosnak tartották volna, hogy rendelkezzenek váratlan helyzetre félretett pénzzel. Pedig az első lépés megtétele – állította Takács – könnyebb, mint gondolnánk. Bár az a tévhit még mindig sokakban él, hogy túl kicsi összegeket nem érdemes félretenni, az OTP tapasztalatai azt igazolják, a lakosság körében egyre inkább felértékelődnek az olyan egyszerű, átlátható befektetési lehetőségek, amelyekkel akár pár száz forintot is félre lehet tenni. Ilyen például a hitelintézet által júliusban indított Persely, ami a várakozáson felüli sikert hozott. Mostanra már több mint 110 ezer az ilyen számlák száma.
Mást mutatnak a szavak és a tettek
Az OTP felmérése rámutatott arra is, hogy a magyarok szándékban és szavakban sokkal tudatosabbak, mint amit a tetteik mutatnak. Miközben csak a lakosság 25 százaléka gondolja, hogy elegendő lesz az állami nyugdíj, ami enyhe csökkenés is a tavalyi értékhez (27 százalék) képest, mégis mindössze a megkérdezettek 11 százaléka rendelkezik nyugdíjcélú megtakarítással és csak 32 százalék tervez a jövőben nyugdíjas éveire félretenni.
Hasonló a helyzet az egészséggel kapcsolatban is. Az Öngondoskodási Index eredményei alapján a hazai lakosság számára kiemelten fontos az egészséges életmód, és az ehhez szükséges anyagi fedezet megteremtése. Sokan ennek ellenére még mindig nem használják ki a pénztári befizetések után igénybevehető adóvisszatérítést. Erre pedig ketyeg az óra. Aki év végig nem lép, az az idei lehetőségről lemarad.
Hogyan működik a TBSZ?
Tartós Befektetési Értékpapírszámlát (TBSZ) már 25 ezer forinttal meg lehet nyitni az OTP Banknál, a számlanyitás naptári évében pedig tetszőleges alkalommal bármekkora összeg elhelyezhető rajta. A nyitási év utolsó napja után azonban már nem lehet több pénzt tenni a számlára. Öt év elteltével adómentesen felvehető a teljes felhalmozott megtakarítás a hozamokkal együtt. Ezen időszak alatt a befektetések tetszőlegesen átrendezhetők a számlán belül.A megtakarított pénzhez előbb is hozzá lehet férni, azonban érdemes legalább a 3 éves lekötési időszak végéig várni, hiszen ekkorra már 15-ről 10 százalékra csökken az elért hozam után fizetendő adó. Ha ennél előbb, vagyis 3 éven belül szeretnénk felhasználni, meg kell fizetni a hozamra azt a 15 százalékos adót, amit egyébként is be kellene fizetni. A harmadik év végén részlegesen is ki lehet vonni a pénzt a számláról, a fennmaradó megtakarítás pedig továbbra is tartós lekötésben marad (részmeghosszabbítás).
A TBSZ számlán elért hozamokat a júliustól bevezetett 13 százalékos szocho sem terheli.
A cikk megjelenését az OTP Bank támogatta
Szerző: Azénpénzem
Címkék: OTP, bank, megtakarítás, infláció, Öngondoskodási Index, TBSZ, nyugdíjpénztár, egészségpénztár, adójóváírás
Kapcsolódó anyagok
- 2024.05.19 - Mutatjuk, mire figyeljen az szja-bevallásnál
- 2024.03.28 - Szja: igyekezzen, ha pénzt akar az államtól!
- 2023.12.13 - Nőtt azok száma, akik takarékoskodnának nyugdíjas éveikre, de nincs miből
- 2023.12.04 - A magyarok közel fele négy éve nem járt orvosi szűrővizsgálaton
- 2023.11.30 - Online időpontfoglalás jöhet az állami egészségügyben
- 2023.11.20 - Még mindig ömlik ide a pénz
- 2023.11.13 - Nagyon sötéten látják jövőjüket a fiatalok
- 2023.10.04 - Egyre többen használják ki ezt az adómentes megtakarítást
- 2023.09.11 - Szocho-mentes út a megtakarításhoz
- 2023.07.05 - Itt a Persely, az OTP új digitális megtakarítási megoldása
- 2022.11.10 - Őrült spórolásba kezdtek a magyarok
További kapcsolódó anyagok