Március 25-ig lehet jelentkezni a 12 hetes online tréningre
2021. március 19.
Március 25-ig jelentkezhetnek a vállalkozó vagy vállalkozást indítani tervező nők a Budapest Bank és a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány együttműködésében meghirdetett Dobbantó Program képzésére. Az áprilisban induló 12 hetes online kurzus célja a nők vállalkozói ismereteinek és készségeinek fejlesztése.
A nők gazdasági szerepvállalása még mindig jelentősen elmarad a társadalomban betöltött szerepüktől. A hazai vállalkozások élén álló vezetők mindössze egyharmada nő. Ezen a tendencián kíván változtatni a Budapest Bank által 10 éve létrehozott „Dobbantó, Budapest Bank – pénzügyekről nőknek” program, amelynek célja, hogy támogassa a nőket vállalkozói ismereteik bővítésében, segítve őket a cégalapításban és -fejlesztésben.
Felmérések szerint a nők által vezetett vállalkozásokat különösen kedvezőtlenül érintette a járvány, hiszen a nőknek egyszerre kellett megküzdeniük a krízis káros gazdasági következményeivel és a családon belüli gyermeknevelési, idősgondozási kötelezettségek növekedésével. Az Európai Parlament legfrissebb felmérése szerint a pandémia tovább növelte a nemek közti egyenlőtlenségeket. Miközben a nők felülreprezentáltak a világjárvány alatt változatlanul nyitva tartó munkahelyeken (egészségügy, kereskedelem, gyermekgondozás), ugyancsak többségében nők dolgoznak azokban a szektorokban is, amelyeket a járvány leginkább sújtott. Így sokan veszítették el állásukat. Számukra akár megoldást jelenthet saját vállalkozás indítása, amiben segítségükre lehet a Dobbantó Program.
Az online térben megrendezett tréning lehetővé teszi, hogy ne csak a Budapesten, hanem a fővárostól távolabb élők is részt vehessenek rajta, sőt, akár külföldről is be lehet jelentkezni. Ráadásul, mivel a képzés nem helyszínhez kötött, az ingázásokkal megspórolt időnek köszönhetően otthoni munkavégzés mellett is lehet csatlakozni.
Az online tréningre ide kattintva lehet jelentkezni.
A cikk megjelenését a Budapest Bank támogatta
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: vállalkozás, nők, kkv, Budapest Bank, SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány, képzés, Dobbantó Program
Itt a segítség a női vállalkozóknak
A nők gazdasági szerepvállalása még mindig jelentősen elmarad a társadalomban betöltött szerepüktől. A hazai vállalkozások élén álló vezetők mindössze egyharmada nő. Ezen a tendencián kíván változtatni a Budapest Bank által 10 éve létrehozott „Dobbantó, Budapest Bank – pénzügyekről nőknek” program, amelynek célja, hogy támogassa a nőket vállalkozói ismereteik bővítésében, segítve őket a cégalapításban és -fejlesztésben.
Felmérések szerint a nők által vezetett vállalkozásokat különösen kedvezőtlenül érintette a járvány, hiszen a nőknek egyszerre kellett megküzdeniük a krízis káros gazdasági következményeivel és a családon belüli gyermeknevelési, idősgondozási kötelezettségek növekedésével. Az Európai Parlament legfrissebb felmérése szerint a pandémia tovább növelte a nemek közti egyenlőtlenségeket. Miközben a nők felülreprezentáltak a világjárvány alatt változatlanul nyitva tartó munkahelyeken (egészségügy, kereskedelem, gyermekgondozás), ugyancsak többségében nők dolgoznak azokban a szektorokban is, amelyeket a járvány leginkább sújtott. Így sokan veszítették el állásukat. Számukra akár megoldást jelenthet saját vállalkozás indítása, amiben segítségükre lehet a Dobbantó Program.
Miben segít az online tréning?
A Budapest Bank egy tavaly készült kutatásából kiderült, hogy az anyagi tényezők mellett leginkább az önbizalomhiány vagy a kapcsolatok hiánya hátráltatja a nőket a cégalapításban. A 2021. április 6-án induló 12 hetes online Dobbantó tréningen a résztvevő hölgyek széles tudásanyaggal gazdagodhatnak a vállalkozási ötlet kidolgozásától kezdve az üzleti tervezésen át a vállalkozásmenedzsmentig. A tantervben szerepelnek önismereti és pénzügyi modulok, valamint marketing alapismeretek is. A trénerek által leadott és az online rendszerben elérhető tananyagok biztosítják az elméleti felkészítést, a gyakorlati feladatok megoldásán és prezentálásán keresztül pedig tapasztalati úton sajátíthatják el a résztvevők a vállalkozásvezetéshez szükséges legfontosabb készségeket.Az online térben megrendezett tréning lehetővé teszi, hogy ne csak a Budapesten, hanem a fővárostól távolabb élők is részt vehessenek rajta, sőt, akár külföldről is be lehet jelentkezni. Ráadásul, mivel a képzés nem helyszínhez kötött, az ingázásokkal megspórolt időnek köszönhetően otthoni munkavégzés mellett is lehet csatlakozni.
Március 25-én éjfélig lehet jelentkezni
Az online tréning 90 órányi tananyagát 12 hétre elosztva minden héten kedden és csütörtökön (9 óra és 14.30 között) 3x1,5 órás blokkban dolgozzák fel a résztvevők. A tavaszi Dobbantó tréningre a SEED Alapítvány honlapján keresztül március 25-én éjfélig ide kattintva lehet jelentkezni. A képzés piaci ára 300 ezer forint, amihez a szervezők mindössze bruttó 40 ezer forint hozzájárulást kérnek a résztvevőktől, a további költségeket a Budapest Bank finanszírozza. A szervezők azt kérik, hogy jelentkezés előtt mindenki fontolja meg, hogy részt tud-e venni a képzésen, és fel tud-e készülni az online tananyagokból, hogy ne vegye el más jelentkezők elől a helyet.Idén a klubesemények is online zajlanak
A tréning mellett az idei évben is lesznek klubesemények, a 12 hetes képzéshez hasonlóan online, amelyeken különböző, a vállalkozásokat érintő témákról beszélnek majd a vendégelőadók. Az offline klubokhoz hasonlóan természetesen itt is lehetőségük van a résztvevőknek kérdéseket feltenni és beszélgetni. A klubok időpontjai és a további részletek a dobbantoprogram.hu oldalon és a Dobbantó Program Facebook oldalán jelennek majd meg.Az online tréningre ide kattintva lehet jelentkezni.
A cikk megjelenését a Budapest Bank támogatta
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: vállalkozás, nők, kkv, Budapest Bank, SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány, képzés, Dobbantó Program
