Az inflációt nem veszik figyelembe az adatok

Itt a lista, melyek a leggazdagabb magyar települések

2023. október 26. A magyar megyék közül az idén Vas megyét kiütve Tolna tudott javítani. A GfK tanulmánya szerint a magyar vásárlóerő 24 százalékkal nőtt, így az országok rangsorában egy helyet előreléphettünk. A magyar települések közül Nádudvar élre száguldása feltűnő.

Az idén az európaiaknak összesen mintegy 12,1 ezer milliárd euró áll majd rendelkezésükre, amelyet élelmiszerre, lakhatásra, szolgáltatásokra, energiaköltségekre, magánnyugdíjra, biztosításra, nyaralásra, mobilitásra vagy bármilyen más fogyasztási cikkre és szolgáltatásokra költhetnek – állapította meg a GfK friss tanulmánya. A vásárlóerő Magyarországon az átlagos nem egészen 6 százalékkal szemben egy év alatt 24 százalékkal nőtt, így idén már a 29. helyen állunk az európai összehasonlításban. Ez a mutató azonban az inflációt nem veszi figyelembe.

Az unióban a második legrosszabbul teljesítő Magyarország – derült ki korábban az Eurostat összesítéséből. Ez a statisztika azt mutatta, hogy a magyar háztartások tényleges fogyasztása az uniós átlag 72 százalékát éri el. Ebben az összevetésben ugyanúgy 25 évre vagyunk Ausztriától, mint a rendszerváltáskor. Közben Románia az egy főre jutó fogyasztásban már megelőzte Magyarországot, sőt a többi V4-államot is le tudta hajrázni.  

Ezek az országon belüli különbségek


A teljes magyar vásárlóerő a GfK adatai szerint 10834 euróra nőtt, ami az európai átlag 61 százalékának felel meg. E szerint alig 39 százalékkal maradunk el az európai átlagtól. A korábbi évekhez hasonlóan a főváros, Budapest egyértelmű fölénnyel az első helyen áll. Az egy főre jutó 14020 eurós költési potenciállal a fővárosiak több mint 29 százalékkal az országos átlag felett vannak, és kis híján elérik az európai átlag 80 százalékát.

A megyei toplistán 2023-ra csak Tolna tudott egy helyet előre lépni, maga mögé utasítva Vas megyét. Az elmúlt évekhez hasonlóan a 20 vármegyéből 2023-ban is csak ötben (ide nem tudta befúrni magát Tolna) lett átlagon felüli a vásárlóerő. Ezek mindegyike vagy a fővárosban vagy Budapest környékén, vagy a szomszédos Ausztria határánál található. A sereghajtó, akárcsak a korábbi években, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, ahol az egy főre jutó vásárlóerő 8475 euró, ami csaknem 22 százalékkal marad el az országos átlagtól.
 
Települési* toplista
2023. és
(2022.) helyezés
TelepülésVásárlóerő
index**
1. (2.)Nádudvar155,8
2. (1.)Üröm154,9
3. (3.)Paks154,6
4. (4.)Nagykovácsi148,2
5. (5.)Budaörs145,9
6. (7.)Diósd140,8
7. (6.)Solymár140,6
8. (8.)Szentendre132,3
9. (9.)Tata127,5
10. (11.)Nyergesújfalu127,3
* 5000 főnél nagyobb települések, Budapest nélkül
** az egy főre jutó vásárlóerő az országos átlaghoz képest
Forrás: GfK Vásárlóerő, 2022
 
Szokás szerint a GfK közzétette a leggazdagabb ötezer főnél nagyobb települések (Budapestet persze leszámítva) tízes listáját is. Itt a megyéknél sokkal érdekesebb változásokat figyelhetünk meg. A legsokatmondóbb talán az, hogy Nádudvar a 2021 évi 11. helyről tavaly a másodikra ugrott, mostanra viszont már az élen van, a korábbi listavezető Ürömöt is maga mögé utasította. Paks továbbra is a harmadik, Tata után pedig idén Nyergesújfalu is bekerült az első tízbe. Dunakeszi viszont csak nem tud visszakapaszkozni. A toplistában található települések legalább 27 százalékkal haladják meg az országos átlagos vásárlóerőt.

Abszolút első Liechtenstein, seregható Ukrajna


A korábbi évekhez hasonlóan 2023-ban is Liechtenstein áll a vásárlóerő rangsor első helyén, méghozzá egyértelmű előnnyel. A liechtensteini lakosság egy főre jutó vásárlóereje 68843 euró, ami majdnem 3,9-szerese az európai átlagnak. A második helyen Svájc, a harmadikon Luxemburg következik. Míg a svájciak egy főre jutó vásárlóereje 49592 euróval 2,8- szorosa az európai átlagnak, addig a luxemburgiak egy főre jutó nettó rendelkezésre álló jövedelme 40931 euró, ami több mint 2,3-szorosa az európai átlagnak.

A top 10-ben szereplő többi ország egy főre jutó vásárlóereje is nagyon magas, legalább 47 százalékkal az európai átlag felett van. A legnagyobb nyertes Írország: miután tavaly éppen csak bekerült a top 10-be, a szigetország idén újabb négy helyet tudott előrelépni, és a hatodik helyet foglalja el. Az egy főre jutó 26882 euróval az írek pontosan 52 százalékkal vannak az európai átlag felett.
 
A vásárlóerő top 10-ben egyéb változások is történtek: Izland és Dánia egy-egy helyet javított a negyedik és ötödik helyre, míg Ausztria két helyet javított a hetedik helyre. Norvégia ezzel szemben négy helyet visszaesett, Németország egyet, az Egyesült Királyság pedig hármat. A korábbi évekhez hasonlóan a sereghajtó Ukrajna. Az ott élők mindössze 2478 euróval rendelkeznek egy főre vetítve, ami pontosan 14 százaléka az európai átlagnak.

Szerző: B.Varga Judit
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok