Itt a bizonyíték, mennyire nézi ügyfelei érdekét az ügynök
2019. szeptember 25. A Brokernet utódcégét, a Quantist már nem először sújtotta jelentős bírsággal a felügyeleti hatóság. Most 50 millió forintot kell fizetniük azért, mert ügyfeleik helyett saját tulajdonosi érdekeiket szolgálták.Két éve 52,5 millió forint bírságot szabott ki a Quantis Consultingra (volt Brokernet) a jegybank, mert arra beszélte rá az ügyfeleit, hogy szüntessék meg régi életbiztosításukat, és kössenek helyette újat. Az ügyfeleket emiatt kár érte, a cég viszont szépen keresett. Most újabb 50 millió forintra büntette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a céget.
Mint frissen közzétett határozatában az MNB jelezte: „többes ügynök biztosításközvetítő jutalékrendszerével előnyben részesítette a tulajdonosi körben átfedéseket mutató Novis Biztosító termékeit, és belső szabályzatai sem tárták fel és kezelték megfelelően az érdekkonfliktust”. Az ügy előzménye, hogy idén májusban a felügyeleti hatóság ideiglenesen megtiltotta, Quantisnak, hogy a szlovákiai Novis Biztosító termékeit értékesítse. Ezt megelőzően tulajdonképpen magukat a termékeket is betiltották (először ideiglenesen, majd visszavonásig).
Az MNB mostani kötelezéseinek végrehajtásáig – fenntartva korábbi végzésében foglalt döntését – továbbra is megtiltja a biztosításközvetítőnek, hogy forgalmazza a tulajdonosi körébe tartozó biztosító befektetési termékeit. A jegybank elvárja például, hogy az ügynökcég egyértelműen, közérthetően jelezze ügyfeleinek, hogy az általa közvetített termékre annak biztosítója vállal-e tőke-, illetve hozamgaranciát. Ugyancsak szükséges – tudatta közleményében az MNB –, hogy a Quantis által az életbiztosítási szerződés előtt kötelezően átadandó termékismertető dokumentum megfeleljen a jogszabályi előírásoknak. A biztosításközvetítőnek 90 napon belül kell írásbeli tájékoztatást adnia a kötelezések végrehajtásáról.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: biztosítás, nyugdíjbiztosítás, életbiztosítás, bírság, MNB, Novis, Quantis
Kapcsolódó anyagok
- 2021.05.04 - A kasszában tartotta az ügyfélpénzeket a Novis?
- 2020.09.21 - A biztosítások, amiket egész Európában betiltottak
- 2020.08.03 - Még kevesebbet kaphatunk a pénzünkre
- 2020.06.11 - Megtévesztő életbiztosítást tiltott be az MNB
- 2020.03.06 - Jogsértéseken kapta az MNB a CIB bankot
- 2020.01.28 - Tízmilliós bírságok a hiányos tájékoztatás miatt
- 2019.11.18 - Megbírságolták a legnagyobb biztosításközvetítőt
- 2019.11.07 - Most egy életbiztosítást tiltott be az MNB
- 2019.07.17 - Öt nyugdíjbiztosítást betiltott az MNB
- 2019.05.13 - Mégsem az ügyfelek érdekeit nézte a Quantis?
- 2018.07.04 - Felfüggesztettek több nyugdíjbiztosítást
- 2017.05.18 - Átverte az ügyfeleket a QUANTIS, súlyos bírságot kapott
További kapcsolódó anyagok