Ismét támadnak az üdülési jogos csalók
2025. június 20. Az elmúlt napokban ismét több lakossági jelzés érkezett a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH), hogy vélhetően csalók, üdülési jog tulajdonosoktól, illetve korábbi károsultaktól próbálnak pénzt kicsikarni. A GVH évek óta szorgalmazza, és most ismét javasolja, hogy jogalkotással vessenek véget a helyzetnek.A GVH az elmúlt évtizedekben számos eljárásában vizsgálta az üdülőhasználati jogok másodlagos értékesítésével összefüggő megtévesztéseket. A folyamatos és aktív hatósági fellépés ellenére ezen átverések azonban továbbra is komoly veszélyt jelentenek, különösen az idősebb és anyagilag nehezebb helyzetben lévő fogyasztókra. Az elmúlt napokban ismét több lakossági jelzés érkezett a hatósághoz, amiben jelezték, hogy üdülési jog tulajdonosoktól, illetve korábbi károsultaktól próbálnak pénzt kicsikarni.
Már a 2023-as tevékenységét ismertető beszámolójukban tettek javaslatot az üdülési jogok esetében a fogyasztói jogérvényesítés megerősítésére. A GVH javasolta az üdülési jogok másodlagos értékesítésének előzetes közjogi jóváhagyáshoz kötését, illetve az értékesítéshez közvetlenül nem kapcsolódó járulékos szerződések megkötésének tiltását is. Továbbá a GVH – az érintett szaktárcákkal és hatóságokkal való egyeztetést követően – azt is felvetette, hogy indokolt lehet szigorítani az üdülési jogokkal kapcsolatos visszaélések büntetőjogi tényállását, illetve azok szankcionálását. Tekintettel az elmúlt időszakban érkezett lakossági jelzésekre a nemzeti versenyhatóság ezt most ismételten kezdeményezi a jogalkotók felé.
A nemzeti versenyhatóság az üdülési jogukat értékesíteni vágyóknak azt javasolja: minden ajánlat esetén alaposan tekintsék át a felkínált feltételrendszer részleteit, szerződéskötés előtt pedig alaposan tájékozódjanak az érintett vállalkozások megbízhatósága és fogyasztói értékelése felől. Fontos, hogy a fogyasztók a személyes találkozókon se engedjenek az esetleges nyomásgyakorlásnak és minden esetben megfontolt, tudatos döntést hozzanak.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: üdülési jog, átverés, csaló, GVH, törvénymódosítás