Ismét nyert az MNB, fizetnie kell a banknak

Fotó: Latzer Anna
2014. február 25. A tranzakciós illeték áthárítása miatt újabb bankkal szemben nyert a felügyeleti hatóság. A Sberbank után a KDB is elbukta első fokon azt a pert, amit a beszedett díjak visszafizetési kötelezése és a kiszabott bírság miatt indított. Az MNB jelenleg is vizsgálódik, sőt a korábbi hírek szerint nem is eredménytelenül.

A törvény szerint a bankok átháríthatják/átháríthatták az új adót, de csak a szabályok betartásával. Ebben pedig nem volt benne új díjak bevezetése és a számítási metódus megváltoztatása. A felügyelet 2013 márciusában témavizsgálatot indított több bankkal szemben is. Elsőként a KDB Bankot büntette, amelynek 80 millió forintot kellett visszafizetnie az ügyfelei részére. Ezt követően a Sberbankot kötelezték: 2013. augusztus 15-ig fizesse vissza ügyfeleinek a tranzakciós illeték jogosulatlan áthárítását - összesen 233 millió forintot -, és 21 millió forint bírságot is kiszabtak. Mindkét pénzintézet perelt – és bukott.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Sberbankkal szemben első fokon már nyert, most pedig arról tájékoztattak, hogy a KDB-ügyben is ugyanez a helyzet. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság február 20-i ítélete helyt adott az MNB határozatának. Ez a hitelintézet is azt követően indított pert, hogy az MNB jogelőd felügyeleti hatósága, a PSZÁF 2013. májusi határozatában megállapította: a hitelintézet új díjfajta bevezetésével jogsértően terhelte tovább a tranzakciós illetéket ügyfeleire.

A közleményben hangsúlyozták: az MNB jelenleg is folyamatosan elemzi, hogy a pénzforgalmi szolgáltatók – például a havi ingyenes készpénzfelvételre vonatkozó jogszabályok kapcsán – milyen módonmódosítottak szolgáltatási díjaikon, költségeiken, vezettek-e be új díjat. Az eljárások eredményéről később adnak tájékoztatást. Több pénzintézetnél tűnik úgy, hogy a számladíjak emelése meghaladja az indokolható szintet – mondta az Azénpénzem.hu érdeklődésére korábban Binder István, az MNB kommunikációs osztályvezetője.


Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok