Az idén sokan nyitottak külföldi folyószámlát

Ismét megindulhat a pénzmenekítés

2013. január 13. A gyengülő forint hatására szakértők szerint a középosztályból ismét sokan utalhatnak majd külföldre pénzt. A határon túl megtudtuk: a korábbi pánik során „kimenekített” vagyonok jellemzően kint is maradtak. Újak azonban egyelőre nem érkeznek, még érdeklődés sincs. 2013-ban azonban jócskán megugrott a kinti számlanyitás, amit a tranzakciós illeték bevezetése gerjeszthetett.

Pénteken 297 forint fölé is emelkedett az euró árfolyama, ami a devizakereskedők szerint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter jegybankelnökké kinevezésének kilátása és csütörtöki cikke miatt következhetett be. Különösen aggasztó, hogy nemzeti devizánk lendületes gyengülése kifejezetten jó nemzetközi hangulatban ment végbe. Karagich István, a vagyonosabb rétegek szokásaival kapcsolatban a hazai piacon a leginkább szakértőnek számító Blochamps Capital vezetője, portálunk érdeklődésére elmondta: elképzelhetőnek tartja, hogy az általa korábban a forint helyzetére nagy hatással bíró jegybankelnöki kinevezés következményeként március napjaira prognosztizált pénzkiáramlási veszély korábban is megjelenhet. A szakember nagyon fontos fejleménynek tartja, hogy a középosztály a tavaly januári (ami 2011 decemberében kezdődött) pánik során elvesztette „szüzességét”. Nagyon sokan nyitottak ugyanis külföldön számát azok közül, akik korábban nem is terveztek ilyesmit, hiszen pénzügyeik szerkezete alapvetően nem tenné szükségessé a földrajzi diverzifikálást.

Az országba az adóamnesztia révén két év alatt csaknem százmilliárd forint érkezett vissza. A Blochamps elemzése szerint jelentős mennyiségben vásároltak hazai állampapírt az adóamnesztia lehetőségét kihasználó üzletemberek. Ugyanakkor úgy vélik, a jogalkotói szándék ellenére nincs garancia arra, hogy a legalizált összeg nagyobb része honi befektetésekben, vállalkozásokban gyarapodik majd. Kérdésünkre Karagich elmondta: az euró alapú új Prémium államkötvényt jórészt a privátbanki ügyfelek jegyezték le.
Karagich szerint akár 20 milliárd forint is visszaérkezhetett ezekről időközben az országba, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, amint a korábban kedvelt ausztriai célpontoknál megtudtuk: a számlák is megmaradtak, de – mint állították – az azokon tartott összegek sem csökkentek. Tény azonban, hogy újabb nyitásokra sem került sor. Több banknál is hangsúlyozták viszont, hogy 2013-ban mégis több munkájuk lett a magyar nyelven beszélő tisztviselőknek. Megugrott ugyanis a folyószámlanyitás. Úgy véljük, ennek oka a tranzakciós illeték idei bevezetése lehet. Különösen a határszélen lakók álltak át a külföldi számlákra (nekik bevételük legalább egy része is euróban keletkezik).

Határon belül is lehet kívülre kerülni


A Blochamps vezetője szerint indifferens, hogy a prémium szegmens által kivitt pénznél volt-e visszaáramlás, vagy sem. A lényeg az, hogy az érintettek az utat már kitaposták. Karagich úgy véli, hogy a forint látványos gyengülése ismét a „pénzáthelyezés” fellángolásához vezethet. A társaság elemzése szerint rendkívül fontos változás, hogy „míg a vagyonkiáramlás korábban elsősorban a politikai és a gazdasági elitet, valamint a szürke és feketegazdaság szereplőit érintette, addig a 2012 eleji folyamatok részeként a vagyontranszfert generáló csoportok korábbi években vizsgált tagjai minden bizonnyal tartósan kiegészülnek a középosztály pénzügyi tekintetben óvatosabb, ráadásul nagyszámú képviselőivel”.

A vagyontranszfer várható alakulásáról a Blochamps által készített készített grafikonból mindenesetre nem túl bíztató kép rajzolódik ki. A privátbanki ügyfeleknél a pénzkiáramlás havi összege a 2012. évi nyugalmi (tehát a februárt követő időszakban tapasztalt) 15 milliárd forint körüli összegről országos szinten az idén 20-25 milliárd forintra nőhet. A 20-100 millió forintos befektetéssel rendelkező középosztály, az említett forintárfolyam elmozdulás esetén márciusban vihet ki egy nagyobb (10-20 milliárd forintnyi) összeget, de a második félévben náluk is 5-10 milliárd körül állandósulhat a havi vagyontranszfer.

A szakember külön felhívta ugyanakkor a figyelmet, az éves privát bázisú vagyontranszfer folyamat becsült elemeinek vizsgálatakor nem csak a határon fizikailag is átlépő pénzeket kell érteni, mint a transzfer összetevőit, hanem minden, a jogi státusában nem belföldi adózást kereső vagyonelem összességét.


Címkék:  , , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok