Az OTP szerint a törlesztést felfüggesztettek 10 százaléka lehet bajban
2021. április 28.
Az idén már sorra dőlhetnek be a lakáshitelek – állítja a GKI Gazdaságkutató. A cég elemzéséből úgy tűnik, hogy a törlesztési moratórium meghosszabbítására számít, mivel a választások előtt egy évvel valószínűleg nem vállalja fel a kormány ennek a segítségnek az eltörlését. Mintha a bankok egy része másképp látná.
A bankok körülbelül félmillió háztartásért küzdhetnek egymással (és az állammal) lakáshitel-ajánlataikkal – derült ki a GKI korábbi elemzéséből. Mint azonban megállapították: a 2020-ban meghirdetett fizetési moratórium igénybevétele elérte a lakáscélú hitelek 45 százalékát (pedig ezek a háztartások korábban megfeleltek a hitelképességi feltételeknek). Számításaik szerint a résztvevő lakáshitelesek több mint kétharmadának okoz majd gondot a moratórium megszűntetése, ezen belül 5 százalék nézhet szembe súlyos problémával.
Ez pedig – vélik a kutatók – riasztóan hathat a hitelt felvenni szándékozókra is. Mindezek hatására a GKI 2021-ben a lakásvásárlási, -építési célú hitelfelvételek számának csökkenésére, illetve a meglévő hitelek egy részének bedőlésére számít. Azt valószínűsítik azonban, hogy a választások előtt egy évvel nem vállalja fel a kormány a moratórium eltörlését, így a problémák vélhetően a választások után fognak jelentkezni.
Az Azénpénzem.hu megkérdezte a bankokat, hogy mennyire vizsgálják, hogy érkeznek-e a korábbi jövedelmek a számlákra, mit tapasztalnak a moratóriumba lépettek anyagi helyzetének alakulásáról. Az OTP szakemberei szerint a moratórium sikeressége és így az ügyfelek fizetési képességének helyreállása nagyban függ a kezdődő újranyitás sikerességétől. Jelenlegi monitoring eredményeik szerint azokban az ágazatokban működő ügyfeleknek, amelyeket a Covid-válság jelentősebben sújtott, kevesebb, mint 10 százalékát érinti a moratórium. A legnagyobb magyar bank állítása szerint felkészült arra, hogy kezelni tudja a valós fizetési nehézséggel rendelkező ügyfeleket, és testre szabott megoldást tud nekik ajánlani minden terméke esetén.
A miniszterelnök tavaly tavasszal arról (is) beszélt, hogy a kormány határozott: a bankok a jövedelmi feltételhez kötött díjazást 6 hónapra hagyják figyelmen kívül. Erről végül nem jelent meg semmilyen rendelkezés, de később több hitelintézet is jelezte, önként döntött úgy, hogy nem vizsgálja, beérkezik-e ügyfele számlájára az elvárt jövedelem. A CIB érdeklődésünkre tudatta: a moratórium alatt lévő ügyletek feltételeinek teljesítését nem nézik. A K&H-nál sem szankcionálják, ha az ilyen ügyfelük számláján elmarad a munkabér utalása.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: koronavírus, járvány, moratórium, GKI, bankok, OTP, Budapest Bank, CIB, K&H, Unicredit
Ismét meghosszabbítják a törlesztési moratóriumot?
Fotó: Latzer Anna
A bankok körülbelül félmillió háztartásért küzdhetnek egymással (és az állammal) lakáshitel-ajánlataikkal – derült ki a GKI korábbi elemzéséből. Mint azonban megállapították: a 2020-ban meghirdetett fizetési moratórium igénybevétele elérte a lakáscélú hitelek 45 százalékát (pedig ezek a háztartások korábban megfeleltek a hitelképességi feltételeknek). Számításaik szerint a résztvevő lakáshitelesek több mint kétharmadának okoz majd gondot a moratórium megszűntetése, ezen belül 5 százalék nézhet szembe súlyos problémával.
Ez pedig – vélik a kutatók – riasztóan hathat a hitelt felvenni szándékozókra is. Mindezek hatására a GKI 2021-ben a lakásvásárlási, -építési célú hitelfelvételek számának csökkenésére, illetve a meglévő hitelek egy részének bedőlésére számít. Azt valószínűsítik azonban, hogy a választások előtt egy évvel nem vállalja fel a kormány a moratórium eltörlését, így a problémák vélhetően a választások után fognak jelentkezni.
Sok függ attól, mennyire lesz sikeres az újranyitás
Ezzel egybecseng, hogy korábban a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetsége (MAKISZ) állította, hogy megnőtt a rezsitartozások egy főre eső összege. Tulajdonképpen ez a szervezet is azt jósolta, hogy a hiteltörlesztési és hitelfelmondási moratórium lejártával tömeges problémák jöhetnek. Az Azénpénzem.hu érdeklődésére Bódizs Kornél, a MAKISZ elnöke elmondta: a rezsiszámlák – amelyek kifizetése a legtöbb háztartásban alapvető – hátralékainak növekedése nagyobb problémára utal.Az Azénpénzem.hu megkérdezte a bankokat, hogy mennyire vizsgálják, hogy érkeznek-e a korábbi jövedelmek a számlákra, mit tapasztalnak a moratóriumba lépettek anyagi helyzetének alakulásáról. Az OTP szakemberei szerint a moratórium sikeressége és így az ügyfelek fizetési képességének helyreállása nagyban függ a kezdődő újranyitás sikerességétől. Jelenlegi monitoring eredményeik szerint azokban az ágazatokban működő ügyfeleknek, amelyeket a Covid-válság jelentősebben sújtott, kevesebb, mint 10 százalékát érinti a moratórium. A legnagyobb magyar bank állítása szerint felkészült arra, hogy kezelni tudja a valós fizetési nehézséggel rendelkező ügyfeleket, és testre szabott megoldást tud nekik ajánlani minden terméke esetén.
A jövedelemhez kötött díjazás is állhat a moratórium alatt
A Budapest Banknál (BB) érdeklődésünkre közölték, hogy számos vizsgálatot végeznek annak érdekében, hogy felmérjék az ügyfeleik moratórium utáni fizetőképességét. Ügyfeleik jelenős részének most is a BB-hez érkezik a fizetése. A K&H érdeklődésünkre jelezte: természetesen vizsgálják, amikor például elmarad a munkabér utalása, de ezek az adatok nem publikusak.A miniszterelnök tavaly tavasszal arról (is) beszélt, hogy a kormány határozott: a bankok a jövedelmi feltételhez kötött díjazást 6 hónapra hagyják figyelmen kívül. Erről végül nem jelent meg semmilyen rendelkezés, de később több hitelintézet is jelezte, önként döntött úgy, hogy nem vizsgálja, beérkezik-e ügyfele számlájára az elvárt jövedelem. A CIB érdeklődésünkre tudatta: a moratórium alatt lévő ügyletek feltételeinek teljesítését nem nézik. A K&H-nál sem szankcionálják, ha az ilyen ügyfelük számláján elmarad a munkabér utalása.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: koronavírus, járvány, moratórium, GKI, bankok, OTP, Budapest Bank, CIB, K&H, Unicredit
Kapcsolódó anyagok
- 2022.07.01 - Figyelmeztet az MNB: sokba kerülhet a moratórium
- 2021.11.22 - Hirtelen sötéten látják a jövőt a magyarok
- 2021.07.06 - Moratórium: a bankszövetség teljesen egyetért az MNB-vel
- 2021.06.04 - Kiszámolta az MNB: ennyivel kell többet visszafizetni a moratórium után
- 2021.05.21 - Még ködös a hitelmoratórium folytatása
- 2021.05.04 - Tizenhatezer lakáshiteles van már most nagy bajban
- 2021.05.03 - Nagy baj jön a hitelmoratórium után
- 2021.03.12 - Az unióban tavaly a magyarok adósodtak el leginkább
- 2021.02.18 - Már gyúrnak a behajtók a hitelmoratórium utáni időszakra
- 2021.01.23 - Büntethetik a bankok a hosszan tartó moratóriumot
- 2020.12.20 - Bankszövetség: aki tud, törlesszen!
- 2020.12.19 - Gazdaságvédelmi intézkedés, vagy a kudarc nyílt beismerése?
- 2020.12.01 - Megmutatjuk, kik nem törlesztik most a hitelüket
További kapcsolódó anyagok