Irreális hozamot ígért, lecsapott a felügyelet
2025. március 30. Jelentős összegeket vett át, azokra pedig írásban vagy szóban havi 2,5-7 százalék közötti hozamokat ígért, sőt még tőkegaranciát is vállalt egy magánszemély. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ezt arra hivatkozva tiltotta azonnali hatállyal meg, hogy az illetőnek nincs tőle engedélye. Egyelőre más intézkedésről nem tettek említést.A felügyeleti hatóság az erről kiadott közlemény szerint arról szerzett adatokat, hogy egy magánszemély számos más természetes személytől vett át pénzeket tőzsdei befektetési céllal. Az MNB eddigi – előre be nem jelentett helyszíni ellenőrzést is magába foglaló – vizsgálata feltárta, hogy az ügyfelektől átvett, összességében jelentős összegű pénzeszközökkel tőzsdei kereskedést végzett, az ügyfeleknek írásban vagy szóban havi 2,5-7 százalék közötti hozamokat ígérve.
Az ügyben nem csak a meglehetősen irreális hozam a feltűnő, hanem még az is, hogy a magánszemély emellett a rendelkezésre bocsátott pénzekre 80 százalékos tőkegaranciát is vállalt. Mint a jegybank jelezte, nyilatkozata szerint a begyűjtött pénzeket felhasználva devizapárokkal, nyersanyagokkal és kriptovalutával kereskedett külföldi kereskedési helyszíneken. Az MNB az egész ügylet tartalmi megítéléséről nem ejtett szót.
Az MNB rendelkezésre álló adatai szerint – írták le – a magánszemélynek nincs (és nem is volt) e tevékenység végzésére feljogosító felügyeleti engedélye vagy regisztrációja. Ezért a felügyeleti hatóság azonnali hatállyal megtiltotta, hogy a magánszemély felügyeleti engedélyhez vagy bejelentéshez kötött pénzügyi szolgáltatási tevékenységet végezzen. Közleményük szerint amennyiben az érintett e tevékenységét a továbbiakban esetleg mégis folytatná, azt az MNB az ügyet lezáró határozatában a rosszhiszeműség bizonyítékaként – ezáltal súlyosító körülményként – értékelheti.
Szerző: BVJ
Címkék: befektetés, hozam, kriptovaluta, MNB, engedély, tőkegarancia