Ingyenpénz hűtőre – furcsán indult újra a pályázat
Megjelentek azok a pályázatok, amelyekkel a lakosság juthatott ingyenpénzhez, például hűtő-, vagy ablakcseréhez. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) október 28-án kénytelen volt bevallani, hogy az energiahatékonysági pályázatok informatikai rendszere nem tud megbirkózni a sok jelentkezővel. Másfél nap alatt mintegy 700 hűtőcserére szóló pályázat érkezett be. Ezután jelezték, hogy a pályázati oldal „a túlterheltségéből adódó technikai okok miatt nem üzemel”. A minisztérium november 11-én már a problémák elhárulásáról adott hírt, egyúttal jelezték, hogy módosult határidőkkel november 14-étől kezdődhet meg a jelentkezés.
A határidőket valóbank kitolták (lásd táblázatunkat), de például a győriek nem kaptak haladékot, a nyugdíjasok és nagycsaládosok ott csak ma adhatják le a pályázatukat. Ami – legalábbis a mi tesztelésünk alapján – csak azoknak mehet könnyebben, akik rendelkeznek ügyfélkapus eléréssel (fel is ajánlja a rendszer oda a belépést). Ellenkező esetben könnyen hurokba kerülhet az érdeklődő (ide-oda pattoghat a különböző honlapok között).
Az egész lebonyolítással kapcsolatban a nol.hu más érdekességre is bukkant. Mint írják: a mostani link egy látszólag változatlanul állami (a korábbi cikkünkben lehozott linkről is elérhető), ám valójában már magántulajdonú honlapra irányítja az érdeklődőket, akik ott már csak állami regisztrációs adataik megadásával adhatnak fel pályázatot. Ennek fő címe az - önmagában vagy www előtaggal tapasztalataik szerint nem működő - nfsk.hu.
A portál utánanézett az Internet Szolgáltatók Tanácsa adatbázisában és arra jutottak, hogy a domaint november 3-án - vagyis az előző rendszer lefagyását követően - a Simia Alba Kft. jegyezte be. Ilyen nevű cégből ugyan kettő is létezik, de mögöttük egyaránt Varga Zoltán áll. Az egyik kft. - amúgy fejlesztés alatt álló - honlapja szerint egészségügyi informatikai rendszerek kutatásával, fejlesztésével és létrehozásával foglalkozik.
Varga 11 társaságban volt vagy jelenleg is tulajdonos, köztük több kényszertörölt cég is akad. Jelenleg birtokolja például a Varga Zoltán Consulting Kft.-ként indult, ám tavaly óta BigPack Csomagolástechnikai Kft.-nek hívott céget is. Ez résztulajdonos abban a Tárnokmester Mezőgazdasági Kft.-ként bejegyzett, ám mára Smart Town Cardra átkeresztelt kft.-ben, amely Óbuda Kártya néven közös céget üzemeltet a Fidesz-irányítású óbudai önkormányzattal – írta a nol.hu. Megjegyezzük, a közreműködés tulajdonképpen segítségként is felfogható (bár így is elég meglepő, hogy a magáncég több lehetőséggel bírna, mint maga az állam), de adatvédelmi szempontból akkor is látszik némi buktató.
A pályázatok benyújtásának új időpontja területenként
Megye | Kazáncsere | Ablakcsere | Hűtőcsere* |
---|---|---|---|
Pest megye, Budapest | nov. 19. | nov. 26. | nov. 20., nov. 22. |
Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg | nov. 21. | nov. 29. | nov. 23.,nov.25. |
Bács-Kiskun, Békés, Csongrád | nov. 24. | dec. 2. | nov. 26., nov. 28. |
BAZ, Heves, Nógrád | nov. 27. | dec. 5. | nov. 29., dec. 1. |
Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém | nov. 30. | dec. 7. | dec. 2., dec. 4. |
Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala | dec. 3. | dec. 9. | nov. 14., nov. 16. |
Baranya, Somogy, Tolna | dec. 6. | dec. 11. | nov. 17., nov. 19. |
* az első időpont a nyugdíjasokra, nagycsaládosokra vonatkozik |