Influenza: már hivatalosan is itt a járvány!
2019. január 16. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) bejelentette: az országban influenzajárvány van. Az előző hetinél 75,6 százalékkal többen fordultak ilyen tünetekkel az orvosokhoz.Megkezdődött az influenzajárvány az országban, a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint a január 7-13. közötti időszakban 19 300 ember, az előző hetinél 75,6 százalékkal többen fordultak panaszukkal orvoshoz - közölte az MTI tudósítása szerint az NNK. A betegek többsége (42,6 százaléka) fiatal felnőtt, a betegek 19,7 százaléka gyerek, 11 százalékuk pedig 60 év feletti. A laboratóriumi vizsgálatok szerint az influenza A vírusa a domináns.
A központ heti jelentésében leírták, valamennyi közigazgatási területen emelkedett az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. A legtöbb beteg Fejér megyében, Budapesten, Pest és Somogy megyében volt. Az előző héthez viszonyítva az influenza miatt orvoshoz fordulók gyakorisága Borsod-Abaúj-Zemplén és Csongrád megyében több mint háromszorosára nőtt.
A megbetegedések miatt több fővárosi és vidéki kórházban rendeltek el teljes vagy részleges látogatási tilalmat. Teljes a látogatási tilalom a Fejér megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban és a Szent Pantaleon Kórház Rendelőintézetben, illetve a megyében működő több ápolási otthonban is. Szintén nem lehet a betegeket felkeresni a Semmelweis Egyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinikájának hematológiai és nefrológiai részlegein, valamint a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Szívelégtelenségi és Szívtranszplantációs intenzív részlegén, valamint az egyetem transzplantációs és onkológiai központjában.
A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (Honvédkórház) telephelyein és egyes osztályain is tilos a látogatás. Részleges a látogatási tilalom a Bethesda Gyermekkórházban, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben és a törökbálinti tüdőgyógyintézetben.
Szerző: MTI
Címkék: egészség, járvány, influenza, Nemzeti Népegészségügyi Központ
Kapcsolódó anyagok
- 2022.10.13 - Erős influenzaszezonra figyelmeztetnek a gyermekorvosok
- 2020.02.10 - Még ingyen sem sokan oltatják be magukat influenza ellen
- 2019.04.09 - Egyre többet kell várni a szakrendelésre
- 2019.02.06 - Jelentős változás jön a gyógyszereknél
- 2019.01.09 - Csak extra intézkedéssel biztosítható az életmentés?
- 2019.01.04 - Az orvosi ellátásról friss tájékoztatót tett közzé a NAV
- 2018.11.19 - Bérplafont vezetne be az orvosoknál a kórházszövetség
- 2018.11.14 - Minden második kórházat be kellene zárni
- 2018.10.30 - Influenza: novembertől lehet oltatni
- 2018.10.08 - Egészségpénztárak: nagyon sok a kiaknázatlan lehetőség
További kapcsolódó anyagok