A teljesen elektronikus ügyintézés csak később jöhet

Ilyen lesz a fogyasztóbarát személyi kölcsön

Fotó: Marjai János, MTI
2020. július 30. Kiderült, hogy jövőre milyen feltételekkel kell a bankoknak kínálniuk azokat a kölcsönöket, amelyekre el szeretnék nyerni a fogyasztóbarát minősítést. Jól áttekinthetően táblázatban foglaltuk össze a jellemzőket.

A Minősített Fogyasztóbarát címkét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) először a lakáshiteleknél, majd a lakásbiztosításoknál vezette be. Előbbi sikere kétségtelen, hiszen minden piaci szeplő beszállt. Az érdeklődők egy az MNB által működtetett honlapon tájékozódhatnak, a Fogyasztóbarát Lakáshitelekről, amin naprakész összehasonlító kalkulátor segítségével választhatják ki a számukra legmegfelelőbb kölcsönt. 
A fogyasztóbarát címke nagyon jó kezdeményezésnek tűnik, de az eddig tapasztalatok alapján nem feltétlenül vezet sikerre. A lakásbiztosítás minősítésére egyelőre csak egyetlen cég jelentkezett (a részleteket itt találja), a lakáshiteleknél pedig az MNB maga állapította meg, hogy a Minősített Fogyasztóbarát kategória bevezetése csak átmenetileg mérsékelte a nemzetközi szinten magas magyar felárakat. 
Most pedig jön a Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel (MSZH). Ezek a banki termékek 2021. január 1-jétől lesznek elérhetők. Az MSZH-koncepció célja – írták le szakcikkben az MNB szakemberei – az árazás szabályozásán keresztül a piaci verseny ösztönzése, a fogyasztók magasabb szintű védelme, s a teljeskörű online hitelnyújtás feltételeinek kialakításával a kényelmes hitelfelvétel biztosítása.

Előírások a Minősített Fogyasztóbarát Személyi Kölcsönre
MegnevezésSzabály
FelhasználásSzabad, vagy hitelkiváltási célú
Futamidő max.7 év, a teljes időtávra rögzített kamattal
Kamatfelár* max.500 e Ft kölcsönig15%
500 e Ft kölcsön felett10%
Folyósítási díj** max.Hagyományos (papíralapú) szerződés esetén0,75%
ElektronikusanDíjmentes
Előtörlesztési díj** max. Egy évnél hosszabb hátralevő futamidő esetén0,50%
Egy évnél rövidebb hátralevő futamidő eseténDíjmentes
Folyósítási időHagyományos (papíralapú) szerződés esetén3 nap
Online szerződéskötés esetén 2 nap
* jellemzően az állampapírok vagy a bankok közötti kamatcsere ügyletek hozamát növelő érték **a kölcsön, illetve a hátralék arányában 
Forrás: Azénpénzem.hu gyűjtés

A táblázatban szereplőkből látszik, hogy az új kölcsön díjai kedvezőbbek lesznek a mostaniaknál. A folyósítási és előtörlesztési díjakat egységes módon kell meghatározni és feltüntetni, mértékük pedig határozottan alacsonyabb a jogszabályban meghatározott legfeljebb 1 százalékos mértéknél.
Nem vonható meg végleg a kamatkedvezmény
Az MSZH termékekkel szemben az MNB olyan többletelvárásokat is támaszt, amelyek biztosítják, hogy a fogyasztók megfelelő tájékoztatást kapjanak a különböző költségekről és kockázatokról. Egyéb szerződéskötésre, illetve díjköteles szolgáltatás igénybevételére így a fogyasztó nem kötelezhető. Kamatkedvezmények elérése érdekében ugyanakkor lehetősége van hitelfedezeti biztosítás kötésére, díjköteles számlanyitásra, illetve jövedelme egy meghatározott része rendszeres érkeztetésének vállalására. (Mindez ma is van, de helyenként elvárásként.)

Jelentős kikötés, hogy a kamatkedvezmény megvonása - az arra jogosító feltétel nem teljesítése miatt - nem lehet végleges. A feltétel ismételt teljesítésével a kamatkedvezményt a hitelezőnek ismételten nyújtania kell. Jelenleg több banknál is az a helyzet, hogy aki egyszer az elvárt jóváírás nem teljesítése miatt bukta a kamatkedvezményt, a futamidő végéig nem kaphatja vissza.

Az új típusú kölcsönökhöz a bankoknak biztosítaniuk kell a teljes körű online ügyintézés lehetőségét, a teljes hitelnyújtási folyamatot lefedve az azonosítástól kezdve az átvilágításon, a hitelbírálaton és folyósításon át, a törlesztéssel bezárólag. A minősítést elnyerő intézményeknek a náluk már számlát vezető vagy hitellel rendelkező ügyfelek esetében legkésőbb 2021. április 1-jétől, új ügyfelek számára pedig legkésőbb július 1-jétől elérhetővé kell tenni az online hitelezés teljes folyamatát.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok