Érdemes odafigyelni a szolgálati időre
2015. február 2.
Összeállítottunk néhány olyan fontos feltételt, ami a szolgálati időt, ezáltal a megállapítandó nyugdíj mértékét befolyásolja. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) a hozzánk érkezett jelzések szerint kifejezetten segítőkész a problémás esetekben. Négyszázezer csak évek múlva nyugdíjba menővel pedig már előre lefolytatják az egyeztetéseket.
Egyik olvasónk a nyugdíjkorhatárt elérve szembesült azzal, hogy egy időszak valahogy kiesett az életéből. Hiába mutatta fel, hogy egy cégnél volt alkalmazásban, a központi adatbázisból hiányoztak ezek az adatok. Az ügy végül szerencsésen zárult, kiderült ugyanis, hogy egy sok ügyfelet kiszolgáló könyvelő cég véletlenül rosszul szolgáltatott adatot. A hiba orvoslása így sem volt könnyű, hiszen meg kellett keresni az érintett társaság illetékesét, és az járhatott el az ONYF-nél. A nyugdíjbiztosító azonban – mint a vállalkozástól megtudtuk – nagyon segítőkész volt, kifejezetten rugalmasan járt el.
Tavaly augusztus végén indult el az a folyamat, amely az ONYF bejelentése szerint a járulékbefizetéseket, szolgálati időt „közhitelessé” teszi. (Ezzel párhuzamosan egyébként kiderült, hogy a magánnyugdíjpénztárakból az állami rendszerben „átirányított” háromezer-milliárd teljesen elfogyott, és a beígért egyéni nyugdíjszámlákból sem lesz semmi.) Először az 1955. és 1959. között születettekkel kapcsolatos eljárás zajlik le. Az egész procedúrára két év áll rendelkezésre, vagyis ebben a korosztályban 2016. december 31-ig kell elindítani a folyamatot. (Nem árt persze felidézni, hogy az egyeztetési eljárások – mivel változott a törvény, megszűntették a szolgálatiidő-elismerési kérelmet – már 2013. elején megindultak.)
Az ONYF – mint a Magyar Nemzetnek elmondták – a mintegy 400 ezer érintett közül hétezer főnél már le is zárta az egyeztetést. Összesen egyébként eddig 70 ezer eljárást kezdtek meg. A nyugdíjbiztosító több érdekes ügyről is beszámolt. Például volt olyan asszony, akinek az eljárás során számították be a szolgálati idejébe a diákként végzett nyári munkát, így ő korábban lett jogosult a nők kedvezményes nyugdíjára, aminek következtében elkerülte a munkahelyén zajló létszámleépítést. Volt olyan hajléktalan is, aki minden munkával kapcsolatos iratát elveszítette, így biztos volt benne, hogy nem jogosult semmilyen ellátásra. Az eljárásban azonban kiderült, hogy emiatt nem vesztette el a jogát a járandóságra.
Mint jelezték, az sem reménytelen helyzet, ha valakinek hiányoznak a megfelelő dokumentumai. A jelzés alapján ugyanis a hivatal kivizsgálja az ügyet. Ők keresik ilyenkor meg a volt foglalkoztatót, illetve annak megszűnése esetén a jogutódot, iratmegőrzőt, vagy ellenőrzés útján beszerzik az ügyfél által beszámítani kért adatokat.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát
Szerző: B.Varga Judit
Címkék: nyugdíj, szolgálati idő, adategyeztetés, ONYF
Így szerezhető több nyugdíj
Az ügyfélkapun keresztül lehet tájékozódni
Fotó: Vándor Géza
Fotó: Vándor Géza
Egyik olvasónk a nyugdíjkorhatárt elérve szembesült azzal, hogy egy időszak valahogy kiesett az életéből. Hiába mutatta fel, hogy egy cégnél volt alkalmazásban, a központi adatbázisból hiányoztak ezek az adatok. Az ügy végül szerencsésen zárult, kiderült ugyanis, hogy egy sok ügyfelet kiszolgáló könyvelő cég véletlenül rosszul szolgáltatott adatot. A hiba orvoslása így sem volt könnyű, hiszen meg kellett keresni az érintett társaság illetékesét, és az járhatott el az ONYF-nél. A nyugdíjbiztosító azonban – mint a vállalkozástól megtudtuk – nagyon segítőkész volt, kifejezetten rugalmasan járt el.
A főigazgatóság szerint nagyon fontos minden jogszerző munka összeszedése, több esetben előfordult ugyanis, hogy néhány nap alkalmi foglalkoztatás is „évet adott”, és minden elismert teljes év után két százalékkal emelkedett a nyugdíj összege. A nyilvántartásban jellemzően nem szerepelnek olyan, szolgálati időnek minősülő időtartamok, mint a felsőfokú tanulmányok vagy a sorkatonai idő, mert azokat nem a foglalkoztatóknak kellett jelenteniük.
Nem mindenki lehet azonban ilyen szerencsés, a teljesen feketén foglalkoztatottak, az adóhátralékokat felhalmozó cégekben dolgozók elég keserves helyzet elé nézhetnek. A szabályok azonban a nyugdíjhoz most közeledők számára kedvezőbbek. Elsősorban azért, mert az 1997-es jogszabály még kevésbé kemény feltételeket szabott. Az alábbi táblázatban – persze a teljesség igénye nélkül – a törvények és az ONYF tájékoztatása alapján összeállítottunk néhány olyan fontos feltételt, ami a szolgálati időt, ezáltal a megállapítandó nyugdíj mértékét befolyásolja.A korhatár elérése előtt orvosolhatók a hibák
Tavaly augusztus végén indult el az a folyamat, amely az ONYF bejelentése szerint a járulékbefizetéseket, szolgálati időt „közhitelessé” teszi. (Ezzel párhuzamosan egyébként kiderült, hogy a magánnyugdíjpénztárakból az állami rendszerben „átirányított” háromezer-milliárd teljesen elfogyott, és a beígért egyéni nyugdíjszámlákból sem lesz semmi.) Először az 1955. és 1959. között születettekkel kapcsolatos eljárás zajlik le. Az egész procedúrára két év áll rendelkezésre, vagyis ebben a korosztályban 2016. december 31-ig kell elindítani a folyamatot. (Nem árt persze felidézni, hogy az egyeztetési eljárások – mivel változott a törvény, megszűntették a szolgálatiidő-elismerési kérelmet – már 2013. elején megindultak.)
Az ONYF – mint a Magyar Nemzetnek elmondták – a mintegy 400 ezer érintett közül hétezer főnél már le is zárta az egyeztetést. Összesen egyébként eddig 70 ezer eljárást kezdtek meg. A nyugdíjbiztosító több érdekes ügyről is beszámolt. Például volt olyan asszony, akinek az eljárás során számították be a szolgálati idejébe a diákként végzett nyári munkát, így ő korábban lett jogosult a nők kedvezményes nyugdíjára, aminek következtében elkerülte a munkahelyén zajló létszámleépítést. Volt olyan hajléktalan is, aki minden munkával kapcsolatos iratát elveszítette, így biztos volt benne, hogy nem jogosult semmilyen ellátásra. Az eljárásban azonban kiderült, hogy emiatt nem vesztette el a jogát a járandóságra.
Mint jelezték, az sem reménytelen helyzet, ha valakinek hiányoznak a megfelelő dokumentumai. A jelzés alapján ugyanis a hivatal kivizsgálja az ügyet. Ők keresik ilyenkor meg a volt foglalkoztatót, illetve annak megszűnése esetén a jogutódot, iratmegőrzőt, vagy ellenőrzés útján beszerzik az ügyfél által beszámítani kért adatokat.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát
Néhány fontos tudnivaló a szolgálati időről
Megnevezés | Helyzet | Megjegyzés |
---|---|---|
Alapszabály | Nyugdíjra az jogosult, aki az előírt életkort betöltötte, és legalább 20 év szolgálati időt tud igazolni (résznyugdíjhoz 15 év kell) | A nők 40 év szolgálati idő után igényelhetik az ellátást |
Gyerekkedvezmény | Minden gyermek egy év plusz jogosultságot jelent | Ez a 1968. január 1. előtt születettekre vonatkozik |
Néhány nap hiányzik a korhatárhoz | Csak teljes évet (365 nap) vesznek figyelembe | A hiányzó időszakot érdemes ledolgozni, ellenkező esetben egy egész év ugrik |
Felsőfokú végzettség | A nappali tagozat beleszámít a szolgálati időbe, de csak egy képzésre | FONTOS! A diploma bemutatása nem elég, a leckekönyv is kell (probléma esetén a felsőoktatási intézménytől lehet kérni igazolást) |
Részmunkaidős állás | Ha a kereset meghaladja a minimálbért, akkor a szolgálati időbe teljes egészében beleszámít | Minimálbér alatti kereset esetében arányosítanak |
Hosszabb fizetés nélküli szabadság | Közeli hozzátartozó ápolása esetén beleszámít a szolgálati időbe | Ez a szabály csak 1992 végéig alkalmazható, és addig csak akkor, ha a nyugdíjjárulékot az érintett megfizette |
Sorkatonai szolgálat | Beleszámít a szolgálati időbe | Ez változatlanul igaz, egyébként is az 1998 előtti évekre az 1997-es törvény előírásai vonatkoznak |
Egyéni vállalkozó, társas vállalkozás tagja | A nyugdíjjárulék befizetési hátraléka a szolgálati időt csökkenti | Amennyiben megfizetik, vagy sikerül az adóhatóságnál elengedést elérni, utólag korrigálható a nyugdíj |
Szerző: B.Varga Judit
Címkék: nyugdíj, szolgálati idő, adategyeztetés, ONYF
Kapcsolódó anyagok
- 2015.07.12 - Hol a legjobb nyugdíjasnak lenni?
- 2015.06.17 - Ébresztő! Átlag húsz évet élsz nyugdíjasként
- 2015.02.09 - Nagyot hízott a nyugdíjpénz
- 2015.01.23 - Bombázó hozamok hizlalták a magánnyugdíjpénztári tagok vagyonát
- 2015.01.06 - Magánnyugdíj: vigyázz, mire adsz pénzt!
- 2014.12.29 - Nyugdíjpénz: az MNB is elégedett
- 2014.12.12 - Kiszámoltuk: ennyi lehet a garantált nyugdíjpénz
- 2014.11.25 - Meglepő adatok a nyugdíjpénzről
- 2014.10.19 - Negyedére is eshet a nyugdíj?
- 2014.09.22 - Mennyit kapnak a nyugdíjasok?
- 2014.07.01 - Így olvadt el a nyugdíjpénz
- 2014.06.29 - Elképesztő számok a magyar nyugdíjasokról
További kapcsolódó anyagok