Plusz költségek terhelhetik a kényszerűen kivett pénzt
2014. október 14.
Nagyon sokan kezdenek takarékoskodásba, de ha a rendszeres vagy tartós spórolás végül mégsem sikerül, akkor tízezreket vihetnek el a költségek. Ilyen esetekben ugyanis több bank is külön díjakat számol fel. A mostani kamatkörnyezetben pedig ezek a díjak igen fájdalmasak lehetnek. Az már önmagában bántó, hogy a korábban félretett pénzt így nemhogy gyarapítani sikerülne, hanem még jócskán fogy is.
Egyre többen igyekeznek valamennyit félretenni, és nyitnak tartós betéti vagy befektetési számlát (tbsz), illetve bekapcsolódnak valamilyen rendszeres megtakarítási programba. Mielőtt azonban valaki (amúgy nagyon helyesen) ilyesmire szánná el magát, nem árt felmérnie, hogy milyen költségekkel kell szembesülnie, ha nem minden a várakozásainak megfelelően alakul. Több olvasónk is panaszolta, hogy amikor takarékoskodását nem sikerült a terv szerint folytatnia, korábban félretett pénze nemhogy gyarapodott volna, hanem még jócskán fogyott is. Még a csekélyebb levonások, sőt az utalási költségek is sokat jelenthetnek a mai rendkívül alacsony kamatkörnyezetben (a tartós megtakarításokra kínált friss feltételeket itt, a rendszeres megtakarításokra vonatkozó ajánlatokat pedig itt nézheti meg).
Ha valaki saját tbsz számlájáról lejárata előtt pénzhez akar jutni, a Budapest Banknál (BB) ugyanannyit kell fizetnie akkor, ha bankszámlájára vezetteti át a követelést, mint ha a pénzt a bank pénztárában venné ki. A jutalék mindkét esetben 0,35 százalék, de minimum kétezer, maximum tízezer forint. Lejáratkor az átvezetés díjmentes, a pénztári készpénzfelvétel százalékos mértéke pedig ugyanannyi, minimuma azonban a nyolcada, maximuma pedig a fele az előbbi díjnak. Amennyiben viszont nem betéti, hanem értékpapír tbsz-t tart valaki, akkor még az időszak végén a saját számlára utalás is a „büntető” tarifa szerinti. Csak akkor díjmentes a dolog, ha az értékpapírt magát transzferálja a megtakarító.
Az AXA csak átvezetést tesz lehetővé, azt azonban díjmentesen. A CIB a Maraton számla három évnél előbbi zárásakor 0,8 százalékos, de legalább 6500 forintra rúgó díjat számol fel. Utóbbit azoknak is ki kell fizetniük, akik 3-5 év között akarnak pénzükhöz jutni. Az ötéves megtakarítási időszak lezárulása után a bank már ilyen költséget nem számít fel. A kitartóan spórolóknak viszont sem az átvezetés, sem a fióki készpénzfelvétel nem kerül pluszban semmibe. Nem járnak azonban ilyen jól a rendszeres megtakarítók. A Malacperselyből a saját egyéb számlára átvezetés is csak akkor ingyenes, ha a megbízás a neten történik. Telefonon 282 forint, fiókban adott megbízás esetében viszont akár több mint 7,9 ezer forint lehet a díj. A pénztári készpénzfelvétel sokkal durvább, ott a számláló akár 112 ezer forint fölé is futhat.
A Citibank úgy oldja meg a dolgot, hogy eleve közli: a tartós betét a lejáratot követően kizárólag a Tartós Befektetési Szerződés (Betét) részeként megnyitott folyószámlán kerülhet jóváírásra. A rendszeres megtakarításhoz is előírják a folyószámlát. A „Jövő” elnevezéssel futó befektetési programból három évig csak külön díj megfizetésével lehet kiszabadulni. Telefonos felmondás esetén három százalékot, de legalább 15 ezer forintot, míg ha valaki fiókban jelenti be a búcsút, akkor négy százalékot, de minimum 22,5 ezer forintot gombolnak le róla. Az ügyintézőket zaklatók három év után is 7,5 ezer forintot kénytelenek fizetni.
Az Erste a tbsz-tulajdonosokat a harmadik éven is csak úgy engedi ki, ha számlájukon legalább 25 ezer forint visszamarad. Így tesz a Sopron Bank is. A Gránitnál a mostanában nyitott számláktól három éven belül ötezer forintért lehet megszabadulni (2013. augusztus elseje előtt ez díjmentes volt). A MagNet fél százalékot von el a takarékosságát három éven belül megszüntetőtől. Az FHB azokra, akik tartós befektetésüket egy éven belül mondják fel, egy százalékos, de maximum 21140 forintos díjat szab ki. Ha valaki számláját máshoz viszi (a jogszabályok már lehetővé teszik a hordozhatóságot), akkor 500 forintot kérnek el.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát.
Annak érdekében pedig, hogy ne maradjon le az érdekesebb írásokról, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Címkék: megtakarítás, rendszeres megtakarítás, megtakarítási számla, tartós betéti szerződés, tbsz, bankok, kamat, díj, jutalék
Így olvadhat a megtakarításod
Sokba is kerülhet a személyes ügyintézés
Fotó: Leéb Ádám

A Raiffeisen speciális, a kártyás tranzakciókkal hizlalt megtakarítási számlát kínál. A bank az itt nagyobb összegeket tartókat alacsonyabb kamattal „jutalmazza”. A legjobb a kamat akkor, ha 50 ezer forintnál kevesebb van a számlán. A saját számlára átvezetés viszont 0,3 százalékba, de legalább 464 forintba kerül. Az átutaláskor ezt még megfejelik a tranzakciós illetékkel (újabb 0,3 százalék).
Hároméves időtáv sem lehet elég
Az AXA csak átvezetést tesz lehetővé, azt azonban díjmentesen. A CIB a Maraton számla három évnél előbbi zárásakor 0,8 százalékos, de legalább 6500 forintra rúgó díjat számol fel. Utóbbit azoknak is ki kell fizetniük, akik 3-5 év között akarnak pénzükhöz jutni. Az ötéves megtakarítási időszak lezárulása után a bank már ilyen költséget nem számít fel. A kitartóan spórolóknak viszont sem az átvezetés, sem a fióki készpénzfelvétel nem kerül pluszban semmibe. Nem járnak azonban ilyen jól a rendszeres megtakarítók. A Malacperselyből a saját egyéb számlára átvezetés is csak akkor ingyenes, ha a megbízás a neten történik. Telefonon 282 forint, fiókban adott megbízás esetében viszont akár több mint 7,9 ezer forint lehet a díj. A pénztári készpénzfelvétel sokkal durvább, ott a számláló akár 112 ezer forint fölé is futhat.
A Citibank úgy oldja meg a dolgot, hogy eleve közli: a tartós betét a lejáratot követően kizárólag a Tartós Befektetési Szerződés (Betét) részeként megnyitott folyószámlán kerülhet jóváírásra. A rendszeres megtakarításhoz is előírják a folyószámlát. A „Jövő” elnevezéssel futó befektetési programból három évig csak külön díj megfizetésével lehet kiszabadulni. Telefonos felmondás esetén három százalékot, de legalább 15 ezer forintot, míg ha valaki fiókban jelenti be a búcsút, akkor négy százalékot, de minimum 22,5 ezer forintot gombolnak le róla. Az ügyintézőket zaklatók három év után is 7,5 ezer forintot kénytelenek fizetni.
Az Erste a tbsz-tulajdonosokat a harmadik éven is csak úgy engedi ki, ha számlájukon legalább 25 ezer forint visszamarad. Így tesz a Sopron Bank is. A Gránitnál a mostanában nyitott számláktól három éven belül ötezer forintért lehet megszabadulni (2013. augusztus elseje előtt ez díjmentes volt). A MagNet fél százalékot von el a takarékosságát három éven belül megszüntetőtől. Az FHB azokra, akik tartós befektetésüket egy éven belül mondják fel, egy százalékos, de maximum 21140 forintos díjat szab ki. Ha valaki számláját máshoz viszi (a jogszabályok már lehetővé teszik a hordozhatóságot), akkor 500 forintot kérnek el.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát.
Annak érdekében pedig, hogy ne maradjon le az érdekesebb írásokról, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Címkék: megtakarítás, rendszeres megtakarítás, megtakarítási számla, tartós betéti szerződés, tbsz, bankok, kamat, díj, jutalék
Kapcsolódó anyagok
- 2015.07.27 - Pénzvesztésre felkészülni!
- 2015.06.29 - Félretennél? Előbb számolj!
- 2015.03.26 - Betétesek: ez fájni fog
További kapcsolódó anyagok