Így mentené az adósokat a felügyelet
2013. március 6. Korlátlan időre tolná ki az árfolyamgát igénybevételének határidejét a felügyelet. Minden devizahitelesnek 5 évig járna a védelem, és az adós ismét igénybe vehetné az árfolyamgátat, ha a gyűjtőhitelt törlesztette – ez áll Szász Károlynak, a PSZÁF elnökének javaslatában.Az árfolyamgát 2013. március 29-i határidejét korlátlan időre kitolnák – ez áll a PSZÁF elnökének, Szász Károlynak a javaslatában, ami január vége óta fekszik a kormányzat asztalán. (A határidő kitolásának ötletéről korábban itt írtunk.) A devizahitelek átlagos hátralévő futamideje 12 év, így mindössze 7 év nem lenne védett az adósok számára. (Az árfolyamgátról minden fontos tudnivalót itt talál.) A javaslat szerint a jövőben a hátralévő futamidő alatt bármikor beléphetne az árfolyamgátba a devizahiteles, az sem korlátozná, hogy mennyi ideig tart még a törlesztés.
A felügyelet hatástanulmánnyal kiegészítve küldte el javaslatát, amely a határidő kitolásán kívül több más elemet is tartalmaz. Noha eredetileg 2017. június 30-án járna le a programba belépett adósok számára az árfolyamrögzítés, a javaslat szerint minden belépő 60 hónapig törleszthetne rögzített árfolyamon. Azok is, akik már beléptek a rendszerbe – mondta Binder István, a felügyelet szóvivője portálunknak.
A felügyelet lehetővé tenné az adósoknak azt is, hogy ha lejárt az árfolyamgát 5 éves, védett periódusa, akkor a gyűjtőhitel-számlán felhalmozott adósság kifizetése után ismét belépjenek az árfolyamgát rendszerébe. Így reális lehetőséget látnak arra, hogy néhány éves törlesztés, és a gyűjtőhitel kifizetése után ismét védve legyen az ügyfél. A felügyelet szerint ezen a módon lehetne kezelni a devizahiteles problémát.
Címkék: árfolyamgát, Szász Károly, PSZÁF, Binder István, felügyelet, devizahiteles
Kapcsolódó anyagok
- 2013.05.25 - Mégis mindörökké árfolyamgát?
- 2013.04.29 - Megmenekülhetnek az AXA devizahitelesei
- 2013.04.11 - Amikor a bank fogva tart
- 2013.03.27 - Miért nem keresettebb az árfolyamgát?
- 2013.03.08 - Ezermilliárd felett az árfolyamvédett kölcsön
- 2013.03.07 - Megmenekül minden devizahiteles?
- 2013.03.06 - Devizahitelek: hibásak a számítások
- 2013.02.08 - Árfolyamgát: elmaradt a megugrás
- 2013.01.17 - Mindörökké árfolyamgát?
- 2013.01.03 - Senkit sem érdekel az árfolyamgát?
- 2012.12.18 - Kitolták az árfolyamgát határidejét
- 2012.12.11 - Árfolyamgátas átverések
- 2012.12.05 - Kétharmad lemaradhat a védernyőről
- 2012.11.12 - Árfolyamgát: tévhitek és félelmek
- 2012.11.06 - Devizahitelesek: nem kell az ajándék-pénz?
- 2012.11.05 - Árfolyamgát: vészesen közel a határidő
- 2012.10.01 - Árfolyamgát: eltérően látja a szaktárca és a PSZÁF
- 2012.09.06 - Árfolyamgát: sok közszolga lemaradt
- 2012.08.08 - Vakrepülés az árfolyamgát?
- 2012.08.05 - Árfolyamgát: duplázást hozott a június
- 2012.07.31 - Árfolyamgát: újabb állomás
- 2012.06.01 - Lakáshiteleseknek mától árfolyamgát
További kapcsolódó anyagok