Nem csak az ügyes tippelés hozhat szép pénzt
2021. június 10.
A Budapesten holnap kezdődő foci EB nem csak a sportrajongókat érdekelheti. A tapasztalatok szerint az EB-k jól hozhatnak a sportszergyártókba fektetőknek. A fantáziát amúgy a fogadóirodák sem csak a megszokott módon indíthatják be.
Az Equilor Befektetési Zrt. szakértői azzal a gondolattal játszottak el, hogy az Európa Bajnokság milyen különleges lehetőségeket jelent a befektetők számára. Elemzésük szerint, noha az utóbbi időkben új szereplők is megjelentek a sportszergyártók között, a mezek eladásában a két legnagyobb versenyző továbbra is a Nike és az Adidas. A két társaság az Európa-bajnokság válogatott csapatainak több mint kétharmadát szolgálja ki. Bár 2020-ban a járvány hatására mind a két vállalat árbevétele és eredménye is visszaesett, a bezártság talán kimondottan pozitív hozadéka, hogy sikeresen és gyorsan tudták felpörgetni e-kereskedelmi csatornáikat.
Érdekességképp megnézték, hogy az 1996 óta az Európa-bajnokságokat követően hogyan muzsikáltak ezek a részvények. A vizsgálat során azt feltételezték, hogy a befektető az EB nyitónapján vásárolta meg a vállalatok részvényeit, amelyeket aztán év végéig tartott. Az Adidas átlagos teljesítménye az elmúlt hat EB után 6,4 százalék volt, miközben a német tőzsdeindex, a DAX átlaga 3,2 százalék. A Nike és az S&P500 index teljesítménye még jobban eltért: a sportszergyártó árfolyama átlagosan szintén 6,4 százalékkal emelkedett, miközben az index 2 százalékot esett. Bár az idei év teljesítményét beárnyékolhatja a koronavírus, a fokozott járványügyi szabályok miatt kevesebb mez és szurkolói relikvia találhat gazdára, az azonban látható, hogy az EB éveiben az elmúlt három alkalommal szinte minden esetben kétszámjegyű árbevétel-bővülést értek el a vállalatok.
A piac amúgy mindkét vállalatot agresszíven értékeli. A Nike előre tekintő P/E rátája 40 fölött, míg az Adidasé alig 40 alatt van. Az elemzők a két társaság jelentős növekedésére számítanak. Úgy vélik, hogy részvényeik a járvány ellenére idén is jól fognak szerepelni, de a portfólióban az Adidas túlsúlyozását javasolják, a számításokban alapul vett, mintegy féléves, de akár ennél hosszabb időtávra is.
A sportfogadásokkal és szerencsejátékokkal foglalkozó Entain az Egyesült Királyság vezető bukmékere, több mint 3000 fogadóirodával rendelkezik. Az Equilor szerint az EB kedvezően hathat a cég eredményeire és ezzel a részvényárfolyamra is.
Ha valaki 2012-ben az EB előtt vett a részvényből, és tartotta év végéig, akkor 52 százalék nyereséget érhetett el, míg a brit index, a FTSE250 ugyanezen időszak alatt csupán 15,7 százalékot hozott a konyhára. 2016-ban az Entain részvényárfolyama az EB-t követő fél évben 8,4 százalékkal gyarapodott, míg a FTSE250 csak 7,43 százalékkal. Most az Equilor szerint a pandémia még segítette is az online fogadások üzletágat, mivel az embereknek több pénzük maradt fogadni. Az Equilor szerint az elkövetkezendő három esztendőben átlagosan 8 százalékkal emelkedhetnek a cég bevételei, ami meredek egy részvényre jutó nyereségnövekedéssel párosulhat.
A hitelközvetítő Money.hu közbejárta, miként lehet fogadni a meccsekre. Számba vették az oddszokat, de azt is, melyik banknál milyen bankkártya használható ilyen célra. Az ügynökportál több cikkben foglalkozott azzal is (ami azért jobban a profiljukba vág), hogy a kereskedelmi partnereknél jelen lévő, áruhiteleket kínáló bankok miként igyekeznek meglovagolni a különleges eseményt.
A nulla hiteldíjas (amikor csak a kölcsönként felvett pénzt kell visszafizetni, arra semmilyen egyéb teher nem rakódik) ajánlatokat a tévévételi kedv feléledésének reményében dolgozhatták ki. A foci EB ugyanis tipikusan lökést ad a készülékvételnek. A Media Markt viszont arról beszélt, hogy nem minden van úgy, ahogy korábban, a koronavírus járvány ugyanis alaposan átírta a vásárlási trendeket. A vállalat szerint leginkább 2020 tavaszán, illetve tavaly év végén pörgött fel a televíziók iránti kereslet, az első és a második járvány hullám idején vásárolták a legtöbb készüléket. Azért persze remélték, hogy „last minute” most is valamennyire felfut a kereslet.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: befektetés, részvény, árfolyam, foci, hitel, kölcsön, bankok, televízió
Így lehet jól keresni a foci EB-n
Fotó: Balogh Zoltán, MTI

Sportfogadás helyett vegyünk fogadóirodát

Kapcsolódó anyagok
- 2021.06.23 - Az EB-részvétel inkább hozza, mint viszi a pénzt
- 2021.06.18 - Ha gólokban nem is, lakásdrágulásban világbajnokok vagyunk
- 2021.06.08 - Újabb csúcson a magyar tőzsdeindex
- 2021.06.07 - Kockázatvállalási kedvet is hozott a járvány
- 2021.05.19 - A pénzbeáramlás tartotta fenn a vagyonnövekedést
- 2021.05.17 - Az április így segítette a befektetéseket
- 2021.04.16 - Szeretik a megtakarítók ide tenni a pénzüket
- 2021.04.09 - Ezek most a legjobb alapkezelők
- 2020.05.07 - A focistákat is leértékeli a járvány
További kapcsolódó anyagok