Így kaphat hűtő- és mosógépre pénzt az államtól
2017. augusztus 7. Már az első órában 4 ezer igénylés érkezett az észak-alföldi régióban a lakossági hűtő-, fagyasztó, mosó-, illetve szárítógépek ma némiképp váratlanul megnyitott pályázatára. A kiírást még május elején tették közzé. Mutatjuk a részleteket.Sajtótájékoztatón jelentette be ma Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára, hogy ma elindult a háztartási nagygépek csereprogramja. A pályázati kiírásról vagy a pályázati felületről sem a kormány weblapján, sem a sajtóban megjelent cikkek nem ejtettek szót. Nehéz nem arra gondolni, hogy azért, mert akiket illet, azok úgyis tudnak már mindent. (A szemfülesek egyébként augusztus 4-e, péntek déltől tölthették ki előzetesen a pályázati adatlapokat.)
Erre utalhat az is, hogy – mint az államtitkár elmondta – a nyitás utáni első órában már 4 ezer igénylés érkezett a sort nyitó észak-alföldi régióban. Képünkön láthatóak a további határidők, és az a cím is, ahol a pályázat benyújtható. Aki jelentkezni akar (és bízik abban, van esélye), ott nyújthatja be jelentkezését. A belépéshez Ügyfélkapu regisztráció szükséges. (A képre kattintva kinyílik a pályázati oldal, ahol folyamatosan frissül a tájékoztatás a pályázatok állásáról.)
A pályázatra rendelkezésre álló keretösszeg 600 millió forint. A jelentkezők 25-45 ezer forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak. A legalacsonyabb összeg az A+ energia-besorolású berendezésekre jár, ott kikötés még az is, hogy a támogatás a vásárlás időpontjában érvényes bolti ár 50 százaléka, de legfeljebb 25 ezer forint lehet. A pénz kizárólag a pályázati portálon található „Regisztrált kereskedők listáján” szereplő kereskedőtől beszerzett háztartási nagygépek cseréjéhez jár (a régebbi, korszerűtlenebb gépet le kell adni).
A 600 millió forintos támogatási keret szükség esetén az igényeknek megfelelően növelhető, legalább 50 ezer pályázatra lehet számítani – hangsúlyozta az államtitkár.
A programban részt vevő kereskedők köre folyamatosan frissül a pályázat honlapján –mondta Szabó Zsolt. Bár logikus lenne, hogy még a pályázat beadása előtt megnézhessük, hol, és különösképp, hogy mennyiért szerezhető be a vágyott új berendezés, erről semmilyen információt sem találtunk.Az államtitkár beszélt arról is, hogy folyamatban van a kazáncsere program kiírásának módosítása. A változtatás lényege: támogatást nem csak kondenzációs kazánokra adnak, és a korlátozottan cselekvőképes ingatlantulajdonosok is pályázhatnak. Így bővül a támogatások köre az október 15-ig tartó, és még csaknem 1 milliárd forintos szabad kerettel rendelkező pályázaton. A következő támogatást gázkonvektorok cseréjére írják ki, a várhatóan szeptember 20-tól régiónként megnyíló program már a jövő héten megjelenik. Érdemes lehet tehát a pályázati oldalt folyamatosan böngészni.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: energiahatékonyság, pályázat, támogatás, Otthon Melege Program, hűtőgép, mosógép
Kapcsolódó anyagok
- 2018.11.22 - Mindenki kap pénzt hűtő- és mosógépcserére, aki pályázott
- 2018.11.19 - Lefagyott az állami hűtőgépcsere
- 2018.08.10 - Csak majdnem tízévente cserél hűtőt a magyar
- 2017.12.07 - Megemelik a hűtőcsere keretét
- 2017.09.21 - A konvektorcsere buktatói
- 2017.08.17 - Átszabják a lakossági házfelújítás támogatását
- 2017.08.16 - Légy résen, ha állami pénzt akarsz hűtőre és mosógépre
- 2017.08.10 - Gyakorlati tanácsok a hűtő- és mosógépcseréhez
- 2017.06.13 - Könnyebb lesz mosógépet, hűtőt, klímát választani
- 2017.02.22 - Kormánydöntésre vár az Otthon Melege Program
- 2016.07.21 - Jól befűtött a kormány az Otthon Melege pályázóinak?
- 2015.10.28 - Ezek a legtakarékosabb háztartási berendezések
- 2014.10.17 - Kazán-, hűtő-, ablakcsere: módosultak a határidők
- 2014.09.22 - Ingyenpénz kazán-, ablak- és hűtőcserére: várhatsz
További kapcsolódó anyagok