Interjú Holoda Attila energiaipari szakértővel
2026. augusztus 25.
A rezsicsökkentést nem szabad eltörölni, de feltétlenül át kellene alakítani. Egy ötös fokozatú skála alapján kellene megszabni, ki mennyit fizet – javasolja Holoda Attila energiaipari szakértő, aki a rezsicsökkentés 2013-as bevezetése előtt, még 2012 őszén államtitkárként is tett efelé lépéseket. További indítványa egy energetikai stratégiai bölcsek tanácsának a felállítása
Azénpénzem: Milyen összefüggés van a rezsicsökkentés és a jelenlegi már-már kritikus magyarországi energetikai válsághelyzet kialakulása között?
Holoda Attila: Egyrészt – főleg a 2022-es „rezsicsökkentés csökkentése” előtt – az egyöntetűen mindenkire vonatkozó fix ár miatt nem figyeltek oda az emberek a fogyasztási mennyiségre. Ezen kicsit módosított ugyan a rezsicsökkentés 2022 augusztusi csökkentése, de az sem szólt bele a napi fogyasztásba, viszont a magas ár fenyegetettsége miatt, az emberek megtalálták a termosztátot a lakásukban, azaz elkezdtek odafigyelni arra, hogy lehetőség szerint ne lépjék túl azt a mennyiséget, ami után még kedvezményes tarifát szabtak meg. De nem is ez volt az igazi hatása, hanem az, hogy a 2013-ban bevezetett lakossági árral párhuzamosan az energiahivatal elkezdte kigyomlálni a szolgáltatók számára jogosan felmerülő működési, karbantartási költségeket is – és ez nem csak a villamosáramra, hanem a gázra és a vízre is vonatkozik. Ennek következtében nem csak a most is jelenlévő, német tulajdonú EOn, de az akkor még az itt lévő francia, más német, olasz szolgáltatók elkezdték csökkenteni a saját költségeiket. Persze ez nem azt eredményezte, hogy az anyacégek vezetői autójának a méretét vették vissza, nem is a vezetői béreket, hanem a lényeges költségeket, a saját felhasznált energia, a szükséges kezelői és mérnöki létszám, a karbantartás, a szükségessé váló javítások, a rendelkezésre állás költségeit. Így persze már a rendszer felújítására, a folyamatos korszerűsítésére sem jutott annyi pénzt, amennyi kellett volna. Habár az emberek a lakossági fórumokon gyakran érvelnek azzal, hogy a kilencvenes években ők egyszer már hozzájárultak a rendszer létrehozásához, de azt elfelejtik, hogy minden rendszert fenn kell tartani, a rendszereket működtetni kell. Ahogy egy ház, vagy az otthoni autó fenntartása esetében is történik. Mintha az emberek ezt nem akarnák megérteni.
A.: Arra persze jó volt a rezsicsökkentés, hogy a politika harsoghassa, milyen olcsó nálunk az energia.
H.A.: Igaz, mindig arra hivatkoztak, hogy bezzeg a német, a holland rezsidíjak messze a magyar felett vannak. Persze arra már nem tértek ki, hogy ott a bérek, a jövedelmek is sokkal magasabbak, mint idehaza. Nem véletlen, hogy a magyar munkások tízezrei inkább külföldre mennek dolgozni. Az alapproblémát a bérszínvonal jelenti, de persze egyszerűbb volt a felülről vezérelt rezsicsökkentést bevezetni, mint elérni a bérek felzárkóztatást az EU-s bérekhez. Mert persze, ha a bérek úgy emelkedtek volna, mint az uniós csatlakozáskor ígérték, mi is könnyebben ki tudnánk fizetni a magasabb energiaárakat. Hogy nálunk a legolcsóbb a rezsidíj? Valóban így van, hiszen nálunk egy 80 négyzetméteres ház esetében mintegy 120 euró, Hollandiában meg 170-180, Németországban meg 190-200 euró, de azt meg jól tudjuk, hogy közben a bérek és a jövedelmek közötti különbség ennél is nagyobb.
A.: Mennyiben okolható a rezsicsökkentés miatti költségvisszafogás a kialakult válsághelyzetért?
H.A.: Ahogy említettem a rezsicsökkentés nem csak abba szólt bele, hogy 2013-ban befixálta az árakat, hanem a költségek drasztikus meghúzása miatt abba is, hogy a rendszerek fenntartására mennyit fordítunk – ez a spórolás pedig idővel meghibásodásokat eredményezett. A leglátványosabban mostanság éppen a víziközmű rendszereknél következett ez be, mellesleg nem véletlenül, hiszen a vízközműveket jellemzően nem mindenütt privatizálták a rendszerváltás után, elsősorban azokat inkább az önkormányzatok vették át, akiknek egyre szűkösebb keretből jutott csak pénz a korszerűsítésre és fenntartásra. Közben a földgáz-, és villamosrendszereket a kilencvenes évek közepén magánkézbe adták – ostorozták is emiatt eleget az akkori szoci kormányt, holott erre szükség volt, már csak amiatt is, mert az ország akkor anyagi helyzetében, enélkül nem tudtuk volna rendbe hozni ezeket a rendszereket. És azért azt is tudni kellene, hogy ezek a cégek nem csak elvitték a profit egy részét, de közben sok fejlesztési, korszerűsítési forrást hoztak be. 2013 elején, a rezsicsökkentés kezdetén felháborítónak harsogták, hogy lám a németek 1000 milliárd osztalékot vettek ki és vittek ki országból, csak éppen arról „feledkeztek meg”, hogy ezt megelőzően meg 4-5 ezer milliárd forintot behoztak fejlesztésre. A mainál sokkal rosszabb lenne ma a közművek helyzete, ha nem lett volna privatizáció.
A.: Az önkéntes spórolásra való kormányzati felhívás nyomán komolyan visszafogta energiafogyasztását a lakosság is. Ez azt jelenti, hogy amúgy nagyon pazarlunk?
H.A.: Vannak erre információim nekem is, amelyekből azért sokkal inkább az derült ki, hogy a lakosság széles rétegei valójában nem nagyon foglalkoztak a takarékossággal a mostani felhívás nyomán, kivéve az erősen energiatudatos fogyasztói réteget, ezért nem is volt észrevehető az ő spórolásuk, inkább a nagyvállalati nagyfogyasztók önként vállalt felajánlásai vezettek nagyobb megtakarításhoz. Megjegyzem, nem volt túlságosan szép a miniszterelnök részéről, hogy azzal fenyegetőzött, hogy az a vállalat, amely nem teljesíti az önként felajánlott megtakarítást, az szankciókra számíthat, hiszen ez oda vezethetett, hogy többen ezek után nem is ajánlottak fel semmit. Ugyanakkor nagyon helyesen a miniszterelnök odafigyelt arra, hogy dicsérje és ösztönözze a lakosságot, ez pedig lélektani szempontból helyes volt, dacára annak, hogy nem hozott látványos eredményt ez a spórolás, még ha voltak is olyanok, akik tényleg odafigyeltek arra, mikor, mennyit fogyasztanak. Leginkább az egész életüket tudatosabban szervezők voltak azok, akik délután 5-ig lehűtötték a lakást, s akkor kikapcsolták a klímát, amit nem is használtak este tízig, akik ezen az idősávon kívül mostak, mosogattak, takarítottak. Tudni kell, hogy a hazai villamosenergia fogyasztás fajsúlyos része a lakossági fogyasztás, s mivel ez utóbbiban nem volt látványos csökkenés, ezért van még mit keresnünk az energiatudatosság terén.
A.: Vezethet-e egyfajta pozitív személetváltáshoz mindaz, ami az elmúlt hetekben történt?
H.A.: Mindenképpen. Láthatóan az emberek elkezdtek foglalkozni az energiával, a fogyasztásukkal, akiknek van saját applikációja, azon is elkezdték követni és figyelni ezt és már önmagában eredmény. Közben megjelent egy új internetes hazai fejlesztésű oldal, a holadelej.hu, ami áttekinthetően, érthetően annyi plusz infót adott az átlagemberek számára is, hogy tömegesen elkezdték nézegetni, és a saját szemükkel győződni meg arról, döbbenni rá arra, hogy „hoppá, tényleg érdemes nem akkor, hanem ekkor bekapcsolni a mosógépet, a klímát, stb.”. Ez simán lehet az energiatudatosság első lépése. Bár persze az emberek tudják, hogy számukra – a rezsicsökkentés miatt - mindig ugyanannyiba fog kerülni az áram, de nem árt tudatosítani bennük, hogy a villamosenergia ára napon belül elképesztő ugrásokat produkál, volt olyan is, hogy – a nullához viszonyítottan – mínusz 4-500, illetve plusz 3-400 euró közeli árakat láttunk. A negatív ár egy érdekes jelenség, nem is mindenki tudja hova tenni. Ez azt jelenti, hogy mivel sokkal többe kerül a nagy atom, szén és olajos erőműveknek a leállítása, majd újraindítása, inkább fizetnek csak azért, hogy termeljenek. A paksi erőmű esetben mára mindenki megtanulta, hogy teljesen leállítani hatalmas pluszköltségeket és időt jelentene, de mondjuk a Mátrai szenes erőművet sem olyan egyszerű lekapcsolni, szemben a földgázos üzemű erőművekkel, amelyek termelését viszonylag könnyű szabályozni nullától százig. Az időjárás és napszakfüggő megújuló erőművek (nap- és szélerőművek) termelését pedig – mondhatni – a Jóisten szabályozza.
A.: Mit lehetne és kellene tenni most Magyarországon ezen a téren?
H.A.: Nem először mondom: a jónép felhívása, vagy a cégek fenyegetése helyett inkább el kellene terjeszteni az okosmérők rendszerét annak érdekében, hogy a szolgáltatók a fogyasztáshoz illesztett lakossági csomagot kínáljanak az egyes fogyasztóknak. Ez pont olyan, mint amikor bejöttek a mobiltelefonok, akkor a szolgáltatók egy idő után rájöttek arra, hogy a fiatalok inkább sms-eket küldözgetnek, az idősek meg főként beszélnek. S elkezdtek személyre szabott csomagokat kínálni. Ugyanezt meg lehetne csinálni a villamosenergiával is, hiszen nagy eltérés van a lakossági fogyasztók szokásai között, de ezt persze csak akkor lehetne kidolgozni, ha mindenki (szolgáltató és fogyasztó egyaránt) látna mindent, de sajnos egyelőre még nincsenek széleskörben elterjesztve az okosmérők, és ahol van ilyen, ott pedig a lakossági fogyasztók hozzáférése az adatokhoz sem megoldott még. Pedig elvben ki lehetne deríteni, hogy ki, mikor, hogyan fogyaszt, a napközbeni, idősávos szokáshoz megfelelően ajánlani a tarifát, csomagot a fogyasztóknak. De sokszor már önmagában a szembesítés is segít abban, hogy kialakuljon egyfajta tudatosság. Mindenki ismeri a példát: lakott területre behajtva sokszor találkozunk egy kis helyileg felszerelt traffipax-szal, amely kiírja, hogy mennyivel megyünk, s ilyenkor automatikusan lelassítunk, holott tudjuk, ezek a kis műszerek csak mérnek és kijeleznek, büntetni nem büntetnek, mégis odafigyelünk a sebességünkre. Ennek mintájára például, ha már az MVM applikáció ott van az okos telefonokon, akkor a szolgáltató akár azt is megtehetné, hogy délután 5-kor szétküld egy sms-t a fogyasztónak, arra kérve őt, hogy az elkövetkező órákban fogja vissza a fogyasztását, időzítse máskorra, miután éppen felment az áram ára, s jelenleg ennyibe és ennyibe kerül az adott fogyasztás az országnak. Nem kellene sem szankcionálni, sem szankciókkal fenyegetni a fogyasztót, sem jutalommal csábítani, csak jelezni, hogy éppen mi a helyzet, s kérni az együttműködés, s szembesíteni a pillanatnyi valósággal.
A.: Ha piaci árassá válna az energia, akkor nagyon sokan nem tudnák megfizetni, még annyira sem, mint most. Akkor mi a megoldás?
H.A.: A rezsicsökkentés valamilyen rendszerét fenn kell tartani, persze nem azt az egyenlősdit, amit Orbánék 2013-ban bevezettek. nyilvánvaló, hogy egyszerűbb volt a rezsicsökkentésnek ez a módja, holott független számítások is bizonyítják, hogy a közösből kompenzáljuk a nemzetközi energiaárak emelkedése okozta drágulást. Arra azért szeretném felhívni a figyelmet, hogy van itt egy tisztázandó kérdés: az pedig a rendszerhasználati díj kérdése, aminek kapcsán még a politikusok is szívesen felülnek annak a demagóg dumának, hogy micsoda dolog ennek a drágasága, micsoda dolog, hogy ez a díj az ötszöröse az áram áránál. Holott valójában nem a rendszerhasználati díj a magas, hanem a villamosáram ára alacsony! Ha ez utóbbinak nem lenne a többszöröse az előbbi, akkor fel sem tűnne az embereknek. A 2022-es rezsicsökkentés csökkentése előtt éppen egy hónappal alakították át ezt a struktúrát. Addig 12 forint volt az áram ára, 16 forint a rendszerhasználati díj, 8 forint az adó. Aztán 2022 július elejétől ezt átszabták úgy, hogy az áram árát levitték 5 forintra (miközben az egész világon drasztikusan emelkedett a villamosenergia ára!), a rendszerhasználati díj meg felemelkedett 23 forintra, az adó maradt ugyanúgy 8 forint. A végösszeg nem változott nagyjából 36 forint kilowattóránként, így nem is figyelt fel ré senki.
A.: Azért a leginkább az szúrja az emberek szemét, hogy Mészáros Lőrinc ebből egyre csak gazdagodik...
H.A.: Tegyük ezt tisztába! Egyrészt Mészáros csak a saját üzemeltetési területén, az Opus Titász révén a Tiszántúlon szedi ezt a díjat, tehát csak egy a sok szereplő között, ahol éppen úgy jelen van az MVM, a MAVIR, az EOn is. A villamos energia átviteli és elosztó rendszerek fenttartásához pénz kell, az ottani dolgozókat fizetni kell, a gépeket, autókat működtetni kell, de kell pénz karbantartásra és fejlesztésre is. Persze nem azt mondom, hogy nem marad nekik belőle profittartalom is, igen gyarapodik általa magyar, német, vagy éppen az állami tulajdonosok vagyona, ez maga a törvényileg garantált tőkemegtérülés, ami minden befektetőnek biztosított. Valójában az energiafogyasztásnál az igazán nagy gondot az okozza, hogy a magyar lakosság a meglévő jövedelem szintje és a megtakarításai mellett nem képes egyelőre megfizetni az energia piaci árát. Pontosabban van egy olyan réteg, amelyik gond nélkül képes rá, de van egy jelentős társadalmi réteg, amelynek visszatérő, havi problémát jelent a rezsidíjak kifizetése, s vannak akár olyanok is, akik nem is tudják kifizetni – ismert sokak dilemmája: élelmiszert, gyógyszert vagy energiát fizetnek kevéske pénzükből.
A.: A rezsitámogatást tehát Ön szerint sem lenne szabad eltörölni. Akkor hogyan oldaná meg ezt a tényleg óriási problémát?
H.A.: Egyszerűen nem lenne szabad mindenkinek egyforma kedvezményt biztosítani. Van, akinek több támogatást kellene nyújtani alacsonyabb rezsidíj lévén, függetlenül attól, hogy önhibájából vagy önhibáján kívül van olyan helyzetben, hogy létkérdés lenne ez a számára. Vannak olyan szociális rétegek, amelyeknek így kellene méltányosabbá tenni a rezsicsökkentett rendszert, miközben az említett tehetősebb lakossági körön belül piaci területre kellene kivinni az energia díját. Még államtitkárként, 2012 szeptemberében készítettem is egy javaslatot erre – mondjuk, lett is belőle botrány. A lényege az volt, hogy a lakosság felső rétege, nagyjából 6 százaléka átkerülhetne a piaci árazásba, ők azok, akiknek annyi a pénzük, hogy nem érdekli a rezsidíj nagysága. A lakosság 94 százaléka esetén pedig lett volna több fizetési sáv, a legvégén még olyan réteg is, akik esetében még a jelenleginél is alacsonyabbra kellene állítani a díjat. Az egyik fedezetéből finanszírozható lenne a másik. Államtitkárként az akkori EMMI-től (Emberi Erőforrások Minisztériuma) kértem a lakosság szociális helyzetére vonatkozó adatokat ehhez a sávos rendszerhez, amire azt a választ kaptam, hogy ilyen adatok nincsenek, amit – olyan összekacsintósan – azzal magyaráztak, hogy Magyarországon köztudottam „összenépi sport” a tényleges jövedelmek eltitkolása, s az adótrükközés, így a nyilvántartásuk egyáltalán nem használható fel erre.
A.: Milyen modellt tartana alkalmasnak a differenciált rezsidíj megállapítására, és így a rendszer igazságosabbá és ténylegesen fenntarthatóvá tételére?
H.A.: Szerintem egy ötös skála alapján lehetne meghatározni egy méltányos rendszert. Nem tehetjük meg, hogy nem figyelünk a szociális helyeztre, ebbe egyértelműen be kellene vonni az önkormányzatokat, hiszen ők azok, akik a legjobban ismerik a polgáraik valós jövedelmi viszonyait. Tudom, hogy ez bonyolultabb, mint egy egységes energiadíjat alkalmazni, és annak megfelelő modellt fenntartani. Éppen ezt lovagolták meg Orbánék.
A.: Mi fog Ön szerint lépni a kormány? Egyáltalán, milyen mozgástere van?
H.A.: Valamilyen módon hozzá fognak nyúlni az energiaárakhoz, már folyik az energiastratégia megalkotása. Szükség is van rá, mert ismét emelkednek a nemzetközi árak, miközben a lakosság jóval kevesebbet fizet, s az államnak ezt a különbséget ki kell pótolnia. Azzal nincs probléma, hogy az állam a közös pénzből fordít erre, de a „mindenki egységesen-t” el kellene végre felejteni. Részemről akár azt is el tudom képzelni, hogy legyen egy olyan réteg, amely egy bizonyos létfenntartáshoz szükséges fogyasztási mértékig ingyenességet kap. Azzal persze tisztában vagyok, hogy a politikusok szívesen felülnek a demagógiának, maga a miniszterelnök is mondott már olyat, hogy el fogják törölni, vagy legalább drasztikusan csökkenteni fogják a rendszerhasználati díjat. Pedig pont nem ahhoz kellene hozzányúlni, hiszen említettem, hogy azok az energetikai rendszerek fenntartásához és folyamatos fejlesztéséhez szükségesek. Az új díjrendszer kialakításába pedig ahogy említettem, be kellene vonni az önkormányzatokat is, amelyek a legjobban ismerik a lakosság valós szociális helyzetét, s ők tudnak erre vonatkozó információkkal, adatokkal szolgálni.
A.: Egyeztettek-e Önnel ebben a témában?
H.A.: Voltam már egy rövid találkozón kormányzati vezetőkkel, de hát abba a beszélgetésbe nem sok minden fért bele. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy senki zsebében – engem is beleértve – nincs a bölcsek köve. Éppen ezért érdemes lenne elgondolkodni mondjuk egy energetikai stratégiai tanács felállításán, amelybe helyet kapnának villamosenergiai, közüzemi, gázipari, vízügyi gyakorlati szakemberek, stratégiai szakértők, közgazdászok és jogi szakértők. Szerintem, nincs olyan energetikai szakértő, aki ne segítene szívesen. Ezért csak a szándék, a hajlam függvénye ezt meglépni, jelezni, hogy a kormány is kíváncsi a véleményükre, meghallgatja, amit mondanak. Azt látjuk, hogy a miniszterelnök szereti saját maga elmondani az éppen aktuális energetikai helyzetet és az intézkedéseket, de mindenképpen a javára szól, hogy előtte konzultál az adott szakterület szakembereivel, majd azt közérthetően kommunikálja a közvéleménnyel. Szoktuk mondani, hogy két szakembernek minimum három véleménye van, a sajátja és a főnökéé – ezért kellene több helyről összegyűjteni a véleményeket. És persze ebben helye van és lehet a politikai szempontoknak is. De egy biztos, az embereknek és politikusoknak egyaránt meg kellene érteniük, hogy az energiaellátással, a vízgazdálkodással összefüggő teendőket nem lehet négy év alatt megoldani, ezek több kormányzati cikluson átívelő, mindannyiunk érdekében szükségesen elvégzendő feladatok.
Szerző: N.Vadász Zsuzsa
Címkék: energia, rezsicsökkentés, áram, Holoda Attila, energiaipari szakértő
Így átalakíthatnák át a rezsicsökkentést
Fotó: holadelej.hu
Azénpénzem: Milyen összefüggés van a rezsicsökkentés és a jelenlegi már-már kritikus magyarországi energetikai válsághelyzet kialakulása között?
Holoda Attila: Egyrészt – főleg a 2022-es „rezsicsökkentés csökkentése” előtt – az egyöntetűen mindenkire vonatkozó fix ár miatt nem figyeltek oda az emberek a fogyasztási mennyiségre. Ezen kicsit módosított ugyan a rezsicsökkentés 2022 augusztusi csökkentése, de az sem szólt bele a napi fogyasztásba, viszont a magas ár fenyegetettsége miatt, az emberek megtalálták a termosztátot a lakásukban, azaz elkezdtek odafigyelni arra, hogy lehetőség szerint ne lépjék túl azt a mennyiséget, ami után még kedvezményes tarifát szabtak meg. De nem is ez volt az igazi hatása, hanem az, hogy a 2013-ban bevezetett lakossági árral párhuzamosan az energiahivatal elkezdte kigyomlálni a szolgáltatók számára jogosan felmerülő működési, karbantartási költségeket is – és ez nem csak a villamosáramra, hanem a gázra és a vízre is vonatkozik. Ennek következtében nem csak a most is jelenlévő, német tulajdonú EOn, de az akkor még az itt lévő francia, más német, olasz szolgáltatók elkezdték csökkenteni a saját költségeiket. Persze ez nem azt eredményezte, hogy az anyacégek vezetői autójának a méretét vették vissza, nem is a vezetői béreket, hanem a lényeges költségeket, a saját felhasznált energia, a szükséges kezelői és mérnöki létszám, a karbantartás, a szükségessé váló javítások, a rendelkezésre állás költségeit. Így persze már a rendszer felújítására, a folyamatos korszerűsítésére sem jutott annyi pénzt, amennyi kellett volna. Habár az emberek a lakossági fórumokon gyakran érvelnek azzal, hogy a kilencvenes években ők egyszer már hozzájárultak a rendszer létrehozásához, de azt elfelejtik, hogy minden rendszert fenn kell tartani, a rendszereket működtetni kell. Ahogy egy ház, vagy az otthoni autó fenntartása esetében is történik. Mintha az emberek ezt nem akarnák megérteni.
A.: Arra persze jó volt a rezsicsökkentés, hogy a politika harsoghassa, milyen olcsó nálunk az energia.
H.A.: Igaz, mindig arra hivatkoztak, hogy bezzeg a német, a holland rezsidíjak messze a magyar felett vannak. Persze arra már nem tértek ki, hogy ott a bérek, a jövedelmek is sokkal magasabbak, mint idehaza. Nem véletlen, hogy a magyar munkások tízezrei inkább külföldre mennek dolgozni. Az alapproblémát a bérszínvonal jelenti, de persze egyszerűbb volt a felülről vezérelt rezsicsökkentést bevezetni, mint elérni a bérek felzárkóztatást az EU-s bérekhez. Mert persze, ha a bérek úgy emelkedtek volna, mint az uniós csatlakozáskor ígérték, mi is könnyebben ki tudnánk fizetni a magasabb energiaárakat. Hogy nálunk a legolcsóbb a rezsidíj? Valóban így van, hiszen nálunk egy 80 négyzetméteres ház esetében mintegy 120 euró, Hollandiában meg 170-180, Németországban meg 190-200 euró, de azt meg jól tudjuk, hogy közben a bérek és a jövedelmek közötti különbség ennél is nagyobb.
A.: Mennyiben okolható a rezsicsökkentés miatti költségvisszafogás a kialakult válsághelyzetért?
H.A.: Ahogy említettem a rezsicsökkentés nem csak abba szólt bele, hogy 2013-ban befixálta az árakat, hanem a költségek drasztikus meghúzása miatt abba is, hogy a rendszerek fenntartására mennyit fordítunk – ez a spórolás pedig idővel meghibásodásokat eredményezett. A leglátványosabban mostanság éppen a víziközmű rendszereknél következett ez be, mellesleg nem véletlenül, hiszen a vízközműveket jellemzően nem mindenütt privatizálták a rendszerváltás után, elsősorban azokat inkább az önkormányzatok vették át, akiknek egyre szűkösebb keretből jutott csak pénz a korszerűsítésre és fenntartásra. Közben a földgáz-, és villamosrendszereket a kilencvenes évek közepén magánkézbe adták – ostorozták is emiatt eleget az akkori szoci kormányt, holott erre szükség volt, már csak amiatt is, mert az ország akkor anyagi helyzetében, enélkül nem tudtuk volna rendbe hozni ezeket a rendszereket. És azért azt is tudni kellene, hogy ezek a cégek nem csak elvitték a profit egy részét, de közben sok fejlesztési, korszerűsítési forrást hoztak be. 2013 elején, a rezsicsökkentés kezdetén felháborítónak harsogták, hogy lám a németek 1000 milliárd osztalékot vettek ki és vittek ki országból, csak éppen arról „feledkeztek meg”, hogy ezt megelőzően meg 4-5 ezer milliárd forintot behoztak fejlesztésre. A mainál sokkal rosszabb lenne ma a közművek helyzete, ha nem lett volna privatizáció.
A.: Az önkéntes spórolásra való kormányzati felhívás nyomán komolyan visszafogta energiafogyasztását a lakosság is. Ez azt jelenti, hogy amúgy nagyon pazarlunk?
H.A.: Vannak erre információim nekem is, amelyekből azért sokkal inkább az derült ki, hogy a lakosság széles rétegei valójában nem nagyon foglalkoztak a takarékossággal a mostani felhívás nyomán, kivéve az erősen energiatudatos fogyasztói réteget, ezért nem is volt észrevehető az ő spórolásuk, inkább a nagyvállalati nagyfogyasztók önként vállalt felajánlásai vezettek nagyobb megtakarításhoz. Megjegyzem, nem volt túlságosan szép a miniszterelnök részéről, hogy azzal fenyegetőzött, hogy az a vállalat, amely nem teljesíti az önként felajánlott megtakarítást, az szankciókra számíthat, hiszen ez oda vezethetett, hogy többen ezek után nem is ajánlottak fel semmit. Ugyanakkor nagyon helyesen a miniszterelnök odafigyelt arra, hogy dicsérje és ösztönözze a lakosságot, ez pedig lélektani szempontból helyes volt, dacára annak, hogy nem hozott látványos eredményt ez a spórolás, még ha voltak is olyanok, akik tényleg odafigyeltek arra, mikor, mennyit fogyasztanak. Leginkább az egész életüket tudatosabban szervezők voltak azok, akik délután 5-ig lehűtötték a lakást, s akkor kikapcsolták a klímát, amit nem is használtak este tízig, akik ezen az idősávon kívül mostak, mosogattak, takarítottak. Tudni kell, hogy a hazai villamosenergia fogyasztás fajsúlyos része a lakossági fogyasztás, s mivel ez utóbbiban nem volt látványos csökkenés, ezért van még mit keresnünk az energiatudatosság terén.
A.: Vezethet-e egyfajta pozitív személetváltáshoz mindaz, ami az elmúlt hetekben történt?
H.A.: Mindenképpen. Láthatóan az emberek elkezdtek foglalkozni az energiával, a fogyasztásukkal, akiknek van saját applikációja, azon is elkezdték követni és figyelni ezt és már önmagában eredmény. Közben megjelent egy új internetes hazai fejlesztésű oldal, a holadelej.hu, ami áttekinthetően, érthetően annyi plusz infót adott az átlagemberek számára is, hogy tömegesen elkezdték nézegetni, és a saját szemükkel győződni meg arról, döbbenni rá arra, hogy „hoppá, tényleg érdemes nem akkor, hanem ekkor bekapcsolni a mosógépet, a klímát, stb.”. Ez simán lehet az energiatudatosság első lépése. Bár persze az emberek tudják, hogy számukra – a rezsicsökkentés miatt - mindig ugyanannyiba fog kerülni az áram, de nem árt tudatosítani bennük, hogy a villamosenergia ára napon belül elképesztő ugrásokat produkál, volt olyan is, hogy – a nullához viszonyítottan – mínusz 4-500, illetve plusz 3-400 euró közeli árakat láttunk. A negatív ár egy érdekes jelenség, nem is mindenki tudja hova tenni. Ez azt jelenti, hogy mivel sokkal többe kerül a nagy atom, szén és olajos erőműveknek a leállítása, majd újraindítása, inkább fizetnek csak azért, hogy termeljenek. A paksi erőmű esetben mára mindenki megtanulta, hogy teljesen leállítani hatalmas pluszköltségeket és időt jelentene, de mondjuk a Mátrai szenes erőművet sem olyan egyszerű lekapcsolni, szemben a földgázos üzemű erőművekkel, amelyek termelését viszonylag könnyű szabályozni nullától százig. Az időjárás és napszakfüggő megújuló erőművek (nap- és szélerőművek) termelését pedig – mondhatni – a Jóisten szabályozza.
A.: Mit lehetne és kellene tenni most Magyarországon ezen a téren?
H.A.: Nem először mondom: a jónép felhívása, vagy a cégek fenyegetése helyett inkább el kellene terjeszteni az okosmérők rendszerét annak érdekében, hogy a szolgáltatók a fogyasztáshoz illesztett lakossági csomagot kínáljanak az egyes fogyasztóknak. Ez pont olyan, mint amikor bejöttek a mobiltelefonok, akkor a szolgáltatók egy idő után rájöttek arra, hogy a fiatalok inkább sms-eket küldözgetnek, az idősek meg főként beszélnek. S elkezdtek személyre szabott csomagokat kínálni. Ugyanezt meg lehetne csinálni a villamosenergiával is, hiszen nagy eltérés van a lakossági fogyasztók szokásai között, de ezt persze csak akkor lehetne kidolgozni, ha mindenki (szolgáltató és fogyasztó egyaránt) látna mindent, de sajnos egyelőre még nincsenek széleskörben elterjesztve az okosmérők, és ahol van ilyen, ott pedig a lakossági fogyasztók hozzáférése az adatokhoz sem megoldott még. Pedig elvben ki lehetne deríteni, hogy ki, mikor, hogyan fogyaszt, a napközbeni, idősávos szokáshoz megfelelően ajánlani a tarifát, csomagot a fogyasztóknak. De sokszor már önmagában a szembesítés is segít abban, hogy kialakuljon egyfajta tudatosság. Mindenki ismeri a példát: lakott területre behajtva sokszor találkozunk egy kis helyileg felszerelt traffipax-szal, amely kiírja, hogy mennyivel megyünk, s ilyenkor automatikusan lelassítunk, holott tudjuk, ezek a kis műszerek csak mérnek és kijeleznek, büntetni nem büntetnek, mégis odafigyelünk a sebességünkre. Ennek mintájára például, ha már az MVM applikáció ott van az okos telefonokon, akkor a szolgáltató akár azt is megtehetné, hogy délután 5-kor szétküld egy sms-t a fogyasztónak, arra kérve őt, hogy az elkövetkező órákban fogja vissza a fogyasztását, időzítse máskorra, miután éppen felment az áram ára, s jelenleg ennyibe és ennyibe kerül az adott fogyasztás az országnak. Nem kellene sem szankcionálni, sem szankciókkal fenyegetni a fogyasztót, sem jutalommal csábítani, csak jelezni, hogy éppen mi a helyzet, s kérni az együttműködés, s szembesíteni a pillanatnyi valósággal.
A.: Ha piaci árassá válna az energia, akkor nagyon sokan nem tudnák megfizetni, még annyira sem, mint most. Akkor mi a megoldás?
H.A.: A rezsicsökkentés valamilyen rendszerét fenn kell tartani, persze nem azt az egyenlősdit, amit Orbánék 2013-ban bevezettek. nyilvánvaló, hogy egyszerűbb volt a rezsicsökkentésnek ez a módja, holott független számítások is bizonyítják, hogy a közösből kompenzáljuk a nemzetközi energiaárak emelkedése okozta drágulást. Arra azért szeretném felhívni a figyelmet, hogy van itt egy tisztázandó kérdés: az pedig a rendszerhasználati díj kérdése, aminek kapcsán még a politikusok is szívesen felülnek annak a demagóg dumának, hogy micsoda dolog ennek a drágasága, micsoda dolog, hogy ez a díj az ötszöröse az áram áránál. Holott valójában nem a rendszerhasználati díj a magas, hanem a villamosáram ára alacsony! Ha ez utóbbinak nem lenne a többszöröse az előbbi, akkor fel sem tűnne az embereknek. A 2022-es rezsicsökkentés csökkentése előtt éppen egy hónappal alakították át ezt a struktúrát. Addig 12 forint volt az áram ára, 16 forint a rendszerhasználati díj, 8 forint az adó. Aztán 2022 július elejétől ezt átszabták úgy, hogy az áram árát levitték 5 forintra (miközben az egész világon drasztikusan emelkedett a villamosenergia ára!), a rendszerhasználati díj meg felemelkedett 23 forintra, az adó maradt ugyanúgy 8 forint. A végösszeg nem változott nagyjából 36 forint kilowattóránként, így nem is figyelt fel ré senki.
A.: Azért a leginkább az szúrja az emberek szemét, hogy Mészáros Lőrinc ebből egyre csak gazdagodik...
H.A.: Tegyük ezt tisztába! Egyrészt Mészáros csak a saját üzemeltetési területén, az Opus Titász révén a Tiszántúlon szedi ezt a díjat, tehát csak egy a sok szereplő között, ahol éppen úgy jelen van az MVM, a MAVIR, az EOn is. A villamos energia átviteli és elosztó rendszerek fenttartásához pénz kell, az ottani dolgozókat fizetni kell, a gépeket, autókat működtetni kell, de kell pénz karbantartásra és fejlesztésre is. Persze nem azt mondom, hogy nem marad nekik belőle profittartalom is, igen gyarapodik általa magyar, német, vagy éppen az állami tulajdonosok vagyona, ez maga a törvényileg garantált tőkemegtérülés, ami minden befektetőnek biztosított. Valójában az energiafogyasztásnál az igazán nagy gondot az okozza, hogy a magyar lakosság a meglévő jövedelem szintje és a megtakarításai mellett nem képes egyelőre megfizetni az energia piaci árát. Pontosabban van egy olyan réteg, amelyik gond nélkül képes rá, de van egy jelentős társadalmi réteg, amelynek visszatérő, havi problémát jelent a rezsidíjak kifizetése, s vannak akár olyanok is, akik nem is tudják kifizetni – ismert sokak dilemmája: élelmiszert, gyógyszert vagy energiát fizetnek kevéske pénzükből.
A.: A rezsitámogatást tehát Ön szerint sem lenne szabad eltörölni. Akkor hogyan oldaná meg ezt a tényleg óriási problémát?
H.A.: Egyszerűen nem lenne szabad mindenkinek egyforma kedvezményt biztosítani. Van, akinek több támogatást kellene nyújtani alacsonyabb rezsidíj lévén, függetlenül attól, hogy önhibájából vagy önhibáján kívül van olyan helyzetben, hogy létkérdés lenne ez a számára. Vannak olyan szociális rétegek, amelyeknek így kellene méltányosabbá tenni a rezsicsökkentett rendszert, miközben az említett tehetősebb lakossági körön belül piaci területre kellene kivinni az energia díját. Még államtitkárként, 2012 szeptemberében készítettem is egy javaslatot erre – mondjuk, lett is belőle botrány. A lényege az volt, hogy a lakosság felső rétege, nagyjából 6 százaléka átkerülhetne a piaci árazásba, ők azok, akiknek annyi a pénzük, hogy nem érdekli a rezsidíj nagysága. A lakosság 94 százaléka esetén pedig lett volna több fizetési sáv, a legvégén még olyan réteg is, akik esetében még a jelenleginél is alacsonyabbra kellene állítani a díjat. Az egyik fedezetéből finanszírozható lenne a másik. Államtitkárként az akkori EMMI-től (Emberi Erőforrások Minisztériuma) kértem a lakosság szociális helyzetére vonatkozó adatokat ehhez a sávos rendszerhez, amire azt a választ kaptam, hogy ilyen adatok nincsenek, amit – olyan összekacsintósan – azzal magyaráztak, hogy Magyarországon köztudottam „összenépi sport” a tényleges jövedelmek eltitkolása, s az adótrükközés, így a nyilvántartásuk egyáltalán nem használható fel erre.
A.: Milyen modellt tartana alkalmasnak a differenciált rezsidíj megállapítására, és így a rendszer igazságosabbá és ténylegesen fenntarthatóvá tételére?
H.A.: Szerintem egy ötös skála alapján lehetne meghatározni egy méltányos rendszert. Nem tehetjük meg, hogy nem figyelünk a szociális helyeztre, ebbe egyértelműen be kellene vonni az önkormányzatokat, hiszen ők azok, akik a legjobban ismerik a polgáraik valós jövedelmi viszonyait. Tudom, hogy ez bonyolultabb, mint egy egységes energiadíjat alkalmazni, és annak megfelelő modellt fenntartani. Éppen ezt lovagolták meg Orbánék.
A.: Mi fog Ön szerint lépni a kormány? Egyáltalán, milyen mozgástere van?
H.A.: Valamilyen módon hozzá fognak nyúlni az energiaárakhoz, már folyik az energiastratégia megalkotása. Szükség is van rá, mert ismét emelkednek a nemzetközi árak, miközben a lakosság jóval kevesebbet fizet, s az államnak ezt a különbséget ki kell pótolnia. Azzal nincs probléma, hogy az állam a közös pénzből fordít erre, de a „mindenki egységesen-t” el kellene végre felejteni. Részemről akár azt is el tudom képzelni, hogy legyen egy olyan réteg, amely egy bizonyos létfenntartáshoz szükséges fogyasztási mértékig ingyenességet kap. Azzal persze tisztában vagyok, hogy a politikusok szívesen felülnek a demagógiának, maga a miniszterelnök is mondott már olyat, hogy el fogják törölni, vagy legalább drasztikusan csökkenteni fogják a rendszerhasználati díjat. Pedig pont nem ahhoz kellene hozzányúlni, hiszen említettem, hogy azok az energetikai rendszerek fenntartásához és folyamatos fejlesztéséhez szükségesek. Az új díjrendszer kialakításába pedig ahogy említettem, be kellene vonni az önkormányzatokat is, amelyek a legjobban ismerik a lakosság valós szociális helyzetét, s ők tudnak erre vonatkozó információkkal, adatokkal szolgálni.
A.: Egyeztettek-e Önnel ebben a témában?
H.A.: Voltam már egy rövid találkozón kormányzati vezetőkkel, de hát abba a beszélgetésbe nem sok minden fért bele. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy senki zsebében – engem is beleértve – nincs a bölcsek köve. Éppen ezért érdemes lenne elgondolkodni mondjuk egy energetikai stratégiai tanács felállításán, amelybe helyet kapnának villamosenergiai, közüzemi, gázipari, vízügyi gyakorlati szakemberek, stratégiai szakértők, közgazdászok és jogi szakértők. Szerintem, nincs olyan energetikai szakértő, aki ne segítene szívesen. Ezért csak a szándék, a hajlam függvénye ezt meglépni, jelezni, hogy a kormány is kíváncsi a véleményükre, meghallgatja, amit mondanak. Azt látjuk, hogy a miniszterelnök szereti saját maga elmondani az éppen aktuális energetikai helyzetet és az intézkedéseket, de mindenképpen a javára szól, hogy előtte konzultál az adott szakterület szakembereivel, majd azt közérthetően kommunikálja a közvéleménnyel. Szoktuk mondani, hogy két szakembernek minimum három véleménye van, a sajátja és a főnökéé – ezért kellene több helyről összegyűjteni a véleményeket. És persze ebben helye van és lehet a politikai szempontoknak is. De egy biztos, az embereknek és politikusoknak egyaránt meg kellene érteniük, hogy az energiaellátással, a vízgazdálkodással összefüggő teendőket nem lehet négy év alatt megoldani, ezek több kormányzati cikluson átívelő, mindannyiunk érdekében szükségesen elvégzendő feladatok.
Szerző: N.Vadász Zsuzsa
Címkék: energia, rezsicsökkentés, áram, Holoda Attila, energiaipari szakértő
