Hoppá! Az árfolyamkockázatot nem feltétlenül kell az adósnak viselnie

2018. szeptember 20. Az Európai Unió Bírósága szerint a devizahiteleseknél érdemben vizsgálható az árfolyamkockázat viselésére vonatkozó szerződési feltételek tisztességtelensége – tekintet nélkül a forintosítási és más devizahiteles törvényekben foglalt rendelkezésekre. A magyar Kúria Polgári Kollégiuma jelenleg tanulmányozza az ítéletet.

Az Európai Unió Bírósága – közölte a magyar Kúria sajtótitkársága – 2018. szeptember 20-án ítéletet hozott az Ilyés Terézia és pertársa által az OTP Bank Nyrt. és pertársa elleni perben a Fővárosi Ítélőtábla által előterjesztett előzetes döntéshozatali kérelemben (C-51/17. sz. ügy) feltett kérdések tárgyában. Jelezték, hogy a rendkívül bonyolult jogkérdéseket tárgyaló ítéletet a Kúria Polgári Kollégiuma tanulmányozza.
 A Polgári Kollégium vezetője az ítélettel kapcsolatban felmerülő értelmezési kérdések megvitatására összehívja a Kúria elnöke által évekkel ezelőtt felállított konzultatív testületet, amelyben valamennyi ítélkezési szint ilyen ügyeket tárgyaló bírái képviselve vannak.
Az ítéletből a Kúria szerint az mindenesetre már most megállapítható, hogy az árfolyamkockázat viselésére vonatkozó szerződési feltételek tisztességtelensége érdemben vizsgálható, tekintet nélkül az ezt követően született forintosítási és más devizahiteles törvényekben foglalt rendelkezésekre. Kiemelték azonban, hogy ez összhangban áll a Kúria devizahiteles pereket tárgyaló bíráinak 2016. november 28. napján tartott értekezletének egyhangú álláspontjával, és a Civilisztikai Kollégiumvezetők 2015. november 9-10. napján tartott országos értekezletén elfogadott állásponttal.

Kiemelték még, hogy az ítéletből az is egyértelműen következik: az ügy összes körülményeinek vizsgálatával az adott ügyben eljáró bíróságnak kell megállapítania, hogy a fogyasztó megfelelő időben és tartalommal kapott-e tájékoztatást az árfolyamkockázat viselésére vonatkozó szerződési feltétel gazdasági következményeiről.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok