Nincs mese, csak az állampapír maradt talpon
2016. december 16.
Hiába várunk karácsonyi akciókra a betéti kamatok esetében, csak sírnivaló kínálattal találkozhatunk. Messze az állam kínálja a legtöbbet a pénzünkre, így annak, aki hosszabb lekötésben gondolkodik, érdemes megfontolnia tartós befektetési számla, azaz TBSZ nyitását az államkincstárnál.
Már a tavalyi év elnyerte portálunktól a pocsék kamatok éve címet, azonban a 2016-os esztendőnek sikerült az előzőt alulmúlnia. Év közben tovább csökentek a betéti kamatok, és az MNB őszi húzásának „köszönhetően” (a bankok fölös pénzét a háromhónapos jegybaki betétből állampapírba tereli) mára történelmi mélységbe süllyedtek a kamatok. Az ezen a héten tartott 3 hónapos diszkont kicstárjegy aukción mindössze 0,12 százalék lett az átlaghozam, a 12 hónapos diszkont kincstárjegyé pedig 0,27 százalék. Vagyis a bankok ennyiért tudják lekötni a pénzüket, így nekünk, megtakarítóknak sem sok jut belőle. (Lásd a legjobb banki kamatok táblázatát cikkünk végén! A lekötési összegtől függő kamatokat itt kalkulálhatja.)
A rekorder egyébként a Kamatozó Kincstárjegy 724 milliárd forint növekménnyel, aminek jelenleg 2,25 százalék a kamata, és a 2 százalékos kamatozású Féléves Kincstárjegy 348 milliárd forinttal. Az infláción felül kamatprémiumot fizető Prémium Magyar Államkötvény állománya is 240 milliárd forinttal hízott.
A banki kamatok olyan messze maradnak el ettől a szinttől, hogy folyamatosan csökken a lekötött betétek nagysága. Míg hét évvel ezelőtt, 2009 decemberében 6 ezer milliárd forintot tartott lekötött betétben a lakosság, ez mostanra 2900 milliárd forintra csökkent. Ugyanakkor a hét éve 1572 milliárd forintos látra szóló számlán tartott pénz 4188 milliárdra duzzadt.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy még az alig látható kamatokat is sújtja a 15 százalékos kamatadó és a 6 százalékos egészségügyi hozzájárulás. Ez utóbbi 2017-től a kamatjövedelem után eltűnik, viszont a 15 százalék nem. Ezért az év végén érdemes azon elgondolkodni, hogy ha valaki egyébként is lekötné vagy befektetné (állampapírba, befektetési jegybe) a megtakarítását, akkor azt TBSZ számlán tegye. (Részletek a TBSZ számláról és az elérhető betéti kamatokról itt találhatóak.) Egy tízperces procedúrával ugyanis megspórolhatja az adót. Most az év végén különösen aktuális a TBSZ megnyitása, hiszen a számlanyitás éve a gyűjtőév, és az azt követő 5. naptári év végén adó- és ehomentes a keletkezett jövedelem. A gyűjtőév így 2016-ban valójában csak néhány napot jelent. Aki még nem tudja, mennyi időre fektetné be a pénzét, annak is érdemes a TBSZ-en elgondolkodnia, hátrány ugyanis nem érheti. Ha ugyanis nem tartja rajta annyi ideig a pénzét, mint amennyi az adókedvezményhez szükséges, legfeljebb ugyanazt az adót fizeti ki a keletkezett jövedelem után, mintha nem is nyitott volna ilyen számlát. Fontos azonban tudni, hogy a bankbetéthez betéti TBSZ szükséges, míg állampapírhoz, befektetési jegyhez és egyéb értékpapírhoz TBSZ értékpapírszámlát kell nyitni.
Azt is érdemes figyelembe venni, hogy az, aki csak állampapírban tartaná a megtakarítását, a Magyar Államkincstárnál teljesen díjmentesen nyithat számlát és TBSZ-t is.
Mint korábban is megírtuk, az állami támogatásoknak vagy éppen különféle adójóváírási lehetőségeknek köszönhetően jelentős hozamra tehetünk szert. Ehhez csak azt kellene tudni, hogy mire takarékoskodunk, és arra éppen jár-e valami kedvezmény. A lakáscélú megtakarításokra például négy év alatt az állami támogatásnak köszönhetően 10 százalék körüli éves hozam érhető el a lakás-takarékpénztáraknál. (Erről korábban itt írtunk.)
Az év végi hajrában pedig érdemes kiszámolni, hogy van-e befizetett személyi jövedelemadónk, amiből adójóváírással akár a nyugdíjcélú, akár az egészségcélú megtakarításainkat növelnénk. A nyugdíjcélú megtakarításoknál csak hosszú távon, a nyugdíjba vonuláskor juthatunk hozzá a félretett pénzünkhöz, a hozamokat azonban itt is megdobja a 20 százalékos adójóváírás az önkéntes nyugdíjpénztárak és a nyugdíjbiztosítások esetén is. Az önkéntes egészségpénztáraknál viszont szinte azonnal élvezhetjük az adójóváírásnak köszönhető 20 százalékos hozamot vagy akár 30 százalékosat is.
*A bankba érkező új pénzre.
Forrás: Azénpénzem.hu kalkulátor a banki hirdetmények alapján
Forrás: Azénpénzem.hu gyűjtés a www.allampapir.hu alapján
Szerző: Lovas Judit
Címkék: bankbetét, kamat, bankok, akciós kamat, betétlekötés, állampapír, hozam, TBSZ
Hol kapom a legjobb kamatot?
Már a tavalyi év elnyerte portálunktól a pocsék kamatok éve címet, azonban a 2016-os esztendőnek sikerült az előzőt alulmúlnia. Év közben tovább csökentek a betéti kamatok, és az MNB őszi húzásának „köszönhetően” (a bankok fölös pénzét a háromhónapos jegybaki betétből állampapírba tereli) mára történelmi mélységbe süllyedtek a kamatok. Az ezen a héten tartott 3 hónapos diszkont kicstárjegy aukción mindössze 0,12 százalék lett az átlaghozam, a 12 hónapos diszkont kincstárjegyé pedig 0,27 százalék. Vagyis a bankok ennyiért tudják lekötni a pénzüket, így nekünk, megtakarítóknak sem sok jut belőle. (Lásd a legjobb banki kamatok táblázatát cikkünk végén! A lekötési összegtől függő kamatokat itt kalkulálhatja.)
Csakis az állam marad
Egyedül a lakossági állampapír fizet érzékelhető kamatot, ezzel el is szívja a lakossági megtakarításokat. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) legfrissebb adatai szerint novemberben 93 milliárd forinttal hízott a lakossági forint állampapír-állomány, az év egészében pedig közel 1400 milliárd forinttal. Egy kicsit árnyalja a képet, hogy 431 milliárd forint értékben a megtakarítók csökkentették az euró lakossági állampapír-állományukat, így összeségében a nettó növekmény 2016-ban 968,4 milliárd forint 11 hónap alatt. (Feltéve, hogy tényleg a lakosság vette meg annak idején az eurós kötvényeket.)A rekorder egyébként a Kamatozó Kincstárjegy 724 milliárd forint növekménnyel, aminek jelenleg 2,25 százalék a kamata, és a 2 százalékos kamatozású Féléves Kincstárjegy 348 milliárd forinttal. Az infláción felül kamatprémiumot fizető Prémium Magyar Államkötvény állománya is 240 milliárd forinttal hízott.
A banki kamatok olyan messze maradnak el ettől a szinttől, hogy folyamatosan csökken a lekötött betétek nagysága. Míg hét évvel ezelőtt, 2009 decemberében 6 ezer milliárd forintot tartott lekötött betétben a lakosság, ez mostanra 2900 milliárd forintra csökkent. Ugyanakkor a hét éve 1572 milliárd forintos látra szóló számlán tartott pénz 4188 milliárdra duzzadt.
Mi lesz az adóval?
Azt sem szabad elfelejteni, hogy még az alig látható kamatokat is sújtja a 15 százalékos kamatadó és a 6 százalékos egészségügyi hozzájárulás. Ez utóbbi 2017-től a kamatjövedelem után eltűnik, viszont a 15 százalék nem. Ezért az év végén érdemes azon elgondolkodni, hogy ha valaki egyébként is lekötné vagy befektetné (állampapírba, befektetési jegybe) a megtakarítását, akkor azt TBSZ számlán tegye. (Részletek a TBSZ számláról és az elérhető betéti kamatokról itt találhatóak.) Egy tízperces procedúrával ugyanis megspórolhatja az adót. Most az év végén különösen aktuális a TBSZ megnyitása, hiszen a számlanyitás éve a gyűjtőév, és az azt követő 5. naptári év végén adó- és ehomentes a keletkezett jövedelem. A gyűjtőév így 2016-ban valójában csak néhány napot jelent. Aki még nem tudja, mennyi időre fektetné be a pénzét, annak is érdemes a TBSZ-en elgondolkodnia, hátrány ugyanis nem érheti. Ha ugyanis nem tartja rajta annyi ideig a pénzét, mint amennyi az adókedvezményhez szükséges, legfeljebb ugyanazt az adót fizeti ki a keletkezett jövedelem után, mintha nem is nyitott volna ilyen számlát. Fontos azonban tudni, hogy a bankbetéthez betéti TBSZ szükséges, míg állampapírhoz, befektetési jegyhez és egyéb értékpapírhoz TBSZ értékpapírszámlát kell nyitni.
Azt is érdemes figyelembe venni, hogy az, aki csak állampapírban tartaná a megtakarítását, a Magyar Államkincstárnál teljesen díjmentesen nyithat számlát és TBSZ-t is.
Tegyük zsebre, amit az állam ad!
Mint korábban is megírtuk, az állami támogatásoknak vagy éppen különféle adójóváírási lehetőségeknek köszönhetően jelentős hozamra tehetünk szert. Ehhez csak azt kellene tudni, hogy mire takarékoskodunk, és arra éppen jár-e valami kedvezmény. A lakáscélú megtakarításokra például négy év alatt az állami támogatásnak köszönhetően 10 százalék körüli éves hozam érhető el a lakás-takarékpénztáraknál. (Erről korábban itt írtunk.)
Az év végi hajrában pedig érdemes kiszámolni, hogy van-e befizetett személyi jövedelemadónk, amiből adójóváírással akár a nyugdíjcélú, akár az egészségcélú megtakarításainkat növelnénk. A nyugdíjcélú megtakarításoknál csak hosszú távon, a nyugdíjba vonuláskor juthatunk hozzá a félretett pénzünkhöz, a hozamokat azonban itt is megdobja a 20 százalékos adójóváírás az önkéntes nyugdíjpénztárak és a nyugdíjbiztosítások esetén is. Az önkéntes egészségpénztáraknál viszont szinte azonnal élvezhetjük az adójóváírásnak köszönhető 20 százalékos hozamot vagy akár 30 százalékosat is.
A betéti kamatokat (forint, euró, dollár, svájci frank) itt kalkulálhatja.
A tartós betéti számlákra kínált friss kamatokat itt találja.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Top ajánlatok 5 millió forintra
Bank | 2 hónapra | Bank | 3 hónapra | Bank | 6 hónapra | Bank | 12 hónapra |
---|---|---|---|---|---|---|---|
Unicredit* | 3,00% | BNP Paribas | 1,50% | BNP Paribas | 1,70% | BNP Paribas* | 2,20% |
K&H* | 2,00% | MKB | 0,39% | MKB | 0,39% | Budapest | 0,50% |
OTP direkt | 0,20% | Budapest/ Unicredit | 0,20% | Unicredit | 0,31% | MKB | 0,39% |
Forrás: Azénpénzem.hu kalkulátor a banki hirdetmények alapján
Jelenlegi lakossági állampapír kamatok
Állampapír neve | Futamidő | Éves kamat | Éves kamat számítása |
---|---|---|---|
Prémium Magyar Államkötvény 2021/I | 5,5 év | 3,25% | Inf. + 3,25% |
Prémium Magyar Államkötvény 2019/L | 3,5 év | 2,75% | Inf. + 2,75% |
Bónusz Magyar Államkötvény 2026/N | 10 év | 3,80% | 12 hónapos Dkj hozam + 2,75% |
Bónusz Magyar Államkötvény 2022/N | 6 év | 3,55% | 12 hónapos Dkj hozam + 2,50% |
Bónusz Magyar Államkötvény 2020/Q | 4 év | 3,05% | 12 hónapos Dkj hozam + 2,00% |
Kamatozó Kincstárjegy | 1 év | 2,25% | május 2-ától |
Féléves Kincstárjegy | 6 hónap | 2,00% | május 2-ától |
Kincstári Takarékjegy Plusz | 1 év | 2,25% | május 2-ától |
Kincstári Takarékjegy I. | 1 év | 2,00% | május 2-ától |
Kincstári Takarékjegy II. | 2 év | 2,50% | május 2-ától |
Szerző: Lovas Judit
Címkék: bankbetét, kamat, bankok, akciós kamat, betétlekötés, állampapír, hozam, TBSZ
Kapcsolódó anyagok
- 2018.09.21 - Így veszíti el a pénzünk az értékét
- 2017.06.30 - Tényleg teljesen nulla lesz a kamat?
- 2017.05.12 - Így veszít a pénzed az értékéből
- 2017.04.20 - Mutatjuk, mennyit fizetnek a bankok a pénzünkre
- 2017.03.17 - Lassan már le se kötheted a pénzed
- 2017.02.17 - Hozd ide a pénzed, nem fizetünk érte
- 2017.01.24 - Márciusban léphet újra a jegybank
- 2017.01.12 - Komolyan ennyi a kamat?
- 2017.01.06 - Itt vannak a tavalyi csúcshozamok
- 2016.12.27 - Ez lesz a nyerő befektetés 2017-ben
- 2016.12.01 - Külföldön is nyitható tartós befektetési számla
- 2016.11.25 - Elinflálnák a megtakarításunkat, de vannak trükkök ellene
- 2016.11.08 - Az MNB kezében a pénzpiaci kamatok
- 2016.10.21 - Reálkamat? Ne is álmodjon róla!
- 2016.09.27 - Eltűnnek az akciós kamatok
- 2016.08.19 - Ne hagyd parlagon a pénzed!
- 2016.08.10 - Bezuhantak a pénzpiaci kamatok!
- 2016.07.21 - Ezek most a legjobb kamatok
- 2016.07.12 - Még kevesebbet kaphat a pénzére
- 2016.06.10 - Komolyan gondolják: ennyit adnak a pénzünkre
- 2016.06.06 - Már felfelé is mozdul a kamat
- 2016.05.25 - Padlón a kamat! Mit tehetek?
- 2016.05.17 - Ezért viszik, mint a cukrot a lakossági állampapírt
- 2016.05.06 - Sírnivaló kamatokat kapunk a pénzünkre
- 2016.04.21 - Mutatjuk a legjobb kamatokat
- 2015.12.28 - Ne hagyja a pénzt az államnál!
További kapcsolódó anyagok