A cafeteria mezőnye is egyre széthúzóbb
2015. november 24.
Már plasztikkártyára „költözött” az Erzsébet, de számos más utalvány is. Egyelőre nehéz elképzelni, hogy az Erzsébet-kártyát a papírhoz hasonlóan széles körben lehet majd használni. Ez éppen azokat érintheti kedvezőtlenül, akik szinte csak ilyent kapnak a cafeteriában. Mint tapasztaltuk: nem ők azok, akik a béren kívüli keretük emelését várják.
Az Erzsébet-utalványokat plasztikkártyával váltják fel. Az elektronikus plasztikon egyszerre kezelhető az étkezési, az ajándék, az iskolai, a kultúra, a sport valamint a gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány is. A kártya „zsebei” (hasonlóan a SZÉP-kártyánál megismert szisztémához) megfelelnek a papíralapon kibocsátott Erzsébet-utalványok típusainak, így az egyes zsebek felhasználhatósági köre azonos a papír alapú utalványokéval. (Az Erzsébet plusznak itt nézhet utána.) Ez a fejlesztés már 2014-től lehetővé vált, de úgy tűnik, a valódi működésre egy kicsit még mindig várni kell.
Az elfogadói hálózat egyelőre a táblázatunkban leírt helyekre (az ott jelzett időponttól) terjed ki. Az előbbi linken szereplő honlapon regisztrálhatnak azok, aki csatlakozni szeretnének ehhez a körhöz. Számos hely akad azonban (lásd képünk), ahol idegenkedve fogadnak minden kártyát. Így egyelőre elég nehéz elképzelni, hogy egyhamar a plasztiknak is meglesz az a 48 ezer elfogadóhelye, amivel jelenleg a papír utalvány dicsekedhet. (A cafeteria jelenlegi szabályait, adókulcsait itt nézheti meg.)
A különböző elemek népszerűsége egyaránt csökkent az előző negyedévhez képest, kizárólag az utazási hozzájárulásnál történt enyhe javulás. Mint a K&H tudatta: a legnépszerűbb cafeteria elem továbbra is egyértelműen az Erzsébet-utalvány, annak ellenére, hogy 32 százalékról 28 százalékra csökkent azoknak a vállalkozásoknak az aránya, amelyek a közeljövőben szeretnék alkalmazni. Ezt követi 17 százalékos részaránnyal a közlekedési költségek megtérítése és 10 százalékkal a SZÉP-kártya.
Általánosan elfogadott becslés szerint a béren kívüli juttatás összege fejenként és évente átlagosan 270 ezer forint. Ebben benne vannak azok is, akik mindössze havi nyolcezer forintra (de ötezerről is hallottunk) számíthatnak, és persze a másik végletként azok, akik a maximálisan kihasználható összeget kapják havonta, például nyugdíjpénztári juttatásként.
Mint megtudtuk: akadnak cégek (elsősorban persze nem a K&H által kutatott kkv-kről van szó), amelyek hajlandóak az adócsökkentésből adódó pluszt, sőt a minimálbér emelése miatti felső korlátot is emelni. (A munkáltató adómentesen dolgozójának nyugdíjpénztárba a minimálbér felét, egészségpénztárba annak 30 százalékát fizetheti, több cafeteria elemet befolyásol a minimálbér.) Az szja-kulcs 16-ról 15-re mérséklése a béren kívüli juttatásoknál a teljes közterhet is csökkenti (a most 35,7 százalékos kulcs 34,51 százalék, az 51,18 pedig 49,98 százalék lesz). Azoknál a cégeknél pedig, ahol a béren kívüli juttatásnál bruttóban gondolkodnak, az adócsökkentés automatikus emelést hoz, sokan viszont „lenyelik” ezt a különbözetet, tehát nem a dolgozó, hanem a vállalat helyzete javul.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: cafeteria, béren kívüli juttatás, Erzsébet-utalvány, Erzsébet plusz, cafeteria kártya, minimálbér, közteher
Hol használható a turbózott Erzsébet?
Fotó: Latzer Anna

Még nincs megállapodás arról, hogy 2016-ben mennyi lesz a minimálbér. A Liga Szakszervezetek elnöke az MTI-nek elmondta: november 27-én döntik el, milyen nyomásgyakorlást vetnek be (akkor lesz a következő kormányzati egyeztetés). Az álláspontok elég messze állnak. A miniszterelnökséget vezető Lázár János 5,5 százalékról beszélt, a nemzetgazdasági miniszter múlt szerdán 2,5 százalékos emelésről szólt, a munkaadók pedig a következő napon az emelés 1,5 százalékos lehetőségéről beszéltek. A szakszervezet persze az utóbbit erősen kevesli.
Az Erzsébet-utalványt jelenleg kétmillióan használják rendszeresen, ezt 48 ezer munkáltató adja dolgozóinak. Nagyon sokaknak ez jelenti az egyetlen béren kívüli juttatást. Mint azonban a K&H legfrissebb felméréséből kiderült, egyre kevesebben számíthatnak cafeteriára, ugyanis a hazai kis és középvállalatok (kkv) közel kétharmada nem tervezi béren kívüli juttatással támogatni dolgozóit a következő egy évben. Jelenleg a vállalkozások mindössze 39 százaléka kalkulál a béren kívüli juttatások valamelyik formájával, ez pedig az utóbbi tíz évben a legalacsonyabb arány.Akik a minimálbér emelésének nem minimálbéresként szurkolnak
A különböző elemek népszerűsége egyaránt csökkent az előző negyedévhez képest, kizárólag az utazási hozzájárulásnál történt enyhe javulás. Mint a K&H tudatta: a legnépszerűbb cafeteria elem továbbra is egyértelműen az Erzsébet-utalvány, annak ellenére, hogy 32 százalékról 28 százalékra csökkent azoknak a vállalkozásoknak az aránya, amelyek a közeljövőben szeretnék alkalmazni. Ezt követi 17 százalékos részaránnyal a közlekedési költségek megtérítése és 10 százalékkal a SZÉP-kártya.
Általánosan elfogadott becslés szerint a béren kívüli juttatás összege fejenként és évente átlagosan 270 ezer forint. Ebben benne vannak azok is, akik mindössze havi nyolcezer forintra (de ötezerről is hallottunk) számíthatnak, és persze a másik végletként azok, akik a maximálisan kihasználható összeget kapják havonta, például nyugdíjpénztári juttatásként.
Mint megtudtuk: akadnak cégek (elsősorban persze nem a K&H által kutatott kkv-kről van szó), amelyek hajlandóak az adócsökkentésből adódó pluszt, sőt a minimálbér emelése miatti felső korlátot is emelni. (A munkáltató adómentesen dolgozójának nyugdíjpénztárba a minimálbér felét, egészségpénztárba annak 30 százalékát fizetheti, több cafeteria elemet befolyásol a minimálbér.) Az szja-kulcs 16-ról 15-re mérséklése a béren kívüli juttatásoknál a teljes közterhet is csökkenti (a most 35,7 százalékos kulcs 34,51 százalék, az 51,18 pedig 49,98 százalék lesz). Azoknál a cégeknél pedig, ahol a béren kívüli juttatásnál bruttóban gondolkodnak, az adócsökkentés automatikus emelést hoz, sokan viszont „lenyelik” ezt a különbözetet, tehát nem a dolgozó, hanem a vállalat helyzete javul.
A cafeteria jelenlegi szabályait, adókulcsait itt nézheti meg
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg közvetlenül is honlapunkat!Erzsébet plusz elfogadóhelyek | |
---|---|
Megnevezés | Időpont |
Aldi | November 16-tól |
Auchan | November 16-tól |
CBA | November végétől |
DM | November végétől |
Penny Market | November 16-tól |
Reál | November végétől |
Spar, Interspar | December 1-től |
Tesco | December 1-től |
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: cafeteria, béren kívüli juttatás, Erzsébet-utalvány, Erzsébet plusz, cafeteria kártya, minimálbér, közteher
Kapcsolódó anyagok
- 2016.02.25 - Jön az ellen Erzsébet-utalvány?
- 2016.02.23 - Marad az elkaszált Erzsébet-utalvány
- 2016.01.07 - Cafeteria: mi a legjobb választás?
- 2015.12.22 - Elégedett dolgozót akar? Adjon lakáshitel-cafeteriát!
- 2015.11.10 - Így is lehet nyugdíjra spórolni
- 2015.10.24 - Árulkodóak az egyéni adózási adatok
- 2015.10.16 - Döbbenetesen sokat költünk zsebből az egészségünkre
- 2015.10.15 - Ingyenes is lehet a lakáshitel!
- 2015.09.17 - Bukik a SZÉP-kártya és az Erzsébet-utalvány?
- 2015.07.22 - Ahogy a csökkenő kereset nőhet
- 2015.06.16 - Megugrott az adóvisszatérítés
- 2015.05.17 - Nekik hoz milliókat az adócsökkentés
További kapcsolódó anyagok