A nettó pénzügyi vagyon félrevezető képet mutat

Hogyan szegényedik a magyar?

2014. augusztus 12. Úgy tűnik, hogy a magánszemélyek nem túl sikeres befektetők. Az elmúlt négy évet áttekintve buktak a részvényeken, és mindig éppen rossz ütemben vettek ki és tettek be pénzt devizabetétbe. A jegybanki szakértők szerint a készpénz használatának elképesztő ütemű növekedését több tényező is indokolja.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) becslése szerint 2010-2013 között körülbelül 1800 milliárd forinttal, 13 százalékkal nőtt a lakosság rendelkezésre álló jövedelme. A háztartások minden 100 forintnyi jövedelemnövekményből mintegy 80 forintot fordítottak fogyasztásra, a maradék 20 forintot pedig vagyonfelhalmozásra (ez alatt a szakértők a pénzügyi és reáleszközök vásárlását vagy a fennálló tartozások törlesztését egyaránt értik). Örömmel állapították meg, hogy ez mennyire kedvező fordulat a korábbi évekhez képest, amikor a többletjövedelem szinte teljes egésze a fogyasztást növelte. A friss statiszták segítségével feltérképeztük, hogy valójában mennyire járhattak jól a megtakarítók.

Egy korábbi tanulmányból az derült ki, hogy a lakosság vagyonának mintegy 68 százalékát 2007-ben az ingatlan adta. A válság azóta alaposan átrendezhette az arányokat. Az ingatlanok értéke ugyanis jelentősen csökkent. Amennyiben ezt bárki is az értékelésbe bevont vagyonelemként kezelné (mint az szokásos az Egyesült Államokban), akkor ez sem éppen azt mutatná, hogy a magyar magánszemélyek szépen gyarapodtak.
Ez a kép pedig nem túl bíztató. Úgy tűnik ugyanis, hogy a magánszemélyek nem túl sikeres befektetők. Ennek oka részben az, amit az MNB munkatársai a nemrégiben a magánszemélyek megtakarításairól készített elemzésükben is megállapítottak: befektetési döntéseinek meghozatalakor a lakosság a visszatekintő hozamokat hasonlítja össze a bankbetétek kamatával. A legkedvezőtlenebb a kép a részvények esetében.

Az idei első félév vége és 2010 júniusa között a lakossági részvényvagyon 45,3 milliárd forinttal csökkent. Ez a jókora negatív szám azonban nem azt jelenti, hogy a magánszemélyek ne vettek volna a tőzsdei papírokból. A mínuszt teljes egészében (és azon túl) az hozta össze, hogy a lakossági részvények időközben 87,2 milliárd forinttal értéktelenedtek el.

Lubickolunk a készpénzben


Érdekes megfigyelni a devizabetétek alakulását is. A visszatekintő hatás itt is cifra dolgokat eredményez. Például 2012-ben 41 milliárd forintnyi pénz áramlott abba a devizabetétbe, amelyen közben 70 milliárdos volt az átértékelési veszteség. 2014 első hat hónapjában éppen ennek fordítottja következett be. A devizabetétek hatvanmilliárdos felszámolása mellett a megmaradó állományon a megtakarítók az árfolyamváltozás miatt 42,4 milliárd forintot nyertek.

A lakosság teljes vagyonának alakulása alighanem kedvezőbb (egyelőre csak az első negyedév adatait tette közzé a jegybank), ámde elég félrevezető képet mutat. Az MNB szakértői is felhívták korábban a figyelmet arra, hogy a nettó pénzügyi vagyon 2010-höz képest bekövetkezett nagyobb mértékű emelkedése mögött az áll, hogy a kedvezményes árfolyamon végrehajtott végtörlesztés jelentősen csökkentette a lakosság tartozásait. Módosulást hozott még a magánnyugdíjpénztári megtakarítások elbukása, majd az elszámolási mód változása.

Feltűnő, hogy milyen mértékben nőtt a gazdaságban keringő készpénz. Szinte minden hónap újabb és újabb történelmi csúcsot hoz. Egy jegybanki tanulmány szerint a lakosság készpénzkereslete azért nőtt, mert a mérséklődő infláció – és az ezzel párhuzamosan csökkenő betéti kamatok – jelentősen csökkentették a készpénztartás alternatív költségeit. Másrészt: „2012 vége óta fokozatosan emelkedik a készpénzintenzív kiskereskedelmi forgalom is”. Végül az MNB-ben is úgy látják, hogy a 2013 elején bevezetett tranzakciós illeték, illetve a 2014 elejétől havi 150 ezer forintig illetékmentesen felvehető készpénz is hozzájárulhatott a lakosság fokozottabb készpénztartásához.

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát
Annak érdekében pedig, hogy ne maradjon le az érdekesebb írásokról, iratkozzon fel hírlevelünkre!


Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok