Hivatalosan 18-an fertőződtek meg koronavírussal a Corvinus gólyatáborában, de többen lehetnek

2020. szeptember 1. Jelenleg 18 főnél igazoltak COVID-19 pozitivitást a Corvinus Egyetem gólyatáborának résztvevői közül – tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ az Azénpénzem.hu-t. Ugyanakkor az egyetemi hallgatók között ennél jóval nagyobb számok keringenek. A járványügyi vizsgálat, az adatgyűjtés és a kontaktkutatás jelenleg is folyik.

A Budapesti Corvinus Egyetem 2020. augusztus 17-21. között Bükkszéken tartotta gólyatáborát. Mint a 444.hu korábban megírta, a gólyatábort szervező, az egyetemen működő diákegyesület, az Öntevékeny Csoportok Irodája (ÖCSI) emailben értesítette a résztvevőket, hogy négy hallgató COVID-19 tesztje pozitív lett. Ezután lemondták a mesterszakosok gólyatáborát, és végül – az egyetem vezetésének határozott kérésére – a szeptember 2-ára szervezett, egyébként ezerfősre tervezett Közgáz Gólyabuli 2020. is elmarad.

Az NNK 18 pozitívról beszél

Az egyetem múlt szerdai közleményében arról írt, hogy 4 résztvevő tesztje lett pozitív, de információink szerint már ekkor jóval magasabb lehetett az igazolt fertőzöttek száma. A hallgatók között jelenleg is meglehetősen magas számok keringenek, ezért a Nemzeti Népegészségügy Központnál rákérdeztünk az adatokra.

Az elvégzett laboratóriumi vizsgálatok alapján jelenleg 18 főnél igazoltak COVID-19 pozitivitást – írta az NNK az Azénpénzem.hu-nak küldött válaszában. A járványügyi vizsgálat, az adatgyűjtés és a kontaktkutatás jelenleg is folyik. A fertőzöttek közül eddig senki nem szorult kórházi ápolásra.

Többen lesznek

Úgy tudjuk, lehetnek olyan hallgatók is, akik magánúton teszteltették magukat, így a hivatalos statisztikákban egyelőre nem jelennek meg, és vannak, akiknek már a családtagjai is hatósági karanténban vannak, tesztelésre várnak. A hallgatók mindenesetre arról beszélnek, hogy a hivatalos számoknál többen betegedtek meg.

Tekintettel arra, hogy – mint az NNK válaszában is megírta – még folyik a vizsgálat és a kontaktkutatás, várhatóan a hivatalos adatok is nőni fognak.

Az NNK portálunknak küldött válaszában felhívta a figyelmet arra, hogy annak érdekében, hogy elkerüljük az új koronavírus által okozott fertőzés továbbterjedését, és megelőzzük a helyi vagy közösségi járványok kialakulását, továbbra is be kell tartani az érvényben lévő járványügyi megelőző szabályokat.

A legfontosabb, hogy csak a magukat egészségesnek tartó, tüneteket nem mutató egyének álljanak munkába, menjenek közösségbe, különös tekintettel az egészségügyi, szociális és oktatási intézmények dolgozóira. Kerüljük a zárt térben szervezett rendezvényeket, a zsúfolt helyeket és helyzeteket! 
A koronavirus.gov.hu-n közölt mai, legfrissebb adatok szerint 118 új beteggel 6257-re nőtt a Magyarországon eddig azonosított fertőzöttek száma. Egy idős beteg elhunyt, így az elhunytak száma 616-ra emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 1820, 3821-en pedig már meggyógyultak. Kórházban 96 koronavírusos beteget ápolnak, közülük heten vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 10124-en vannak.


Szerző: L.J.
Címkék:  , , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok