A társaság nem nyugszik bele a döntésbe
Annak, aki hitt a reklámoknak, és abban bízott, hogy elég a régi kocsiját leadva vásárolni egy újat, meglepődve tapasztalhatta: ha készpénzzel fizet, akkor számára a többletgarancia 300 ezer forintba kerül. A Citroent „jogsértő kereskedelmi gyakorlat” miatt 40 millió forintos bírsággal sújtották. A GVH súlyosító körülménynek minősítette, hogy hosszú időn keresztül bombázták intenzíven a fogyasztókat azzal az ajánlattal, amelynek részletei esetenként rejtve maradtak.
A válság előtt, de az utóbbi években is többször találkoztunk hasonló jelenséggel más (tehát nem a Citroen) márkák kereskedőinél is. Nem egyszer 300-600 ezer forintos árelőnyt jelentett (ezt általában különböző extrákkal biztosították), ha valaki nem készpénzzel, hanem hitelre vette meg autóját.
Címkék: GVH, hitel, lízing, autóvásárlás, Citroen
Hitel tuszkolásáért kapott jókora bírságot a Citroen
2014. július 7. FRISSÍTETT Negyvenmillió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Citroen Hungária Kft-t. A meghirdetett autócsere programban ugyanis elhallgatták, hogy a kedvezmény igénybevételéhez lízingszerződést kellett kötni. Tapasztalataink szerint hasonló jelenséggel több márkakereskedőnél is találkozhattak a vásárlók.A Citroën Hungária Kft. közölte: mind tartalmában, mind a bírság mértékében elfogadhatatlannak tartja a GVH határozatát, amely szerint a Citroën Autócsere Program keretében megtévesztette volna fogyasztóit. A cég bírósághoz fordul jogorvoslatért.
A Citroen Hungária Kft. 2012. december 1. és 2013. november 5. között hirdetési kampányban azt ígérte, hogy aki korábbi öreg gépkocsija leadja, akár a legalacsonyabb áron, négyéves kiterjesztett garanciával szerezhet magának új Citroent. A GVH azonban vizsgálata során megállapította, hogy a vállalkozás a hirdetéseiben nem minden esetben tájékoztatta a fogyasztókat arról, hogy a régi autójuk leadása mellett elengedhetetlenül szükséges az is, hogy az új gépkocsit a Citroen Autócsere Finanszírozás igénybevételével szerezzék meg. Csak a lízingszerződést aláíró vevőket illette meg ugyanis a legalacsonyabb ár és a kiterjesztett garancia.Annak, aki hitt a reklámoknak, és abban bízott, hogy elég a régi kocsiját leadva vásárolni egy újat, meglepődve tapasztalhatta: ha készpénzzel fizet, akkor számára a többletgarancia 300 ezer forintba kerül. A Citroent „jogsértő kereskedelmi gyakorlat” miatt 40 millió forintos bírsággal sújtották. A GVH súlyosító körülménynek minősítette, hogy hosszú időn keresztül bombázták intenzíven a fogyasztókat azzal az ajánlattal, amelynek részletei esetenként rejtve maradtak.
A válság előtt, de az utóbbi években is többször találkoztunk hasonló jelenséggel más (tehát nem a Citroen) márkák kereskedőinél is. Nem egyszer 300-600 ezer forintos árelőnyt jelentett (ezt általában különböző extrákkal biztosították), ha valaki nem készpénzzel, hanem hitelre vette meg autóját.
Címkék: GVH, hitel, lízing, autóvásárlás, Citroen