Hibrid megoldásokat hozhat a lakáskiadás korlátozása
2020. július 9. Sajtóhír szerint az önkormányzatokra bízza a kormány, miként szabályozzák a turisztikai, rövidtávra szóló lakáskiadást. A korlátozások szakértő szerint hibrid megoldásokat hozhatnak.A kormány úgy döntött – írta meg az Origo –, hogy az önkormányzatok kezébe adja az Airbnb szabályozásának jogát. Az önkormányzatok tilthatják is és engedélyezhetik is, hogy a területükön lehet-e Airbnb lakást kiadni. Erről törvény születik, ami rövidesen az Országgyűlés elé kerül – hozta le a lap.
Az ingatlan.com legfrissebb elemzése szerint ennek következtében rövidesen új korszakba léphet a magyarországi, azon belül is a budapesti albérletpiac. Úgy vélik, az eddig megismert, ám egyelőre nem hivatalos és még nem elfogadott tervek szerint 120 napos időlimit vonatkozhatna - az elmúlt években nagy befektetői népszerűségnek örvendő - rövid távra kiadott lakásokra.
Az ingatlan.com adatai alapján a VI. és VII. kerületben másfél százalékkal már alacsonyabb lett az eladó lakások átlagos kínálati négyzetméterára az elmúlt 4 hónapban, miközben a fővárosi kínálati átlagár egyáltalán nem csökkent.
Az ingatlan.com elemzése szerint az albérletkínálat jelentősen megnőtt az elmúlt hónapokban, a koronavírus-járvány miatt alig érkezett turista külföldről, így a korábban lakáshotelként működő ingatlanok is szabaddá váltak. Július elején a magánszemélyek 4799 lakásba kerestek bérlőt. Ez a februári kínálatot 39 százalékkal, a tavaly júliusit pedig 62 százalékkal haladja meg. A közvetítők kínálatával együtt több mint 10 ezer lakás volt kiadó, ami a járvány előtti szinthez képest 30 százalékos növekedést jelent.A rövid távú lakáskiadás korlátozása egy új modellt is hozhat: megjelenhetnek a hibrid lakások. Vagyis hosszabb és rövidebb időre is ki lesznek adva az ingatlanok. Például a tanév alatt diákok akár kedvezményesebb bérleti díjakon megkaphatják a lakásokat, annak fejében, hogy a nyári főszezonban a tulajdonos kiadja turistáknak ugyanazt a lakást.
Szerző: Azenpenzem/origo
Címkék: lakás, ingatlan, lakáskiadás, Airbnb, ingatlan.com
Kapcsolódó anyagok
- 2021.04.21 - Feljelentő vonalat nyit az Airbnb
- 2021.03.25 - Megszületett az első helyi Airbnb-szabályozás
- 2021.02.09 - Negyvenmilliós bírságot kapott az Airbnb a Versenyhivataltól
- 2020.09.29 - Airbnb: a lakásbiztosítással is gond lehet
- 2020.09.25 - Egy gombnyomásra kiderülhet, mennyit ér a lakás
- 2020.08.25 - Szinte minden magyar lakás korszerűtlen
- 2020.08.24 - Az Airbnb betiltja a népesebb partikat
- 2020.08.06 - Milyen lakást lehet venni 20 millió forintért?
- 2020.07.24 - Berobbant a kereslet az albérletpiacon
- 2020.07.14 - CSOK: mintha sohasem lett volna?
- 2020.07.01 - Még olcsóbb is lehetne a közjegyző a lakáshiteleknél
- 2020.07.01 - Tíz százalékos az áresés a fővárosi albérletek piacán
- 2020.06.10 - A hitelmoratórium nélkül már zuhannának a lakásárak?
- 2019.12.12 - Léket kaphat a lakáskiadási nagy biznisz
- 2019.07.11 - Már teljesen rendben van az Airbnb
További kapcsolódó anyagok