Hiába az árrésstop, a vártnál magasabb lett az infláció
2025. május 9. Hiába avatkozott be a kormány az árrésstoppal, az infláció így is meghaladta a várakozásokat. A fogyasztói árak áprilisban 4,3 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, márciushoz viszonyítva pedig 0,2 százalékkal nőttek – derült ki a KSH legfrissebb adataiból.A KSH legfrissebb adatai szerint 2025 áprilisában a fogyasztói árak átlagosan 4,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Az élelmiszerek ára 5,4 százalékkal nőtt, a szolgáltatások 7 százalékkal drágultak 2024 áprilisához képest.
A részletes adatok szerint az élelmiszereken belül a tojás ára 26,9 százalékkal, a liszté 23,7 százalékkal, az étolajé 23,4 százalékkal, a csokoládé és kakaóé 20 százalékkal, a kávéé 19,8 százalékkal, a gyümölcs- és zöldségléé 14,5 százalékkal, a büféáruk 9,8 százalékkal, az alkoholmentes üdítőitaloké 8,2 százalékkal, a tejé 7,5 százalékkal, a kenyéré 6,8 százalékkal nőtt.
A termékcsoporton belül a margarin ára 29,2 százalékkal csökkent, a tejtermékeké 7,5 százalékkal, a párizsi, kolbászé 6,4 százalékkal lett kevesebb mérséklődött.
A szolgáltatások 7 százalékkal drágultak, ezen belül a postai szolgáltatások 11,3 százalékkal, a lakbér 11 százalékkal, a járműjavítás és -karbantartás 10,5 százalékkal, a testápolási szolgáltatások 10,1 százalékkal, a lakásjavítás és -karbantartás 9,8 százalékkal, az üdülési szolgáltatások 8,4 százalékkal.
A szeszes italok, dohányáruk ára 6,3 százalékkal emelkedett, ezen belül a dohányáruké 7 százalékkal. A háztartási energiáért 3,5 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a palackos gáz ára 8,7 százalékkal, a vezetékes gázé 7,2 százalékkal nőtt. A tartós fogyasztási cikkek ára 2 százalékkal emelkedett, ezen belül az ékszerek 22 százalékkal, az új személygépkocsik 6,1 százalékkal, a szobabútorok 3,7 százalékkal többe, a használt személygépkocsik 1,9 százalékkal kevesebbe kerültek. A járműüzemanyagok ára 7,1 százalékkal mérséklődött, a gyógyszer, gyógyáruk 4,9 százalékkal drágultak.
Egy hónap alatt is drágulás volt
Áprilisban márciushoz képest a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek ára 1,3 százalékkal mérséklődött. Ezen belül a margarin 23,6 százalékkal, a tejtermékek 13,4 százalékkal, a liszt 12,5 százalékkal, a vaj, vajkrém 8,7 százalékkal, a tej 8,6 százalékkal, az étolaj 6,1 százalékkal, a párizsi, kolbász 5,9 százalékkal, a sajt 5,4 százalékkal, a baromfihús 5 százalékkal, a cukor 4,3 százalékkal, a sertéshús 4,1 százalékkal kevesebbe került.A termékcsoporton belül a csokoládé, kakaó 3,3 százalékkal, a büféáruk 1,9 százalékkal, az alkoholmentes üdítőitalok és a rizs 1,4-1,4 százalékkal, a száraztészta 1,3 százalékkal, a péksütemények 0,9 százalékkal, a kenyér 0,7 százalékkal drágult. A legnagyobb mértékben a háztartási energia drágult, 3,8 százalékkal, ezen belül a vezetékes gázért 8,3 százalékkal többet, a palackos gázért 1,2 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.
A ruházkodási cikkek átlagosan 2,1 százalékkal, a szeszes italok, dohányáruk 1,3 százalékkal drágultak, ez utóbbin belül a dohányáruk 2,4 százalékkal. A szolgáltatások 0,8 százalékkal drágultak, ezen belül a belföldi üdülés 4,7 százalékkal, a külföldi üdülés 1,4 százalékkal, a járműjavítás és -karbantartás 1 százalékkal többe került. A járműüzemanyagok ára 1,4 százalékkal mérséklődött, a gyógyszer, gyógyáruk 3,1 százalékkal drágultak.
Nem a tervek szerint alakult
Az elemzők szerint az infláció alakulása csalódást keltő volt, nem a várakozásoknak megfelelően alakult. Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint összességében a szolgáltatások díjai, a tartós fogyasztási cikkek, a háztartási energia és a távolsági utazások ára húzta felfelé az inflációt. Utóbbi két tétel okozta az igazi meglepetést a friss adatokban.A változékony árú élelmiszerek és energia, valamint a hatósági árak nélkül számolt maginfláció a fő mutatóhoz hasonlóan lassult, 5 százalékos lett. Ugyanakkor a szakember szerint ez még mindig magas szintet jelent és inflációs nyomásra utal.
- Az élelmiszerek árának alakulása vegyes képet mutat. Bár éves szinten az átlagot meghaladó, 5 százalékos emelkedést mutattak, ám márciushoz képest 1,3 százalékkal csökkentek. Ebben a havi mérséklődésben az árrésplafonok fontos szerepet töltöttek be, de bizonytalanságot okoz, hogy egyelőre nem tudni, meddig maradnak érvényben. Ráadásul, ha a beszerzési árak emelkedni fognak a következő hónapokban, például a kedvező időjárás miatt, az is fűtheti az élelmiszer-inflációt – tette hozzá Németh Dávid. Emellett a május közepén bevezetésre kerülő újabb árrésplafon, amely a drogériaüzletekre vonatkozik, mérsékelni fogja az infláció ütemét. Kérdés, hogy a többi bolt mennyivel csökkenti majd az érintett termékek árát. A teljes inflációs mutató nagy valószínűség szerint 0,2-0,3 százalékponttal mérsékelheti ez az intézkedés, amíg érvényben van.
Németh Dávid szerint a mostani helyzet alapján az év végére 4 százalék körüli inflációval lehet számolni. Éves átlagban pedig kicsivel 4,5 százalék alatt lehet a mutató. Ugyanakkor felfelé mutató kockázatot jelent a nemzetközi kereskedelmi háború mellett a várhatóan élénkülő belső kereslet.
Visszaüthet az árrésstop
Nagy János, az Erste Bank makrogazdasági elemzője szerint az árréstopok az első két hónapban csalódást okoztak, és előretekintve ezen intézkedések kiterjesztése extra bizonytalanságot okoz. A megfigyelhető folyamatok mindemellett rávilágítanak arra az Achilles-pontra, hogy amennyiben a globális nyersanyag- és alapanyagárak kedvezőtlen irányt vesznek, azok érdemben csökkentik a várt hatást.A szolgáltatások árainak újbóli gyorsulása – egy-két egyedi tényezőn túl – a részletek terén megmutatja az inflációs várakozások és az érzékelt infláció jelentőségét: a főként mikro vagy egyéni vállalkozások (szerelés, karbantartás, háztartási, egészségügyi szolgáltatás) egyszerre töltenek be ármeghatározó és fogyasztói szerepet. Az idei év elején 10 százalék magasságába emelkedő inflációs várakozások tükrözik az ezekben a szolgáltató csoportokban megmutatkozó, átlagon felüli átárazásokat.
A következő hónapokban kedvezőtlen bázishatásokat örökölnek az árindexek. Ennek eredményeként nem feltétlenül várható további csökkenés a főindexben rövidtávon. A negyedik havi szám – bár magasabb lett a vártnál – ismét a célsáv tetejének közelében alakult. Ugyanakkor érdemes látni, hogy ez nagyban tudható be adminisztratív intézkedéseknek, melyek későbbi, vélhetően jövő évi kivezetésük időzített árnyomást pakol a rendszerbe. Mindemellett a világpiaci olajár mérsékelt dinamikája kedvezően hathat a hazai üzemanyagárak alakulására. Az éves átlagos inflációs érték mindent egybevetve 5 százalék alatt maradhat jelen állás szerint – véli az elemző.
Szerző: Lovas Judit
Címkék: KSH, infláció, áremelkedés, árrés, árrésstop, élelmiszer, vásárlás, árak, statisztika
Kapcsolódó anyagok
- 2025.05.20 - Egy átlagos dolgozó már majdnem félmilliót visz haza havonta
- 2025.05.19 - Jókorát újított áruházaiban a Spar
- 2025.05.19 - Vonalkód helyett jön az okostelefonnal is leolvasható jelzés
- 2025.05.15 - Nagy a baj a bolti költéseknél?
- 2025.05.12 - Csúcsra ugrott áprilisban a tusfürdő és a fogkrém ára
- 2025.05.09 - Máris reagált a kormány lépésére a Rossmann
- 2025.05.08 - Még nincs döntés a nyugdíjasokról, az élelmiszerek további árkorlátozásáról
- 2025.05.08 - A kormány miatt nézhetjük alulról az uniós bolti adatokat
- 2025.04.28 - Újabb árkorlátozás: el se hinné, mennyit drágultak ezek a termékek
- 2025.04.24 - Igenis, hat az árrésstop, siettek hangsúlyozni a kereskedők
- 2025.04.08 - Márciusban megállt a drágulás
- 2025.03.12 - A kimutatott többszöröse is lehet a drágulás
- 2025.03.11 - Tovább emelkedett az infláció
- 2025.02.11 - Tényleg nagyon megugrott az infláció januárban
- 2025.02.06 - Nagyot ugrott a januári infláció
- 2025.01.14 - Begyorsult az infláció decemberben
További kapcsolódó anyagok