A felújítási támogatás belendítheti a készülékcseréket

Háztartási gépek: sok magyar nem ugrik be?

Amíg működnek, nem cserélek
Fotó: iclipart.com
2021. április 29. A magyar családok 43 százaléka 8-11 éves mosógépet használ. Az ilyen korú hűtők aránya közel 58 százalék, a fagyasztóké pedig már 68 százalék. A Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) szerint nem jó, hogy ennyire sok a „nyugdíjas” berendezés. Sokan azonban a cserét nem (csak) azért halogathatják, mert nincs pénzük új gépre.

A magyarországi háztartásokban a háztartási nagygépek 43 százaléka 8 évnél idősebb, ráadásul ezek a készülékek felelősek az összes fogyasztás háromnegyedéért – ismerteti a TVE az Applia Magyarország Egyesülés (ez a hazai elektronikai készülékek gyártóit tömörítő szakmai szövetség, amely jelenleg 17 céget és több mint 25 vezető háztartásigép-márkát képvisel) korábbi felmérését. Mint leírták: 2019-ben a legnagyobb részt, 43 százalékot a 8 évnél idősebb, de 11 évnél fiatalabb mosógépek tették ki, a hűtők között ennek a „korosztálynak” az aránya már közel 58 százalék, a fagyasztók között pedig 68 százalék.

A kutatás szerint, ha Magyarországon az összes 8 évnél idősebb nagygépet (tehát a már említett hűtőgépeket, fagyasztókat, mosógépeket, valamint a még idősebb társaikat) korszerűbb verziókra cserélnék, akkor több mint 1,2 millió tonnával csökkenne a széndioxid-kibocsátás. A TVE hangsúlyozta: ezért azoknak, akik kifejezetten régi gépet használnak és belefér a keretükbe, érdemes energiatakarékosabbra, korszerűbbre cserélni. Ezt segítheti, hogy az otthonfelújítási támogatást többek között beépített háztartási gépekre is igénybe lehet venni (A támogatás minden részletéről itt írtunk.) Így az idén a TVE szerint jelentősen nőhet azok száma, akik lecserélnék a háztartási gépek egy részét.
Az új hűtőre váltás 15 év alatt térülhet meg
Az energiatakarékosság valóban jó érv, de azért mást sem árt figyelembe venni. Mint kiszámoltuk: egy új porszívó ára az alacsonyabb áramszámla révén (jelenlegi árral kalkulálva, olcsóbb készüléket választva) körülbelül 3-4 év alatt térül meg. A hűtőszekrény cseréje már kedvezőtlenebb gazdaságossági képet mutat. (Persze mindez lényegtelen, ha muszáj váltani, mert végképp elromlott a korábban használt eszköz.)

Ha valaki egy 20 éves hűtőt cserél le, akkor a megtakarított áramdíj (ebbe mindent belevettünk, ami a fogyasztókat terheli, tehát a rendszerhasználati díjat és az áfát is, vagyis mindazt, amit fizetnünk kell) 8,2 év alatt térül meg. Tízéves berendezés esetén ez az időtartam már majdnem 15 év. Számításainkhoz az Innovációs és Technológiai Minisztérium által menedzselt állami háztartásigépcsere-programhoz készült energiakalkulátort használtuk, az új hűtő áraként pedig 110 ezer forintot vettünk.

Az ENSZ Környezetvédelmi Programja néhány éve hét intenzív használatban lévő háztartási termékcsoport (mosógépek, hűtőszekrények, tévék, mobiltelefonok, laptopok, ruhák és porszívók) életciklus-elemzését vizsgálta. Mint megállapították: a mosógépet minimum 10, a hűtőt viszont maximum 10 évig lenne érdemes használni. Valójában azonban egyáltalán nem biztos, hogy egy új gép eddig húzza.
Itt kérem, mintha minket hülyének néznének!
Alig akad háziasszony, aki ne tapasztalta volna, hogy a kihívott szerelő a régi berendezés megóvására biztatta, mondván: ha újat vesz, az már nem lesz ilyen tartós. Több európai fogyasztóvédelmi szervezet is tesztekkel bizonyította, hogy a gyorsított avulás (a vártnál jóval hamarabbi cserekényszer) eleve tervezett dolog. Például a készüléket úgy alakítják ki, hogy egyáltalán ne legyen javítható, illetve a főalkatrészek életciklusa korlátozott. A tervezett elavulást többen városi legendának vagy összeesküvés-elméletnek tartják, pedig létezésének igazolására kézzelfogható bizonyítékok állnak rendelkezésre – állapította meg nemrégiben a Klímapolitikai Intézet kutatása.
 
Összességében tehát úgy tűnik, hogy a gyártók tudnak igazán jól keresni azon, ha a lakosság mind nagyobb hányada válik környezettudatossá. Miközben egyre keményebben kényszerítik ki (nyilvánvalóan helyesen) az energiatakarékossági intézkedéseket, a hasznos élettartam előírására valahogy nem marad elég energia. Ilyen körülmények között pedig nem csak a fogyasztók palira vételének értékelhető ez az egész, még a fenntarthatóság szempontjából is károsabb, mintha  minden maradt volna a régiben.

A lakásfelújítási támogatás minden részletéről itt írtunk

A tervezett elavulás friss kutatásáról cikkünket itt találja

Ha ezt érdekesnek találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!

Szerző: Azénpénzem
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok