Hátraléka van az MKB-nál? Az idén élesbe fordulhat minden
2017. március 21. Tavaly összesen 140 milliárd forint nemteljesítő hitelt adott el az MKB, de ez szinte kizárólag vállalati tartozás volt. Az idén behajtóhoz kerülhetnek a hátralékos lakossági ügyfelek is. Ez azt jelenti, hogy a bajba került adósok már nem az MKB-val állnak majd kapcsolatban.Az MKB Bank hat év után vált újra nyereségessé – jelentette be Balog Ádám, vezérigazgató a pénzintézet sajtótájékoztatóján. A közgyűlés tegnap úgy döntött, hogy a 9,5 milliárd forint profit után nem fizet osztalékot, ez a bank 2019 végéig várható tőzsdei bevezetésére készülve növeli a cégértéket. Mint arról korábban írtunk, a bank mintegy hetedét a dolgozók birtokolhatják, a tagok pedig megkapják a részvényeken elért árfolyamnyereséget.
A banknak egyébként – derült ki a beszámolóból – nem csak a jövedelmezőség terén megy jól. A lakossági új hitelkihelyezések nagymértékben növekedtek, a szerződött lakáshitelek összege több mint duplájára nőtt az előző időszakhoz képest. A legvagyonosabbakat kiszolgáló, hagyományosan erős private banking üzletágban a kezelt vagyon már meghaladta a 340 milliárd forintot. A pénzintézetben újonnan létrehozták a prémium kategóriát is, amelyben még van növekedési potenciál.
Az MKB-Euroleasing a korábbi kizárólagos gépjármű finanszírozáson túl, eszközfinanszírozással is bővítette tevékenységét, így egy év alatt dobogós, univerzális lízingcéggé vált. 2015-höz képest a tavalyi évben a teljes új kihelyezés több mint a duplájára nőtt, jóval meghaladva a magyarországi teljes lízingpiac bővülését.
Az idén lecserélik a bank alaprendszerét, amelynek eredményeképpen például követhető lesz a hitelfelvétel minden fázisa egy mobil applikáció segítségével. Az MKB számítástechnikai fejlesztésekkel, technikai innovációval igyekszik az élre törni. Célkitűzés, hogy a három legnagyobb univerzális bank közé tartozzanak Magyarországon.
Felpörgetik a portfolió kitisztítását
Az MKB más bankokhoz hasonlóan erőteljesen igyekszik szabadulni azoktól a hitelektől, amelyeket nem törlesztenek az adósok. Mint elhangzott: a tudatos és hatékonyan megvalósított portfólióleépítés következtében egy év alatt 20 százalékról 12 százalékra csökkent a nemteljesítő hitelek aránya. Tavaly összesen 140 milliárd forint értékű ilyen kölcsönt adtak el. Balog Ádám érdeklődésünkre elmondta: ez szinte kizárólag vállalati hitel volt. A csomagban ráadásul 30-40 milliárd forintnyi olyan tartozás szerepelt, amelyek térségbeli (bolgár, román, horvát) cégeké volt.
Balog hangsúlyozta hogy 2016 utolsó negyedévében fordult először elő, hogy több ügyfél került át a nemteljesítő kategóriából a teljesítőbe, mint fordítva. Vagyis: több korábban bajba került adós is elkezdett törleszteni. Ez egyébként mindenkinek ajánlható, aki képes rá, a kényszerítő intézkedések ugyanis igen drágák.
A lakossági hátralékos ügyfelek az idén számíthatnak jelentős változásra. Lassan minden banknál végbemegy ez a folyamat. Az Erste még tavaly adott át az Intrum Justitiának 19 milliárd forint olyan lakáshitelt, amit az adósok már jó ideje nem törlesztenek. Az Unicredit anyabankja hétfőn közölte, hogy eladott mintegy 42,7 milliárd forint értékű, teljes egészében magyarországi, nemteljesítő lakossági jelzáloghitelekből álló portfóliót.A követeléskezelők, behajtók ezt követően nyilvánvalóan mindent megtesznek azért, hogy gyorsan pénzükhöz jussanak. Így a nemfizető adósoknál kopogtathat a végrehajtó, és a lakásárverések (amelyek szabályai éppen most változnak meg – a törvénymódosítást a március 16-i Magyar Közlönyben hirdették ki) is felpöröghetnek. (Az új rendelkezéseket itt szedtük csokorba.)
Címkék: eredmény, MKB, lakáshitel, behajtó, követeléskezelő, nemfizető adós
Kapcsolódó anyagok
- 2018.09.07 - Sok ügyfél járt pórul az MKB-nál, de ők nem kapnak vissza pénzt
- 2018.08.27 - Szabadon adhatják el a bedőlt adósok hiteleit
- 2018.07.12 - MKB-ügyfél? Ellenőrizze számláit!
- 2018.07.10 - Mégsem akkora siker a digitális átállás az MKB-nál
- 2018.06.11 - Meddig garázdálkodhatnak a behajtók?
- 2018.03.01 - Százmilliárdok mentek behajtókhoz
- 2017.11.06 - Arathatnak a lakáshiénák?
- 2017.06.20 - Nem hagyja magát a sárga csekk
- 2017.06.03 - Felcsúti bankjátékok több porondon
- 2017.04.10 - Külföldinek adja el a bankoktól begyűjtött hiteleket az MNB
- 2017.03.21 - Százezer hitelkártya jön a Budapest Banktól
- 2017.03.14 - Itt az igazság a lakásárverésekről!
- 2017.03.08 - Leállhatnak a kilakoltatások
- 2017.03.06 - Mégis elsétálhatna a kifosztott adós?
- 2017.03.05 - Lakásárverés: kinek jó a változtatás?
- 2017.02.23 - Lezárta az illegális behajtók vizsgálatát az MNB
- 2016.10.28 - Rengeteg lakáshitelt ad behajtónak át az Erste
- 2016.07.20 - Banktulajdonosok lehetnek az MKB dolgozói
További kapcsolódó anyagok